Az innovációs központ terveit a Tiba Építész Stúdió készítette.

Ahogy nemrégiben beszámoltunk róla, a Pannon Egyetem, valamint a Mol és helyi cégek részvételével körforgásos gazdasági kompetencia központot, továbbá tudományos és innovációs parkot hoznak létre Nagykanizsán. A park beépítési- és koncepciótervét a Tiba Építész Stúdió készítette, amely zártkörű, meghívásos pályázaton 2020 tavaszán nyerte el a munkát.
Az innovációs park látványterve

A helyszín

A fejlesztési terület Nagykanizsa belvárosának nyugati szélén, a Király utca - Vár utca vonalától északra helyezkedik el. Középen, észak-dél irányban átszeli a vasút és a Dencsár csatorna. Északról erdő, mezőgazdasági, beépítésre nem szánt területek határolják, a környéktől délre, a Vár utca tengelyében állt egykoron a török kori vár, amely most régészeti lelőhely és történeti emlékhely.

A fejlesztés keleti pólusa a városias, hagyományos beépítésű településközpont és lakóövezet, a szépen felújított Erzsébet tér és annak környezete. Nyugati pólusa a megújuló ipari park, ahol az egyetemi és kutatási épületek kerülnek kialakításra. A két pólus között épül ki a kampusz, amely a jelenleg sokrétű és igen eltérő, helyenként tagolatlan Autóbusz pályaudvar - Vásárcsarnok - Kanizsa Pláza közötti kereskedelmi, közlekedési és parkoló térséget foglalja magába.    

A fentiekből is látszik, hogy egy rendkívül összetett, több övezetet összekapcsoló izgalmas fejlesztés valósulhat meg, amely nagy lehetőséget jelenthet a nagy múltú város életében és fejlődésében.

A feladat

A tervezett oktatási létesítmény 500 fő befogadására lesz alkalmas, ehhez kapcsolódik egy 200 fős kollégiumi épület is. A kutatási-oktatási épületek területe bruttó 8345 négyzetméter, az inkubációs központ alapterülete 3300 négyzetméter, a robbanásbiztos laborok pedig 2200 négyzetméteren fognak megvalósulni. Az oktatási-kutatási létesítményekhez kapcsolódóan az Erzsébet téren kutatói apartmanház létesül a Rotary székház felújításával és átalakításával.

Bár a feladatkiírásban nem szerepelt, a jövőben megvalósulhat és az építésziroda koncepciója is kiterjed egy vasúti megállóra, egy autóbuszállomásra, egy Erzsébet téri kollégiumra és a városkapura, valamint a belvárosi közparkok, közterületek rendezésére és fejlesztésére az autóbuszpályaudvar területén abban az esetben, ha a pályaudvar áthelyezésre kerül. Távlati célként, külön fejlesztésben valósulhat meg egy bruttó 14000 négyzetméter alapterületű, 500 fő befogadására képes Velodrom.

A tervezett épületek

A koncepció

Az építészeti koncepció fő eleme a körkörös gazdaság egyértelműen dekódolható szimbólumára, a körre épül. A Science Park középpontja egy

nagyméretű kör oszlopcsarnok, amely összeköti a különböző funkciójú épületeket. A kör, mint inspirációs elem emellett megjelenik a kapcsolódó beruházásként megvalósuló Velodrom (kerékpáros aréna) formavilágában, egy pavilon formájában, valamint néhány felület textúrájában.

A kör mellett az egyes épületek tervezésénél a fő inspirációs elem a zalai boronaházak és boronapincék szerkezete volt. A város közvetlen környezetében (Nagykanizsa-Cserfő, Nagybakónak, Nagykanizsa-Főrhénc, Homokkomárom) is nagy számban megtalálható régi vályogházak az ország ezen vidékén egy, az épület elkészültét követően is látható faszerkezetre épültek. Ezek motívumai térnek vissza a legtöbb épületnél.

A harmadik inspirációs elemet az egykor a tervezési területen álló, a Dunántúl legnagyobb vára jelentette, amelyet a Habsburgok romboltak le 1702-ben, hogy elejét vegyék egy esetlegesen újra fellángoló kuruc felkelésnek. A körkörös gazdaság egyik korai megnyilvánulásának tekinthető, hogy a lokálpatrióta városlakók új várost építettek: az egykori vár köveiből. A tervezett Science Park épületei a Kanizsai Vár olaszbástyáinak mintájára fűződnek fel a központi körre. A város felől érkező látogatót az Inkubációs Központ tornya és a Kutatási-Oktatási Központ olaszbástya által inspirált épülete fogadja, amelynek előterében a Demcsár árok kővel kiépített haha-árokként határolja az épületegyüttest.
A park bejárata

A tervezési program

A Tudományos Parkban (Science Park) a körkörös gazdaság (circular economy) területén végeznek oktatási, kutatási és fejlesztési tevékenységeket. A tervezési programban a Tiba Építész Stúdió meghatározta az ezekhez szükséges funkciók helyigényeit és kiszolgáló területeit. A program összeállítása során kiemelt fontosságúnak tartották, hogy a

fejlesztés a körkörös gazdaság "3R" alapelvére épüljön, hiszen az oktatási és kutatási területtel összhangban csak így lehet hiteles, fenntartható és gazdaságosan üzemeltethető beruházást megvalósítani.

