A periféria másodvirágzása: templomfelújítás Cserépváralján

A Munkás Szent József templom felújítása Cserépváralján.

• Szöveg: Berecz Tamás DLA
• Fotó: Danyi Balázs
• Olvasási idő: …

Ikonikus tervező ikonikus épületének átalakítása a szokásos építész tervezői feladatnál jóval rétegzettebb foglalkozást kíván. A megismerési, tervezési és megvalósulási folyamat személyessége miatt annak átadása embert próbáló. Kívülállóként a saját szenvedéstörténetem – a vizafogói Tours-i Szent Márton Plébánia átalakítása és bővítése 2017-ben, amelynek eredeti tervezője Szabó István volt – tapasztalatai tükrében próbálkozom meg ezzel.  Ezzel a gondolattal indítja Berecz Tamás az OCTOGON 189-es, 2024/1-es, műemlékfelújításokra fókuszáló számában írását Csaba László Cserépváraljára tervezett templomának felújításáról.

'Torony nélküli, szigorúan 6x10 méter alapterületű templom építésére kapott lehetőséget Cserépváralja 1959-ben azért cserébe, hogy kivonulnak istentiszteleteikkel az iskola tantermeiből. A falu Fias István plébános vezetésével fogott össze templomuk megvalósítására. Az áttételesen Csaba Lászlóhoz jutott munka harmadik tervváltozata kapott engedélyt az építésre. Koncepciójának lényege a téglalap alaprajzra átlósan, ferde gerinccel ráhelyezett nyeregtető, ami a belső térben a bejárattól az oltár felé emelkedő belmagasságot eredményez. Ez a térszervezés előfutára a később több helyen is megjelenő diagonális szerkesztésnek.'

Ezek voltak János atya intelmei az első találkozás során (a Partizan Architecture közlése nyomán). Szintén továbbadott munkaként a Partizan Architecture építészei érkeznek meg Cserépváraljára a templom átépítésének problémáját megoldani. Azét a templomét, amelynek építészeti jelentőségével és műemléki védettségével csak az építési lehetőséggel együtt szembesült a falu.

A feladat: a megítélt csekély, fix összegű támogatásból elvégezni a szükséges felújításokat, és megoldani az elöregedő gyülekezet számára az akadálymentesítést is. Szinte lehetetlen küldetés, nem gyakorló katolikusként és fővárosi irodaként végképp.

A történeti feltérképezésben tapasztalt segítségük volt Kovács Dániel, aki Csaba László és Cs. Juhász Sára életművét kutatja. Az elméleti ismeretek megszerzésével párhuzamosan megkezdődött az épület kőről kőre történő felmérése és ezzel együtt az épület elemzése, majd a saját narratíva felépítése. 

A kevéssé írott tervezői szándék megfelelő figyelemmel jól olvashatóvá válik. Az elemzés három szinten folyik: téri, anyagi és transzcendentális szinten. A téri elemzés a terek viszonyait, kapcsolatukat és a belmagasságokat vizsgálja. Az anyagi szint az alkalmazott kőburkolatok, vakolatok méreteit, mintázatát, felületeit elemzi. A transzcendentális réteg alatt a fény építészeti használata értendő. Érzékletes elemző ábrák sora szemlélteti a vizsgálatok eredményeit.

A tervezési munka legnagyobb része rekonstrukció. A mégis szükséges új kiegészítéseket helyes döntésként az egyetlen változtatható szintbe, az anyag-narratívába illesztik. Teszik mindezt úgy, hogy kiegészítik a csabai anyagpalettát a szükséges elemekkel, ezáltal gazdagítva a meglévőt. Ettől a hozzátett dolgok nem különülnek el élesen az épülettől, hanem természetes részeivé válnak.

Az oltártér korrekcióját két liturgikus programelem behelyezése okozta: az ambó, valamint a papi szék és asszisztencia keresték a helyüket. Az eredeti, majd később el is bontott, rosszul használható, a hossztengellyel merőlegesen a fal mellé szerkesztett ambó új helyét a bejárat tengelyében, a tengely legmagasabb pontja alá állítva, a gyülekezet nagyobb része felé fordítva találták meg a tervezők. Anyaga az oltárral azonos vakolat. 

