Interjú Wettstein Domonkossal, a régió kutatójával
A Balaton egy összetett, érzékeny, érzelmekkel telített régió, ahol a természet, az ősközösségek, a 20. század modern nyaralói és a 21. század gigaberuházásai igyekeznek dűlőre jutni egymással, több kevesebb sikerrel. A tópart építészeti identitásának egyik legemblematikusabb, ma egyre inkább eltűnőben lévő fejezete a huszas években indult el igazán: 1921-ben 1960 villa, 1927-ben 3236, 1941-ben pedig már 8000 nyaralóvilla állt a tóparton. Az egyre népszerűsödő fürdőturizmus egy újfajta tájhasználatot igényelt, amely az építészeket is szabad, kötöttségektől mentes kísérletezésre inspirálta. Ezt az időszakot tárja fel tudományos alapossággal, valamint gazdag, a laikusok számára is élvezetes képgyűjteménnyel Wettstein Domonkos könyve. Interjú!
Wettstein Domonkos építész, a BME Urbanisztikai Tanszék egyetemi adjunktusa és tanszékvezető helyettese. Kutatási területe a Balaton régiójának tervezéstörténete, aminek kapcsán 2019-ben szerezte meg a PhD fokozatát. Tavaly jelent meg első könyve, a Balatoni építészet, Stratégia keresés a huszadik században címmel. A hiánypótló kiadvány a Balaton-part huszadik századi építészet történetéről és a tópart egységes rendezési és fejlesztési kísérleteiről szól, remek kiindulópontot nyújtva ahhoz, hogy ma a 21. század lehetőségeiről és kihívásairól gondolkodjunk. Az interjú egyes válaszaihoz olyan korabeli idézeteket válogattunk a könyvből, amelyek ma is releváns iránytűként szolgálhatnának a tópart építészetének alakítása kapcsán.
Milyen személyes kötődés fűz téged a Balatonhoz? Hogyan került a tópart tervezés története a PhD kutatásod és a tavaly megjelent könyv fókuszába?
A nyarakat gyerekkorom óta Balatonszemesen töltöm, ezért kezdettől fogva nagyon meghatározó volt számomra a szemesi Hunyady-telep nyaralóinak világa. A családi nyaraló is ezen a telepen található, még a harmincas években építették, a ház egyszerűsége és természetessége kezdettől fogva nagy hatással volt rám. Egy boglári kőműves mester tervezte és kivitelezte, és a kutatás során az is kiderült, hogy a korabeli mintatervek is hatással lehettek rá. Nem véletlen, hogy ez a ház jelentette a kutatásom számára is a kiindulást. Fontos volt számomra a személyesség és az, hogy a kérdések belülről fakadtak. Nagyon érdekelt a rekreáció építészetének karaktere, miközben a táj urbanizációjából és átalakulásából adódó problémák is foglalkoztattak. Azt szoktam mondani, hogy a Balaton a korabeli építészek számára egyfajta kísérleti laboratóriummá vált, de valójában a kutatásom számára is egy izgalmas kísérletezés lehetőségét adta.
Hogyan zajlott a kutatómunka a gyakorlatban?
Ez egy hosszú, közel tíz éves doktori kutatás volt, amely a huszadik század több korszakát is érintette. A kihívást az jelentette, hogy mindegyik korszakot más módszerekkel, forrásokkal lehetett feltárni. Az archív levéltári kutatások mellett fontos volt a helyszínek bejárása, dokumentálása is. A tájegység felfedezése azonban jól kiegészítette levéltárak mélyén eltöltött időt. Közben egy évig a zürichi ETH-n is vendégkutató voltam, ahol a téma nemzetközi kontextusát és a kutatás módszertani lehetőségeit vizsgálhattam meg, ami szintén sok inspirációt jelentett.
Miben látod a huszadik század szezonális karakterű vízparti épületeinek legnagyobb értékét? Milyen olyan épületeket emelnél ki, amelyek ezt példázzák?
Elsősorban egy olyan időszakról beszélhetünk, ahol a szűkös gazdasági lehetőségek is az egyszerűbb, természetesebb megoldásokat inspirálták. A korszak építészei számára a tópart fesztelen táji környezete, a szezonális életforma felszabadult kísérletezés lehetőségét adta, ami sok épület karakterében még ma is fellelhető. Érdemes megnézni akár már a század elején elkészült földvári Balaton Klub épületét, amely az ország első nem ipari funkciójú vasbeton szerkezetű épülete volt. De ki lehet emelni a hajókikötők szintén légies vasbeton szerkezetből készült héjszerkezetű épületeit is Tihanyban és Szántódon. Vagy épp a kevésbé ismert épületeket: a siófoki meteorológiai állomást, a badacsonyi Szőlőskert éttermet vagy az alsóörsi Sirály éttermet. Ezek a házak egyszerre közvetítik a korszak fiatal mérnökeinek szerkezeti innovációját és a kötöttségektől mentes felszabadult szezonális életformát. De az üdülőtelepek nyaralói közt is sok kevésbé jegyzett értékes ház található. Az egyszerűségük, minimális komfortigénnyel kialakított praktikus elrendezésük a rekreáció karakterének sajátossága. Elsősorban a jelentősebb alkotásokkal, valamint a mintatervekkel és típustervekkel foglalkoztam, hogyan gondolkodtak az építészek a nyaralóépítkezések kérdéséről. De érdemes megnézni a használók perspektívájából is az örökséget: Bartha Dorka Balatonoffseason gyűjtésén keresztül kirajzolódik, milyen végtelen, ugyanakkor egyedi, személyes és változatos a nyaralóházak sorozata.