A megvalósuló fejlesztés támogatja az egyetemi, az oktatási és a kutatási tevékenységeket, elősegíti a park szerves beilleszkedését a város életébe, így kölcsönös előnyöket biztosít a meglévő és az új használók és városrészek számára. A vegyes, időben és térben eltérő használatú területek összekapcsolása ideális a városban és a kampuszon folyó élet összehangolására, változatossá tételére és kiterjesztésére.       

Az építésziroda a tervezési alapelveket és célokat a körkörös gazdaság alapelvei köré csoportosította az alábbi elemekkel:

  • csökkentették a fejlesztés, a kivitelezés, a használat és az üzemeltetés során a befektetett energiát, anyagmennyiséget és hulladékot (reduce),
  • felhasználták és felújították a már meglévő, értékes helyi épületeket, köztereket és helyszíni kapcsolatokat, valamint támogatták a helyi anyagok előállítását, használatát, a helyi ipart és vállalkozásokat (reuse),
  • és úgy alkották meg az épületeket és épületszerkezeteket, hogy azokat könnyen, kis veszteséggel el lehessen bontani, eredeti alkotóelemeire lehessen szedni és így könnyen újra lehessen azokat hasznosítani (recycle).

A kutatási és oktatási központ épületei

A fenti alapelveket és célokat elsősorban a következő tervezési eszközökkel érték el és valósították meg:

  • A meglévő barnamezős iparterület rehabilitációja, újrahasznosítása és fejlesztése.
  • Az iparterületen lévő épületek újrahasznosítása, felújítása és fejlesztése.
  • Az Erzsébet téren lévő Rotary irodaház homlokzatfelújítása.
  • Az Erzsébet tér északi végén lévő épület felújítása, a meglévő foghíjtelek beépítése.
  • A történeti belváros és a kereskedelmi zóna közterületeinek felújítása és fejlesztése.
  • Városi közösségi terek rehabilitációja és fejlesztése.
  • Zöldfelületek fejlesztése és érdemi növelése.
  • Az Erzsébet tér és az iparterület között aktív, rekreációs zöld sétány létesítése.
  • Erdei sétaút és szabadtéri edzőpálya létrehozása.
  • A parkolóterületek árnyékolása, részleges fedése, növényzet telepítése.
  • Közösségi, gyalogos és kerékpáros, valamint a megújuló energián alapuló közlekedési formák és hálózatok fejlesztése és támogatása.
  • Új vasúti megálló létrehozása.
  • A meglévő ipari szárnyvonal felújítása és használata.
  • Gazdaságos tervezés lebonyolítása.
  • A beruházás és az üzemeltetés ökológiai lábnyomának alacsony szinten tartása.
  • Alacsony beépített és üzemelési energiafelhasználás.
  • Megújuló energiaforrásokon alapuló rendszerek alkalmazása.
  • Alacsony víz- és fenntartásigényű növényzet telepítése.
  • Környezetbarát, természetes, újrahasznosítható, a közelben gyártott és előállított anyagok kiemelt használata.
  • Helyszíni szennyvíztisztítás és növényház.
  • Környezettudatos minősítés (BREEAM, LEED).
A laborokA kollégiumi épület

A Tiba Építész Stúdió arra számít, hogy a fejlesztési területen megvalósuló beruházás olyan szellemi és gazdasági hatással lesz Nagykanizsa szűkebb és tágabb környezetére, hogy további hazai és nemzetközi vállalkozásokat fog a helyszínre vonzani.    


  • Építészet: TIBA Építész Stúdió Kft.
  • Tájépítészet: s73 Kft.
  • Látványtervezés: Lars Visual
  • Megbízó: Pannon Egyetem



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Tudományos és innovációs park épül Nagykanizsán

Tudományos és innovációs park épül Nagykanizsán

Körforgásos gazdasági kompetencia központ is épül.

Holnap nyílik meg Izrael új könyvtára

Holnap nyílik meg Izrael új könyvtára

Az épület a konfliktusok ellenére is megnyitja kapuit

Hirdetés