A templomot megépülése után villamosították. A látszó vezetékeket a tetőcserével együtt rejtett megoldásra cserélték. A lámpák eredeti koncepciója az ambó felett elhelyezettek kivételével sem a korabeli fotókból, sem a helyzetükből nem volt azonosítható, így most a padsorokhoz igazodnak. Szóba került még a zsinat előtti oltárasztal helyének aktualizálása is, de arra sem hely, sem szándék nem mutatkozott. Így válhat a változatlanságával a korszellemben erősödő konzervatív misézéshez való visszatérési szándékok megvalósult mintájává.

Több műszaki probléma is felmerült az állapot miatt elbontandó tetőszerkezettel kapcsolatban, amit a sekrestye definiálatlansága tovább erősített. Ez teremtett lehetőséget az épülethez való érdemi hozzányúláshoz. A templomhoz ragasztott, furán összemetsződő tömegeket eredményező megoldás helyett, a tervezők a templom tömegére és a telekhatáron álló támfalra redukálták a képletet. A sekrestye mint a templom fala és a támfa közé befeszített tető által lehatárolt tér értelmezhető. Így a templom tetőformája teljessé vált. Gondos szerkesztés eredményeként ez a beavatkozás nem változtatta meg az energetikai szabványok és az épületszerkezettan mindenhatósága előtt született épület arányrendszerét. 
Csaba László tervezői attitűdje mellett ott nyílik terep az átépítés tervezőinek, ahol a tervek kevésbé definiáltak, az pedig a politikai okokból elhallgatott sekrestye és a templom viszonya. 

„Add, hogy szeressük templomunkat! – Hallgass meg, Urunk!”

A közcímként használt idézet a január 14-i, vasárnapi szentmisén elhangzott prédikációból való. Ez a ház sohasem érdekelt senkit igazán. Csupán a közvetlen résztvevőket, akik az első építési periódusban az építész és az atya voltak. A falu számára az építés lehetősége többet jelentett a ház megjelenésénél. A korabeli inzultusok, amik Csaba Lászlót érték, sokkal inkább a vallás üldözéséről szóltak, mintsem az épületről. A második periódusban az építészek mellett a hívek csökkenése miatt nincs helyi plébános. A miséző pap négy települést szolgál ki, és nem Cserépváralja a székhelye. A sekrestyés az, aki igazán megérti a templom jelentőségét és az építészek által ismertetett narratívát. Mindezt ő próbálja tolmácsolni a híveknek.

Bár a templom minden korból könnyen értelmezhető – azaz a hagyományos formálásnak és anyagoknak köszönhetően elkerülte például a Szabó István templomain tapasztalható anyagi és szerkezeti avulás –, a gyülekezet viselkedése periodikus és jól mintázható. A megvalósulás öröme után megjelennek az elégedetlenség hangjai, mellyel egyidőben megkezdődik a templom belakása, ami korábban a saját párnák és térdeplőpárnák tobzódásában csúcsosodott ki. A folyamat megállíthatatlannak tűnik, csak lelassítható, ha van egy erős, az építészeti szándékot értő vezető. Nincs ez másként a felújítás után sem. A modernitás és közízlés harca változott némiképp, de ez eldőlni látszik. Az építészek hosszú távú tervei között szerepel a lámpabúrák cseréje, a méltatlan állapotban megtalált Somogyi József-féle korpusz és Kondor Béla tabernákulum-ajtajának restaurálása is. A gyülekezet aktív, visszakerült a védőszentet ábrázoló kép is az oltárfalra, és már összejött a pénz a szalagfüggönyre is.

A hatvan év változásában leginkább maguk az alkotók, az építészek érintettek. A mérnöki mindenhatóság attitűdjével jelent meg Csaba László a 60-a években. Saját építészeti víziója van Isten házáról, annak megvalósítása személyes missziója. Tervei mindenre kiterjedő, mindent meghatározó dokumentumok. E hozzáállás éles ellentétben áll a Partizán Architecture gondolatiságával. Nézőpontjukból Csaba egy „diktátor”, aki teljesen uralja és determinálja a teret, a keze a legutolsó mozzanatig elér, amit a templomtér rögzített elrendezése a bebetonozott padokkal jól demonstrál. A megvalósult épületen miért nem érezhető ez az immanens feszültség? A különbözőség ellenére sikerült Csaba Lászlóvá válniuk?

