Az építőanyagok drágulása és a szakemberhiány sem állítja meg a folyamatot az üdülőövezetkben.

Drasztikusan emelkednek az árak a nyaralóövezetekben a járvány első hulláma óta, legutóbb a Velencei-tavi ingatlanok drágultak jelentősen, de a Balaton déli partján épült újlakások már most is kiugróan magas négyzetméterárai is tovább nőhetnek a jövőben – írja az OTP Ingatlanpont friss elemzése. Az árakat a kereslet húzza felfelé: minden üdülőövezet kedvelt célpontja lett a befektetőknek, de nagyon jellemzővé vált az is, hogy az agglomerációk helyett inkább nyaralókba költöznek ki az ingatlantulajdonosok. A nyaralóövezetekben minden ingatlantípus iránt jelentős kereslet mutatkozik, a telkek, felújításra szoruló ingatlanok az építőanyagok drágulása és a szakemberhiány ellenére is keresettek.

A koronavírus-járvány okozta gazdasági válság kevésbé rengette meg a magyar ingatlanpiacot, de különösen igaz ez a legnépszerűbb nyaralóövezetekben, ahol jelentős drágulásnak is szemtanúi lehettünk. Az OTP Értéktérkép adatai szerint a pandémia első évében Somogy megyében – a Balaton déli partján megnőtt keresletnek köszönhetően – csökkent országos összevetésben a legkisebb mértékben a forgalom, mindössze öt százalékkal, miközben itt drágultak a leginkább az ingatlanok. A tó körül, a Siófoki mellett, az északi parton a Balatonalmádi és a Tapolcai járásban is 30 százalékot (a Balatonfüredi járásban pedig 20 százalékot) meghaladó volt a drágulás, és immár hasonló arányú és irányú elmozdulást látunk a Velencei-tó északi és déli partján is.

„Az áremelkedésben egyértelműen kimutatható szerepe van annak, hogy a pandémia nyomában a fehérgalléros munkakörökben általánossá váló távmunka hatására sokan döntöttek úgy, hogy a lakhelyüket, a városi életüket részben vagy egészében maguk mögött hagyva, egy nyaralóba helyezik át” – mutatott rá Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. Az árszintemelkedést magyarázza az elmúlt években épített, magas áron értékesített újlakások növekvő száma is az eladásokban, amelyeket bár részben nyaralóknak szántak, most sokan nem csak a főszezonban használnak. Az elemző szerint

az áremelkedés mögött meghúzódó markáns keresletet fűtik a főváros helyett nagy számban az üdülőövezetek felé forduló befektetők, akiknél nem ritka, hogy sikerül egész évre kiadniuk a népszerűbb ingatlanokat. Őket a beutazó turizmus és a nagyvárosi airbnb-kiadások visszaszorulása ösztönözte nyaralóvásárlásra.

Tavaly a magánnyaralók, idén az újépítésű lakások a sláger a Balaton déli partján

„Az első, tavaly tavaszi járványhullámában intenzív érdeklődés mutatkozott a magánnyaralók, önálló házak iránt, idén ugyanakkor az újépítésű társasházi lakások a legkeresettebbek a Balaton déli partján – jegyezte meg Katona Tamás, az OTP Ingatlanpont siófoki irodájának vezető értékesítési tanácsadója, aki szerint mára megszokottá vált, hogy a vevők tartós használatra keresnek nyaralókat a tó partján. – A nem megfelelő energetikai állapotban lévő, felújításra szoruló önálló magánnyaralók téliesítése rendkívül drága, egy 50-100 négyzetméteres ház fűtési rendszerének kiépítése 3,5 millió forint is lehet, és erre jön még rá a nyílászárócsere átlagosan 1,5-2 millió forintos költsége. Ezzel szemben az újépítésű lakások kényelmes megoldást kínálnak a Balatonra költözőknek.”

A piac élénkségét és a kereslet felfokozottságát jól mutatja, hogy egy ingatlan akár két héten belül is gazdát cserélhet, az alku mozgástere is minimális.

