Málnai Béla (1878-1941) – a második világháború előtti évtizedek stílusváltásai egy építészpálya tükrében.
A századélő építszeti vitái formákról szóltak ugyan – nemzeti stílus kontra historizáló díszítmények – de a valódi újdonságot az építészeti feladat újszerűsége jelentette. Málnai Béla az élénk építészeti diskurzusra progresszív indulással reagált: a diploma után először Lechner, majd Lajta Béla műtermében dolgozott, vagyis kezdettől az új szellemiség oldalára állt. Hamar önállósult: vagyonos polgári háttér híján – apja pék volt – nagy energiával vetette magát szakmai karrierje megalapozásába.
Az építész korai stílusa festői és teátrális, első megépült háza (Hajós utca) a szecesszió gazdag remekműve. A Magyar Mérnök és Építész Egylet 1909-es nagypályázatán első díjat nyert grandiózus könyvtárépülete leginkább egy Lajta-féle mauzóleumra emlékeztet. Rendszeresen indult és nyert a korabeli pályázatokon, első megbízásait is ennek köszönheti. Élénken részt vett a szakmai közéletben, számos tisztséget töltött be, 1908-ban, 30 évesen, nyertes pályázatokkal a háta mögött lapszerkesztésbe fogott. A Ház című lapot Málnai 1908-1911 között szerkesztette, akkor szüntette meg, amikor sok megbízása lett. A folyóirat a lechneri irányt követő vagy azzal szimpatizáló eszméket népszerűsítette, foglalkozott Lajta, Medgyaszay, Kós (akkor még Kosch), a Vágó fivérek művészetével, pályázati hírekkel szolgált és kitekintést nyújtott a képzőművészet eseményeire is. Medgyaszay vasbeton kísérleteiről maga Málnai publikált. Lajtával való szoros kapcsolatáról árulkodik, hogy a Leitersdorferről magyarosított Lajta Málnai lapjában mutatkozott be és publikált először e néven. Baillie Scott – akivel később személyes ismeretséget is kötött – kertváros mozgalma nyomán elemzést közölt
a családi házas telepek szükségességéről, olyan merész javaslatokkal, mint a közös konyha intézménye.
Málnai megbízásait elsősorban bérházak tervezésére kapta. Praxisa egyenletesen fejlődött 1912-től a háború kitöréséig. Társult a jómódú Haász Gyulával, aki egy évvel később végzett a Műegyetemen. Az első világháború előtti munkáikat közösen jegyzik, de a munkamegosztás jellegéről nincs adat. Haász Gyulának később nagyon kevés házáról tud a szakirodalom, Málnai azonban szétválásuk után is aktív maradt. 1914 után nincs ismert közös munkájuk, és bár tény, hogy az addig megépült, közösen jegyzett házak tekinthetők az építész progresszív korszakának, nem tudható, ez mennyiben köszönhető a Haásszal való együttműködésnek. Klein Rudolf a modernitás irányzatait tárgyaló tanulmányában Málnait a kiegyensúlyozott, vagy mérsékelt modernizmus kategóriájába sorolja, és kiemeli ennek az irányzatnak a liberális szemléletét, csakúgy mint Málnai mestere, Lechner Ödön esetében: „Az avantgárd egy lehűtött, kissé fölvizezett változatáról van itt szó, melyet enyhe klasszicizáló (…) hajlama tett emészthetővé a liberális értelmiség (…) számára.”
  |
Bérházaik ökonomikus megfogalmazása azt mutatja, hogy az építészetet nem az önkiteljesítés terepének, hanem szolgáltatásnak tekintették.