Kik voltak azok az építészek, akik a legkiemelkedőbb karakterei voltak ennek az érának?
A két háború közti időszakból Kotsis Iván nevét érdemes kiemelni. Nemcsak jelentős tervező tevékenységet folytatott a tóparton – ő tervezte például a tihanyi limnológiai intézetet vagy a boglári katolikus templomot – de aktív szervező tevékenységével jelentősen hozzájárult a tópart építészeti arculatának javításához. Tervpályázatokat szervezett és mintaterveket készített. Egyetemi tanárként pedig a későbbi generációk szemléletét is meghatározta. Bár a háború után már nem kapott lehetőséget, az újjászerveződő Balatoni Intéző Bizottságban (BIB) egykori tanítványai kapták meg a tó fejlesztésének feladatát.
Farkas Tibor lett a Balaton első főépítésze, míg a BIB déli parti főmérnökének Polónyi Károlyt nevezték ki. Az ő együttműködésük meghatározó volt az ötvenes évek végén elinduló fejlesztésben. A déli parton felépített jellegzetes strandokat és kempingeket szűkös gazdasági és technológiai lehetőségek közt, időkényszerben Polónyi kreatív tervezési módszerrel dolgozta ki. A nehéz körülményeket az előnyükre tudta fordítani és az előregyártott keretrendszer ellenére a variábilis elrendezéssel és a helyi anyagokkal változatos megoldásokat dolgozott ki. Polónyi később Afrikába vállalt feladatokat és sikeres nemzetközi karriert futott be, Farkas Tibor viszont különböző pozíciókban még a hetvenes évek végig próbált küzdeni a Balatonért.
„(..) a korszerű nyaraló könnyű modorban készül, kis alapterületű, olcsón előállítható, majd kis költségekkel karbantartható és a városi életmód mindennemű feszességeitől mentes tartózkodást biztosít.” – Kotsis Iván
A könyv egyik fókusza: a Balatonkörnyéki Regionális Terv ma hogyan érzékelteti, illetve érzékelteti-e a hatását?
A Balatonkörnyék Regionális Terv volt az első tájegységi szintű terv nemcsak a Balaton-parton, hanem az országban is, ráadásul ezt a tervet még építész-várostervezők készítették. Ebből adódóan fontos eredménye volt, hogy a regionális terv és az építészeti koncepciók között szoros kapcsolat alakult ki. Emellett a táji értékeket és az akkor még meglévő összefüggő zöldterületeket is igyekeztek szigorúan védeni, bár a déli parton ezzel egyidőben jelentős feltöltéseket is megvalósítottak az új építéshez, amit ma már kritikusan szemlélünk. Ezzel együtt a terv a nemzetközi szakmatörténetben is jelentős, hisz 1965-ben elnyerte a Nemzetközi Építészszövetség Abercrombie-díját.
A terv az első lépés volt a balatoni regionális tervezés folyamatában, azóta már több új tervet is készítettek, miközben a regionális tervezés is önálló szakterületté vált. Az első terv hatása ma egyrészt az épített örökségben lelhető fel, bár az utóbbi években sajnos sok értékes épületet elbontottak. Az egykori tervezők fő üzenete, hogy az építkezések szempontjából „a Balaton befogadóképessége véges”, azonban ma is érvényes.
„Fő cél a Balaton. Egyetlen kitárt kar, egyetlen derűs tekintet legyen az egész fürdőtelep a tó felé.” – Antal Dezső
Melyek számodra a kutatás legnagyobb tanulságai? Hogyan látod a tópart építészetének mai helyzetét és az aktuális tendenciákat ennek a tükrében?
A kutatás során elsősorban az érdekelt, hogyan lehet a táji lépték és az építészet közti kapcsolatot megtalálni, milyen koncepciókat dolgoztak ki. Sajnos ezek a kapcsolatok mára már felbomlottak, pedig szükség lenne a táj és az építészet közti kapcsolatok újraértelmezésére. A legnagyobb probléma ma a túlépítés és erre több település is felhívta a figyelmet az elmúlt időszakban. Paloznak és Szigliget példája is azt mutatja, hogy érdemes lenne érzékenyebben viszonyulni a tópart épített és természeti örökségéhez.
„Léptékben és építész felfogásban inkább a szerénységre törekszünk, a lehetőségeinkhez mért maximális korszerűség jegyében. A későbbiek sem kívánunk a tengerpartok dimenzióiból eredő karakterével versenyezni, hanem meg akarjuk őrizni és egyben korszerű formában fejleszteni, illetve kifejezésre juttatni a Balaton tájának egyik legfőbb vonzerejét az általában megnyugtatóan ható intimebb jelleget.” – Farkas Tibor
Milyen visszajelzések érkeztek a könyvvel kapcsolatban akár a szakma, akár laikusok részéről?
Sokan várták már a könyvet, ami a pozitív visszajelzések mellett szintén jól esett, mert a kutatómunka elég sok időt, hosszú éveket vett igénybe. A könyv elsősorban szakmai szemmel mutatja be a Balaton-part építészetét, ugyanakkor a laikusok közül is sokan érdeklődtek. Épp ezért a tervek között szerepel, hogy a kutatás során feltárt történeteket, épületeket és terveket a szélesebb közönség számára más formában is bemutassam egy újabb könyv formájában.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