Az alkotók szerint a templom megismerése és a saját narratíva kialakítása során sajátos szerepbe kerültek. Újra az iskolapadban érezték magukat egy Csaba László vezette kurzuson. A tervekből feltárultak Csaba konzekvens döntései, építészeti igazságának megkérdőjelezhetetlensége. Ez a mélyrétegekig felszabadítóan hatott rájuk, egyrészt, mert rokon volt önként vállalt tervezői puritanizmusukkal, másrészt a klímaválság következményeként generációs szorongásként értelmezhető, a mai építészek vállát nyomó felelősség érzése is átcsatornázódott.

A Partizan Architecture korábbi munkáiban a használó-központúságot tűzte építészeti zászlajára. Mindent ennek a funkcionalitásnak rendelve alá megválik minden ezen túli építészeti eszköztől, tudatosan antiesztétizál. Az építész felelősségét nem kisebbítve, de személyét visszahúzva nagyobb teret szán a használónak a döntésekben, használhatóságban (lásd pl. a brennbergbányai családi házukat, OCTOGON, 2021/8., 172.). Munkáikban táji struktúrákkal operálnak, melyek a változtathatóság többletfunkcióját ígérik. Ennek legjobban sikerült példája például a játéktáj, ami a Logiplaces mintájára 1:1 léptékű játékot biztosít használói – a gyerekek – számára (lásd OCTOGON, 2020/2., 158.). A munkák túlnyomó része installáció szinten gondolkodik a megoldásokon. Mára kirajzolódik egy tendencia, hogy a lépték növekedésével a mesterséges táj váztájjá alakul. Bár a Lővérekbe tervezett konferenciaközpont pályázatuk már sejtet gondolatokat, az épületszintű megoldások még váratnak magukra. Így az is, hogy vajon milyen építészeti választ adnának, ha a saját attitűdjük korlátozása nélkül, aprólékosan kidolgozott tervezési módszereikkel vághatnának bele egy teljesen új templom tervezésébe.

 „...ez a feladatunk nekünk itt a távoli végeken”

Ez az idézet ugyancsak a január 14-i, vasárnapi szentmisén elhangzott prédikációból való. Az írás címében említett periféria több rétegben is megjelenik a templom építéstörténetében. Tágabb értelemben Csaba László a korabeli körülmények ellenére, néhány év különbséggel tudott létrehozni európai színvonalon értelmezhető kortárs, modern templomot Magyarországon.

Szűkebben vizsgálva értelmezésemben a templom létrejöttében meghatározó körülmény, hogy Cserépváralja kiesik az ország centrumából. A fő mozgató erők figyelme és ezzel politikai, gazdasági hatása kevéssé volt érezhető az építés folyamatára. Így a templom megvalósulása Csaba László személyes építészeti küldetése tudott maradni.

A felújítás alatt az elszigeteltséghez a gazdátlanság párosult, szintén az építész felelősségét hozva előtérbe. A két építési periódus körülményeiben közös a szegénységgel járó építészeti puritanizmus. Az elvégzett munkában megmutatkozik Major Zoltán és Müllner Péter hite az építészet küldetésében, és az, hogy a legfrissebb építészgenerációban is benne van még a hagyományos építész – Csaba László-i – heroizmusa. Az elnyert Média Építészeti Díja újra fókuszba hozta a templomot, és ennek nem csak Cserépváralja, hanem modern építészeti örökségünk sorsának szempontjából is nagy jelentősége van.

Az OCTOGON legújabb lapszáma mától a polcokon: hagyományainkhoz híven év elején az épületfelújításokra és a műemlékvédelem témakörére fókuszálunk. Az elmúlt időszak kvalitásos felújításairól, többek között a Lánchíd megújulásáról (CÉH Zrt./FŐMTERV), a Jáki Szent György-templom felújításáról (Sarkadi Márton/Péterffy + Dőry Architects), egy klasszicista kúria bölcsődévé alakulásáról (Zsuffa és Kalmár Építész Műterem) vagy éppen a Lechner Ödön-féle Postatakarékpénztár régen elbontott központi csarnokának rekonstrukciójáról is olvashattok. 

Magazinunkra itt lehet online előfizetni.