A vidéki építészet újratervezése

Nyíradonyi gyümölcsfeldolgozó az Ekler Építész Kft. tervezésében. Cikkünk az OCTOGON magazin 176-os (2022/4-es) lapszámából.

• Szöveg: Uhl Gabriella
• Fotó: Bujnovszky Tamás
• Olvasási idő: …

Az építészet történetében az ipari építészet históriája rövid és másodlagos a nagy kánonalkotó épületek árnyékában. Pedig az ipari forradalmak következtében a 19. század közepétől néhány évtized alatt olyan jelentős fejlődés zajlott le, amely a kisebb műhelyekből kiindulva a manufaktúrákon, majd a gyárakon keresztül a már komoly építészeti komplexumokat alkotó hatalmas ipari üzemek kialakulásához vezetett.

Műszaki létesítményeivel, műhelyeivel, műtermeivel, irodáival és raktáraival a gyár olyan épített univerzummá vált, amelynek célja, hogy mindent a gyártási folyamatnak rendeljen alá. Az ipari épületté válás építészeti transzformációjának evolúciós lépését a tudományosan megalapozott üzemszervezés bevezetése és a folyamatosan továbbfejlesztett gyártástechnológia kombinációja váltotta ki. A technológiai fejlesztések következtében ugyanis folyamatosan rövidült a gyártóberendezések csereciklusa, míg ezzel egyidejűleg a gyárépületek, üzemi épületek használati időtartama változatlan maradt. Ennek következtében az ipari épületeket kezdték úgy tervezni, hogy térbeli kialakításukban a lehető legmagasabb szintű mozgásteret nyújtsák, így folyamatosan hozzáigazíthatóak legyenek a technikai és üzemszervezési fejlődéshez.

A gyár vagy üzem mint térbeli intézmény is olyan jelenség, mely kialakulásában nem tekinthet vissza történelmi hagyományokra. Ez további magyarázattal szolgálhat arra, hogy miért jelent olyan nehéz feladatot az általános építészettörténeti kategorizálásuk. Ehhez járul még, hogy az ipari épület mint típus az egyes országokban közel egyszerre jelent meg. Az azonos termékek gyártásához alkalmazott gépek a világon mindenütt ugyanúgy néztek ki, és gyártási technológiájuk is megegyezett. Ez is magyarázata lehet annak, hogy gyártási helytől függetlenül maguk a gyártóépületek is hasonló megjelenést kaptak.

A fejlődés kezdeti szakaszában a gyártóépületeket nem tekintették építészt igénylő tervezési feladatnak. A gyáraknál csupán úgynevezett célépítményekről volt szó, amely alárendelt tervezési feladatnak számított. Ezek tervezését ezért gyakran a cég technikai és üzemi folyamatait jól ismerő mérnökök végezték, akiknek a feladata a gyártó létesítmények lehető leggazdaságosabb kialakítása volt. A gyártó létesítmény és munkahely között fennálló interdependenciát, vagyis az ergonómiai, fiziológiai és szociális keretfeltételeket így a legtöbb esetben egyszerűen figyelmen kívül hagyták. Ez az összefüggés tovább erősítette azt az általános vélekedést, hogy a gyárépületek tervezése nem számít igazán építészeti feladatnak, hiszen csupán az új technológiákat és értékes gépeket az időjárási behatásoktól védő „héj” kialakításáról van szó. Talán ez is lehet a magyarázata annak az elleplező indusztriális építészetnek, amely a 19. század közepétől gúzsba kötötte a tervezőket, komoly ellentmondásba kényszerítve az épületet az egyébként benne gyártott modern termékekkel és gyártási technológiákkal.
 

A bevezetőben hivatkozott technológiai és építészeti keret még az erős ipari országokban is unalmas és egyhangú üzemi épületeket eredményezett, nem is beszélve a magyar vidékről, amely „halmozottan hátrányos” helyzetből indulva igyekezett és igyekszik mesterséges (építészeti) tájat formálni.

