Állítja Caroline Criado Perez írónő, aki a megoldást a részletesebb adatgyűjtésben látja. 

Különös kijelentéssel állt elő Caroline Criado Perez, brit írónő: szerinte a városokat egyáltalán nem úgy tervezték, hogy abban a nők megtalálhassák a helyüket. Az Invisible Women: Exposing Data Bias in a World Designed for Men című könyvében részletesen taglalja, hogy az építészeti tervezés sokszor egyáltalán nem megfelelő a nők számára. 

Caroline Criado Perez ismert író, újságíró, egyben a feminista mozgalom egyik kiemelkedő alakja, aki 2019-ben jelentette meg könyvét. A nők védelme érdekében több kampányt is indított, és abból az alapvetésből indul ki, hogy a világot férfiak tervezik férfiaknak, ebben pedig a nők szempontjai kevésbé érvényesülnek. 

„A várostervezés kirekesztő a nőkkel szemben, egy nagyon tradicionális, férfi-központú megközelítésből származik” – mondta el Perez, aki a New York-i The World Around konferencián mutatta be könyvét.

Criado Perez a Deezen-nek adott interjújában elárulta, hogy szerinte a városok jelentős részét arra a koncepcióra építettek, hogy a munkavégzés gyárakban vagy irodákban történik, és hogy az otthon a pihenés és kikapcsolódás helye, ez azonban sok nő életmódját egyáltalán nem tükrözi. A nők utazási mintái eltérnek a férfiakétól, a gyereknevelés, az idősek gondozása és ezek kombinálása a munkahelyekkel teljesen más szemléletet kívánna. Az írónő úgy véli, hogy a nagyobb beruházásoknak, benne az irodafejlesztéseknek sokkal inkább a tömegközlekedési útvonalakon kellene megvalósulniuk.

„Mert hol van a munkahely az otthonhoz képest? Az óvodához, az orvoshoz és egyéb szolgáltatásokhoz viszonyítva? Biztos, hogy úgy van kialakítva a tömegközlekedés, hogy a fentiek közül minden könnyen megközelíthető legyen?”

Criado Perez azt is kiemelte, hogy a közterek kialakításánál sokszor nem veszik figyelembe azt a nyilvánvaló tényt, hogy a nők ki vannak téve az erőszaknak. Szerinte már az olyan egyszerű dolgokkal is sokat lépnénk előre, mint a nagyobb fényforrások elhelyezése az utcákon, vagy a tömegközlekedési eszközök megállóinak jobb megvilágítása. 

„Nappal a nők a buszok elsődleges használói, éjszaka viszont ez nem jellemző. Miért? Mert egyszerűen nem érzik magukat biztonságban.”

Criado Perez hangsúlyozta, hogy ezeket a várostervezési hibákat egyáltalán nem szándékosak követték el, egyszerűen csak nem volt megfelelő adatgyűjtés a nők szokásaival kapcsolatban, minden a férfiakra, a férfiak életmódjára lett kihegyezve. A megoldást abban látja, hogy külön kell vizsgálni a nők és férfiak jellemzőit és igényeit, így lehet csak megfelelően elemezni a nemek közötti különbségeket, és így lehet átgondolt várostervezési döntéseket hozni. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Hollandiában fejlesztik a világ legokosabb lakónegyedét

Hollandiában fejlesztik a világ legokosabb lakónegyedét

Főszerepben a lakosok véleménye és az adatelemzés. 

Meghalt Yona Freidman

Meghalt Yona Freidman

A Budapesten született francia építész, várostervező, teoretikus 96 éves volt.

Hirdetés