A Vaslady új színben

Elkészült a Nyugati Pályaudvar felújítása

• Szöveg: Pleskovics Viola
• Fotó: Bujnovszky Tamás
• Olvasási idő: …

Már nyomdában van az OCTOGON magazin 189. (2024/1) száma, amely szokás szerint az elmúlt év jelentős műemlékfelújításait veszi számba. Ízelítőül közöljük a főváros egyik ékességének újjászületését, a magazin címlapján szereplő Nyugati pályaudvar homlokztafelújítását bemutató írásunkat.

A város egyik legvagányabb épülete

A Nyugati környékének városépítészeti újragondolása régóta nagy álmok fókusza. Város- és országvezetések hirdetnek pályázatokat, nagynevű építészirodák szőnek ide terveket, de érdemi változás valahogy sose történik. A MÁV ugyan szeretett volna az egyik ilyen urbanisztikai koncepcióhoz csatlakozni a csarnok munkálataival – ami jól integrált felújításhoz dicséretes is –, ám a pályaudvar köszönte szépen, nem tudott tovább várni, és kritikus állapotával azonnali beavatkozásért kiáltott. Az MG Építész tervezőiroda és a Magyar Építő Zrt. nekifogott hát 2020-ban az embert próbáló feladatnak, mely a műemléki együttes legnagyobb egységeit és pavilonjait érintette. Az állványok csak nemrég kerültek le az opusról, de máris született egy építészettörténeti hozadéka a munkának: a 2022-es (ismét hamvába holt) nagy pályázat nyertese, a Grimshaw Architects koncepciója kortárs bővítésénél ugyanis feltűnően figyelembe vette a mostani felújítás új szín- és anyaghasználatát.  

Csak nagyon röviden érdemes felidézni a hajdan itt állt Indóház történetét, melynek sorsát az 1871-ben létrejött Fővárosi Közmunkák Tanácsának döntése pecsételt meg. Pontosabban nagy tervük, a Nagykörút víziója, amelynek útvonala keresztezte az állomás tömbjét. Az Államvasúttársaság a mai esethez kicsit hasonlóan akkor is kézbe vette az irányítást, és úgy döntött, inkább belevág egy teljesen új pályaudvar építésébe, igazodva a főváros születendő új ütőeréhez. A pályázatra két cég tudta érvényesen beadni művét, és a világhírű Eiffel & Compagnie került ki győztesként közülük. Rajzait az Államvasúttársaság főépítésze, Auguste de Serres-Wieczffinski jegyezte, az Eiffel cégtől azonban Theophil Sevrig volt a vasszerkezetek mérnöke. 

Valóban a korszak mérnöki bravúrjáról volt szó 25 méteres magasságával, 42 méteres szélességű csarnokával; tulajdonképpen a Monarchia legnagyobb vasúti épületét tisztelhettük benne.

Ezt még tetézte, hogy eszméletlenül kifinomult formákkal is felöltöztették, és most nem csupán díszítményeire gondolok. Tömegképzésével is kecses teremtéssé alakították ezt az alapjaiban ipari monstrumot – elég például az Eiffel tér felé váltó, szinte önálló főhomlokzati nézetre komponált oldalára gondolni.

A mostani előtt csak az 1977 és 1979 közötti felújítás volt hasonlóan átfogó, viszont elég drasztikus is: a régi mozdonyok füstkén-tartalmának károkozása miatt a vágánycsarnok 16 főtartójából kettő maradt csak meg eredeti mivoltában . A mostani kivitelezés kezdetéről 165-ös lapszámunkban (Kibomló rétegek – A Nyugati pályaudvar részleges felújítása, 2021/1., 112-117. pp) mesélt szerzőnk, Bán Dávid részletesen, hiszen a felújítás térállvány-struktúrája a maga 140 000 légköbméterével technikailag és esztétikailag is sokat emlegetett megoldás volt. A téma azért is érdekes, mert magát a csarnokot úgy építették anno, hogy az általa bekebelezett Indóház régi maradványai nyújtották az állványzatot, míg most „egy új indóháznyi” vázrendszert kellett felépíteni a legapróbb részletek eléréséhez.

Budapest előszobája

Az MG Építész iroda hatalmas tervezési munkája során – mint a legtöbb műemléki beruházásnál – az első feladat a beázás és a tető rossz állapotának kérdése volt. A vágánycsarnok fedele eredetileg egy réteggel épült, ami a tetőszerkezet feletti fafelület befülledését okozta eddig. Ennek az óriási nyeregtetőnek a megújítása léptékében jó kihívás lehetett, ráadásul kétrétegűvé kellett változtatni az egészet, pontosan a rendes átszellőztetés, páraáteresztés érdekében. Amit mi alulról látunk, az egy profilozott, csaphornyos vörösfenyő felület lett, míg a szintén most felújított többi tetőszerkezetnél, mennyezetnél – például a pénztárcsarnok, az éttermi pavilon, vagy a Teréz körútra néző négy torony esetében – frissen rakott, hagyományosan fűrészelt fenyőfában gyönyörködhetünk. Érdekesség és eddig szerintem szinte senki által nem észrevett részlet, hogy a vágánycsarnok belső párkányának arhitráv, geiszon és fríz acéllemezeit is szép fenyőburkolat borítja. 