Ebben a helyzetben radikális Ekler építészete, amely évtizedek óta munkálkodik azon, hogy a mezőgazdasági üzemek a hazai tájból, illetve hagyományból táplálkozó, de jellegzetes és egyedi kialakítású épületek legyenek. Híres borászatai miatt kapott felkérést Nyíradonyban egy almafeldolgozó üzem tervezésére.

Ha távolról érkezve közeledünk az épülethez, egyből feltűnik magányossága. Nemcsak esztétikai értelemben vett különcsége miatt, hanem eredeti lokációja miatt is, mivel Ekler korábban fás ligetbe álmodta az épületet, amely az építkezés megkezdésekor helyeződött át a pusztaságba. Ezzel azonban csak egyedi, különleges, funkcionálisan játékos tömegformálási megoldásai erősödtek fel. Ha közelítünk – és ráközelítünk az épületre –, akkor a különleges formából kibomlik a szigorú racionális rend: az építész mindent megtett azért, hogy az épület alapvető funkcióját: a gyártási folyamatok háromdimenziós épületstruktúrába vetítését tökéletesre csiszolja. A számos részegységre bontható, átfogó gyártási folyamat gyakran egészen komplex struktúrákat alkot, amelyeket az üzem szervezetébe és építészetileg is optimális tértervbe illesztett. A nyíradonyi épület funkciója nem az időjárás viszontagságai elleni védelemben merült ki, hanem az üzemi folyamatok hálózatba szervezésében valósult meg.
 

Ekler kiválóan hagyott el minden véletlenszerű bizarr dekorációs elemet, és az építészeti forma megalkotásában szigorúan követi a gyártási technológiát úgy, hogy a speciális funkciók elhatárolása vezeti a tömegformálást. Az agrárüzemben a specifikus gyártási eljárások, üzemszervezés függvényében, a célszerűség mint tervezési elv mentén alakították ki az egyes helyiségek térszerkezetbeli elhelyezéseit. Sajátos térkoncepciójával, erősen specifikált, egymásba kapcsolódó és funkcióit tekintve egymásra épülő helyiségei additív térkompozícióhoz vezettek.

A gyümölcs beérkezése, feldolgozása, hűtése, csomagolása és az elszállított gyümölcslé sajátos hullámmozgást ír le az épület megformálásában, amely egyben a gyümölcs útját rajzolja meg.

A préselés térkoncentrációjának imitációja elevenedik meg a házon. Metaforikusság és funkcionalitás nemcsak a tömegformálásban, hanem a gyártási funkciót kiegészítő, támogató egységek elhelyezésben is megnyilvánul a nyíradonyi üzemben. A szükséges szociális létesítmények (mosdó, öltöző stb.), az adminisztráció, az energiaellátás eszközeinek integrálása is a gyártási folyamatok teljes megértéseként és leképezéseként kerültek a vasbeton héjszerkezet „kitüremkedéseibe.”

Ekler egyéni ötleteivel erősen feszegeti a szokványos indusztriális megoldásokat, szabad mozgásteret adva a képzeletnek. Egyszerre hagyománytisztelő, amikor a vasbeton-szerkezetek mestereit idézi meg, és radikális újító, amikor a vidéki Magyarországtól idegen, unalmas ipari épület hagyományaitól megszabadulva merészen jövőbemutató kísérleti terepként gondolkodik az indusztriális épületről. A nyíradonyi almafeldolgozó esetében Eklernek sikerült a kulcstényezők: funkció, szerkezet és megformálás összehangolása, amelyből meggyőző „ipari építészeti” forma jött létre. Az üzem a vidéki táj képét meghatározó és átformáló arányos méretével és leginkább építészeti minőségével nyűgözi le használóit, és az arra tévedő turistákat, építészet kritikusokat és egyszerű szemlélőket.
 

Még több fotó a galériában!