105 éves üvegházból klímatanterem

A koppenhágai botanikus kert egyik 105 éves üvegházát már elkezdték bontani, amikor egy szerencsés együttállás okán megmenekült. Az üveg építmény így a Forma stúdió kezei között alakulhatott át klímatanteremmé és rendezvényközponttá. 
 

Az elsőre szürreálisnak hangzó történet valójában úgy volt, hogy Søren Ejlersen dán séf, vállalkozó, aktivista és a BaneGaarden társalapítója szerette volna megakadályozni az üvegház bontását, ám kezdeti próbálkozásai kudarcot vallottak. Ezért úgy döntött, hogy egy videós kollégájával megörökíti a bontás napját az utókor számára. A felvétel közben Ejlersen azt kiabálta, hogy az épület kulturális és szent, a videós pedig egy véletlen folytán a TV 2 News pólóját viselte. „Azt hitték, hogy az országos híradónak forgatunk, ezért végül mégis leállították az épület lebontásának folyamatát” – mesélte Ejlersen.
 


Ejlersen aztán megszerezte mind az öt üvegpajtát, amelyek a régi üvegházat alkották. A BaneGaardenben, amely egy volt vasútállomáson, egy erdei környezetben kialakított organikus étel-falu, csak két pajtának volt hely, a másik hármat így eladták és máshol hasznosították újra. A lebontás széléről megmentett üvegházat gondosan szétszedték, majd a lehető legtöbb újrahasznosított anyag felhasználásával húzták fel az új helyszínen a Forma építészstúdió vezetésével. 
 


Az eredeti acélszerkezet már nem tudott az épület elsődleges szerkezeteként funkcionálni, ezért egy új, jelentősen vastagabb I-gerendákból álló váz fölé került. A padlóburkolatot a korábbi Bella Centerből, egy nemrég sportlétesítménnyé átalakított régi kongresszusi központ épületéből vették át, míg az ajtókat egy helyi iskolából szerezték be. Az oldalfalakra visszahelyezték az eredeti üvegpaneleket, a tetőre viszont biztonsági üveget építettek be. Az enteriőrt újrahasznosított bútorokkal és egyedi készítésű ültetőládákkal töltötték meg. 

A Væksthuset, azaz „üvegház” néven ismert épület ma egy növényekkel teli oktatási és rendezvényhelyszín, amelynek középpontjában a mezőgazdaság és a fenntarthatóság áll. Az épület többféle célt szolgál: előadások, oktatási műhelyek, vacsoraestek és esküvők helyszíne. 
 

„Úgy kell terveznünk és építenünk, hogy a mai projektek idővel átalakulhassanak és alkalmazkodni tudjanak, még jóval azután is, hogy mi már nem leszünk itt” – vallják a projekt kapcsán az építészek.


Forrás: Dezeen

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A kínai cementgyár futurisztikus tetőbővítéssel éled újra

A kínai cementgyár futurisztikus tetőbővítéssel éled újra

A váz megmarad, a tető kibővül

Vágóhídból galéria

Vágóhídból galéria

Az ostravai Plato Art Gallery 

Mexikói textilgyárból co-manufaktúra | INDUST-REUSE

Mexikói textilgyárból co-manufaktúra | INDUST-REUSE

Egy organikus átalakulás Mexikóvárosból

Hirdetés