Népszerűek az agglomerációs települések az északi parton

A nyaralók egész éven át tartó használatának igénye az északi parton sem ritka, bár a kép némileg más, mint délen. „Ez a típusú kereslet az első hullám után volt nagyon látványos, bár most is gyakran találkozunk ilyen vevői igényekkel. A kiköltözők kevésbé keresik a forgalmasabb városokat, inkább az agglomerációs települések az elsődleges célpontok, ahol a tulajdonosok nyugodt, csendes környezetben, a világ zajától és a pandémia fenyegetésétől elzártan élhetnek” – tette hozzá Tóth Tibor, az OTP Ingatlanpont stratégiai partnere.

Nagy népszerűségnek örvendenek a telkek és az akár erősen felújítandó ingatlanok is, a felújítási-építési munkálatokkal járó nehézségek (megállíthatatlanul dráguló építőanyag-árak, szakemberhiány) itt nem tartják vissza a vásárlókat.

A Velencei-tó déli partjának infrastruktúrájával kiváló opció a kiköltözőknek

„A Velencei-tó északi partja a panorámájával, a déli az infrastruktúrájával vonzza a költözni vágyókat, az utóbbi kapcsán elsősorban a vasút közelsége a meghatározó” – mutatott rá Lepsényi Kornél, az OTP Ingatlanpont velencei irodájának vezető értékesítési tanácsadója. A kereslet a tó teljes körzetében nagyon erős, az áremelkedés pedig a balatoni ingatlanpiachoz hasonlóan drasztikus; a luxusingatlanoknál előfordulnak a millió forint feletti négyzetméterárak is, az újépítésű lakások 700 ezer forintos négyzetméteráron kelnek el; a belépő szint 500 ezer forint, ennél alacsonyabb áron nem találni ingatlant a tó környékén. A szakértő szerint az újépítésű lakások itt is keresettek, a motiváció azonos a Balaton déli partján érdeklődőkével: kevesebb velük a gond. A gyermekkel költözőknek a déli part különösen vonzó lehet a gazdagabb egészségügyi és oktatási infrastruktúra és a vásárlási lehetőségek, a szupermarketek miatt.

Nem csak a járványtól függ, hogy a jövőben is telelünk-e a nyaralókban

Kérdés ugyanakkor, hogy tartós marad-e a nyaralók egész éven át tartó használatának igénye, ezt legnagyobb mértékben a járvány, valamint a jelenleg még alakulóban lévő új foglalkoztatási formák befolyásolják majd. „Jól látható volt, hogy az első hullám keltette pánikban sokan döntöttek a kiköltözés mellett, amit a távmunka általánossá válása tett lehetővé; a jövőben esetleg sorozatossá váló járványhullámok is a sűrűn lakott nagyvárosokból kifelé tolhatják a keresletet – magyarázta Valkó Dávid. – Ha viszont a komoly hatással járó járványhullámok elmaradnak, a munkáltatók fokozatosan visszatérésre kérhetik a munkavállalókat, ahogy ez több vállalatnál már meg is történt. A hibrid munkavégzés is kezd terjedni, így pedig sokak számára talán már nem lesz opció a kétlakiság fenntartása.”

(Fejléckép: Mediterrán nyaraló, illusztráció - Fotó: Ralph Ravi Kayden/Unsplash)




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Hogyan reagál az ingatlanpiac a járványhelyzetre?

Hogyan reagál az ingatlanpiac a járványhelyzetre?

Az elemző nem tart a 2008-ashoz hasonló krízistől, részben mert erősebb a piac immunrendszere.

Újabb nemzetközi díjakat söpört be a BudaPart

Újabb nemzetközi díjakat söpört be a BudaPart

A megmérettetésen két díjjal is elismerték a magyarországi fejlesztést.

A panelek ára emelkedett leggyorsabban 2018 óta

A panelek ára emelkedett leggyorsabban 2018 óta

Olykor a milliós négyzetméterárat ostromolják a panellakások árai, de a rekord idén valószínűleg nem dől meg.

Hirdetés