A Nápoly melletti, római kori Piscina Mirabilis víztározó átalakítására az egykori birodalom peremvidékéről érkezett koncepció.
A Nápoly melletti Piscina Mirabilis víztározót az első században építtette Augustus császár, hogy ivóvízzel lássa el a térségben háborúzó seregeit. Az építmény ugyanakkor az egész Európát átható római kori ökoszisztéma része volt. Mára természetesen rom, de a RE-use Italy szakmai csapata éppen arra írt ki pályázatot, hogy kortárs művészeti múzeummá alakítsák át az ókori világban oly fontos építményt. A pályázók közt szerepelt a Paradigma Ariadné csapata is, melynek koncepcióját a stúdió építészei mutatták be.
Paradigma Ariadné – Piscina Mirabilis pályázati javaslat
Tervezők: Árkovics Lilla, Csendes Bernadett, Csóka Attila Róbert, Kiss Virág, Molnár Szabolcs, Smiló Dávid, Marek Svobodova
A Piscina Mirabilis víztározó egy Európát átható római kori ökoszisztéma része volt. Hovatovább a táj átalakításának egyik első kísérlete, amin keresztül az emberi civilizáció képes volt terjeszkedni és fejlődni. Ma a Piscina Mirabilis és hasonló infrastruktúrák már üresen állnak, amely lehetőséget ad arra, hogy megidézve kulturális jelentőségüket egy új olvasattal gazdagítsuk történetüket. Erre írt ki pályázatot a RE-use Italy szakmai csapata.
Ugyanis idővel a Piscina Mirabilis nem csak egy eldugott, használaton kívüli rommá vált, hanem védett kulturális örökséggé is, amely emiatt megérdemelné, hogy a széles közönség számára is megközelíthető legyen.
A Paradigma Ariadné javaslata szerint egy új, 33 éves kulturális program segítségével rávilágíthatunk a Piscina Mirabilis és hasonló ókori építmények jövőbeli használatának kettős természetére: egyfelől átalakulhatnak múzeumokká, amelyek képesek befogadni kortárs vagy klasszikus műtárgyakat, de korukból fakadóan ők maguk is műtárgyak lehetnek, amelyeket más múzeumban állítanak ki.
A nyugati civilizáció története alatt többször is megesett, hogy épületdarabokat vagy akár teljes épületeket szállítottak el az eredeti helyükről. Ezek valamely, főleg európai ország fővárosának múzeumaiban kaptak helyet, ahol a kontextusuktól megfosztva tekinthetők meg zárt belső terekben. Így került a Pergamon oltár a berlini Pergamon múzeumba, és így kapott helyet a Nereid emlékmű a British Múzeumban. A Paradigma Ariadné építészei azt a kérdést tették fel: Ha a Piscina Mirabilisra egy elszállítható műtárgyként is tekintünk, akkor hogyan osztanánk szét annak darabjait a világban?
A Piscina Mirabilis egyedülálló, mert 65, geometriailag és szerkezetileg azonos boltozatból áll. A struktúra monoton ismétlődése a végtelenség érzését teremti meg a látogató számára. A legtöbb víztározó építészeti értéke ebben a látszólagos végtelenségben rejlik, és abban, aminek ez a végtelenség köszönhető: egy darab boltozatban.
A Paradigma Ariadné feldarabolta a Piscina Mirabilis-t geometriai tengelyei mentén, hogy így 33 teljesen azonos Piscina Mirabilis boltozat darab jöjjön létre. A koncepció szerint aztán ezek a darabok a világ különböző vezető művészeti intézményeibe, múzeumaiba szállíthatók, hogy azon intézmények gyűjteményeinek részévé váljanak. Szám szerint 33 intézménybe, amelyek nem csak a Piscina Mirabilis anyagi valóságából kapnak egy darabot, de a teréből is.
A különböző intézményekbe szállított boltozatok egy talapzaton kapnak helyet, amelyek kereszt formája utal arra, hogy az egyes boltozat egy összefüggő struktúra része volt valaha. Minden egyes boltozat nyílásait tükröződő ajtók fedik be, amelyek zárt állapotukban a boltozat belsejébe lépő látogató számára megteremtik a végtelenség illúzióját. Ugyanazt az illúziót, amelyet a Piscina Mirabilis látogatója is megtapasztalhat jelenleg.
  |
A Piscina Mirabilis eredeti helyén pedig a visszamaradó ürességet arra használjuk, hogy a fentebb leírt – egyébként történetileg kizsákmányoló, egyirányú hozzáállást – egy csereprogrammá alakítsuk át, és ezzel innováljuk a műtárgyak gyűjtésének európai hagyományát.
A csereprogram lényege, hogy a Piscina Mirabilis egy-egy darabját befogadó intézmények ők maguk is átnyújtanak egy értékes műtárgyat saját gyűjteményükből, hogy 33 év alatt így töltődjön fel a Piscina Mirabilis belsejében létrejött űr, és hogy a 33 boltozat üres helyét 33 értékes műtárgy vegye át, minden évben egy újabb.
Így a 33 év végeztével a Piscina Mirabilis lesz az egyetlen olyan intézmény, amelynek a világ minden fontosabb művészeti és kulturális intézményéből van egy műtárgya, és amely ezekben az intézményekben a cserébe odaszállított boltozatokon keresztül meg is idéződik.
A nemzetközi zsűrinek több mint húsz ország pályázóit kellett rangsorolnia. Figyelembe vették, hogy a pályázó mennyire ismeri az épületet, mennyire látja át a komplexitását és mennyire tiszteli azt. A mai igényekre reagáló kortárs megfogalmazást vártak, amely ugyanakkor nem töri meg az építmény történelmi narratíváját. Az első három helyen olasz tervezők végeztek, az első helyet a Simone Baccaglini, Marco Agosti párosnak ítélték.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