Megbízóik zsidó befektetők (az általuk tervezett bérházak között sok a második világháború idején csillagos ház), akik a befektetés megtérülését épp úgy szem előtt tartották, mint a színvonalas megjelenést, és nem idegenkedtek az újtól sem. Megbízóik körével összevág az említett liberális szemlélet, kettejük háború előtti munkáiban feltűnő a kísérletezés, a törekvés a változatos formai megoldásokra, az új anyagok és szerkezetek (fém, üveg) használatára, a szerkezetből és az architektúrából fakadó, „őszinte” formálásra. Visszafogott homlokzatú házaik kiugranak a historizáló utcaképből. Néhány megoldás tipikusan visszaköszön: az emeleti szintek franciaudvaros kiképzése (ami a lakások jobb megvilágítását szolgálta), a fém sarokerkélyek, télikertek alkalmazása, a sarokrizalit kialakítása, illetve klasszicizáló premodern házaikon a rómaias lapos fríz a homlokzat üres mezőin, és a lezáró párkányon a sarkokon elhelyezett nagy kővázák (utóbbiak visszatérő motívumok Málnai historizáló bérházain és villáin is). Az alsó, utcával kommunikáló szinteket egységes kezeléssel, üzletportálok kialakításával többnyire elválasztják a felső lakószintektől. A Népszínház utcai bérház aszimmetrikus homlokzata még szecessziós hatású, de saját közös irodájukat is befogadó Tátra utcai épületük már egy sajátos, klasszicizáló modernizmust képvisel. Ennek a stílusnak több változata épül meg a környéken, (Tátra u, Visegrádi u). Külön csoportot képeznek a franicaudvaros premodern bérházak (Eötvös utca, Székely Mihály u). Mester utcai téglaburkolatos épületükön pusztán a nyílások formája és kompozíciója tagolja a homlokzatot – mintha egy kora art deco épületet látnánk.
  |
Irodájuk részt vett a Bárczy-féle kislakásépítési programban is, a korabeli kritika kiemeli Hungária körúti (ma is álló) épületük előremutató, egyszerű formálását. A program nem törekedett egyértelmű szakításra a bevett, megszokott stílusirányzatokkal, arra azonban igen, hogy az újat, a legmodernebbet is népszerűsítse, elfogadottá tegye, ezért teret engedett a történeti stílusoktól teljes mértékben elszakadó, a funkcionalista építészetet megelőlegező törekvéseknek is, amit legegyértelműbben Haász Gyula és Málnai Béla bérházcsoportja fémjelez.
E korszak egyetlen középülete, az 1912-13-as datálású Nádor utcai Cseh-Magyar Iparbank (ma OTP fiók) sarokháza elsőként került fel 20. századi épületként (Lechner és Lajta házai mellett) a műemlékileg védett épületek listájára.
  |
Ezt az épületet mind a kortársak, mind a szakirodalom nagyra tartotta, ma is feltűnő, egyedi architektúrájú eleme a pesti belvárosnak. A megbízást pályázaton nyerték, és közösen tervezték a második díjassal. A pályázati anyag mutatja, hogy az alaprajzi kialakítás sarokrizalitos ötlete a másik díjazott tervben jelent meg, a modern homlokzatarchitektúra azonban Málnaiék javaslata volt. 1913-ban a Magyar Építőművészet gazdag válogatást jelentetett meg a Haász és Málnai iroda munkáiból, ami jelzi a kortársak elismerését. Málnait egyébként egész életében szakmai elismerés övezte, későbbi stílusingadozásaitól függetlenül. A Művészet 1911-es számában egy ismeretlen szerző Budapesti Építészet címen közöl cikket (Dimitrino álnéven). Ebben Lechner úttörő szerepének leszögezése után gyakorlatilag kizárólag Málnaival foglalkozik, elsősorban a Nádor utcai épületet méltatja: „minden darabja, kezdve a tér praktikus kihasználásától, ama cél felé tör, amit jellege, rendeltetése ír elő. Vonzó hatásának titka felépítésének logikusságában, az anyagok stílszerű kezelésében s a mértékkel kellő pontokon alkalmazott díszítésben rejlik. Ami mind arra vall, hogy ha az épület újszerű is, azért nem «forradaImi», hanem sokkal inkább alapul a tradíciók tiszteletén, a belőlük levont tanulságokon.” A korai modern törekvéseket valószínűleg nem is lehetne jobban összefoglalni.
A Málnai Béla pályáját bemutató sorozat első cikkét ezen a linken olvashatja.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