A központi csarnok tetőszerkezetének kazettás megoldása amúgy tartószerkezeti teherbírás szempontjából is jelentőséggel bírt, a korábbi, úgynevezett II. osztályú váró mennyezete viszont például már a szépségre ment a maga korában. Itt a vas főtartók is eleve díszes kialakításúak voltak, de fafelülete halszálka motívumot ölt, és mindezt még egy keretező tükörsorral is felvértezték. Rekonstrukciója figyelemre méltó lett. Elővárosiként nekem a Nyugati gyerekkorom óta a főváros előszobája, megérkezési pontja volt, mégsem néztem eléggé fel az ilyen izgalmas részletekért. Jó ezeket most felújítva megcsodálni.

Az ördög a részletekben lakik

A különféle díszítményeknek a hiányát végig felmérték, és újrarajzolásuk-újragyártásuk különös figyelmet kapott. Fel se tűnik, de a kivitelezők számára is az egyik legszebb felfedezés, hogy a nagy hölgy amúgy szinte teljesen virágba van borulva, az ornamentika pedig nem csupán bádogból, de az öntöttvas oszlopok rekonstruált fejezetein is ékeskedik most már. Sokuk ugyanis a háború és a korábbi felújítások költséghatékonysága következtében tűnt el korábban. A fejünk felett emellett a nagyon sűrűn tagozott párkány- és konzolsor is a kivitelezők munkáját dicséri, amelyből majd 1500 négyzetméternyit kellett elkészíteni.

Ahogy említettem, a csarnok híres Polonceau-szerkezetén az első két tartó kivételével a főtartókat kicserélték még az 1977 és 1979 között zajló felújítás alatt. A két eredetit most is felújították, de például az első főtartót is majd’ centiméterenként kellett javítani, szegecseit és rácsrúdjait pedig pótolni kellett újakkal. Érdemes azért ezeknek az eredeti tanúknak figyelmet szentelni, ha arra járnak. 

A bazilikális bevilágító ablakait kétrétegű biztonsági üvegre cserélték, de üveg tekintetében még oldalakat lehetne írni a pénztár- vagy a központi csarnok új mennyezeti üvegszerkezetéről, vagy a tornyok katedrálüvegezéseiről is. A nagy főszereplő azonban a főhomlokzat transzparens üveghártyája, amellyel a csarnok látszódó belseje nagyon modern újításnak számított a 19. században. Az immáron újra tiszta üvegfal, melyet közrefognak a neoreneszánsz és neobarokk jegyeket is felmutató idomok, a cizellált részletekkel gyönyörűen rekonstruált cinkborítások, toronydíszek, egyértelművé teszik számunkra, hogy mekkora durranás volt ez az épület a birodalomban. Az üveghomlokzat és az előtető egyébként 1962-ben csúnyán kiszakadt egy elszabadult kocsi miatt, s az eltört öntött oszlopocskát – döbbenet – szintén csak most újították fel teljes egészében.

Új szín, új éra

Nehéz ennyire összesűríteni mindent egy cikkben ekkora kihívásról, ahol a műemléki feladatok mellett ugyanilyen gigászi próbatétel a modernebb épületgépészeti követelmények integrálása, a felsővezetékek átrendezése, a vízelvezetés megoldása, a téglaszövet felújítása, de még a főhomlokzat órájának javítása is. Egy biztos, mind a tervezők, mind a kivitelezők elképesztő munkát végeztek el, amely jó alapot nyújt az állomás most még fel nem újított részeinek (pl. a királyi váró homlokzata).

Zárni azonban inkább a legszembetűnőbb változással fogok: nagyon meglepődtem magam is a homlokzat színein, hiszen álmomban sem gondoltam volna, hogy az eredeti, már nem szmog által megkoptatott vasállomány ilyen élénk kék színnel operált. Aztán az építészek helyre is igazítottak, hiszen ez sosem volt így. A mostani árnyalat bizony e felújítás hozadéka, rengeteg minta és kísérlet eredménye. A felújított tégla felületet is próbálták egységesíteni azokhoz a részekhez, ahol mondjuk a durvább biológiai szennyezés már javíthatatlan sötétedést okozott. A friss cinkborításokkal együtt egy nagyon polikróm épületet látunk tehát most, amit az idő és a patina majd nemesít. Most viszont egy ideig még élvezhetjük az élénk világú és szebb jövő felé tekintő homlokzatot, amely a jobb sorsra váró tér számára is motiváló főszereplőt személyesíthet meg a döntéshozók és beruházni vágyók szemében.

Érdemes elolvasni a belső felújításról szóló írásunkat is, nem utolsó sorban Bujnovszky Tamás költői, fekete-fehér képeiért! 

Bán Dávid írása, Bujnovszky Tamás képesszéje.

Katt!

További képek a galériában!