Óvoda egy cseh kisvárosban. 

Az Architektura stúdió munkája a gyermeki lélek és viselkedés, a gyerekkori képességek irányából értelmezi újra a hagyományos intézményi formát. Olyan teret akartak alkotni, amely játékos és a lehetőségek tárháza, inspirálja és felszabadítja a kreativitást, és megengedi, hogy a gyerekek fejében olyan gondolatok szülessenek, amelyek később, felnőtt korukban megvalósulva a közösség javát szolgáló fejlődés motorjai lehetnek.
 


A város olyan komplex intézmény-együttes tervezésére kérte fel az építészt, amely a későbbiekben a Říčany-Větrník térség fejlődéséhez hozzájárul. Három összefüggő egységre készültek a tervek: egy óvoda, egy tornaterem és egy játszótér kialakítására. Egyelőre az óvoda és a kert egy része készült el.

Az óvoda tervezésének kiindulópontját a gyerekek viselkedésének, képességeinek alapos és korszerű szemlélet szerinti újragondolása jelentette. Nem a rendszer olajozott fogaskerekeként működő alkatrészek előállítása a cél, hanem kreatívan gondolkodó egyének nevelése, ez jelenti az igazi hasznot a társadalom számára. Számos alternatív nevelési intézmény terveit tanulmányozták szerte a világból, és a nyitott gondolkodásban a döntéshozók is abszolút partnerként vettek részt. 

A megvalósult épület tereiben és részleteiben a gyerekkor misztériuma ölt testet: a kíváncsiság, kezdeményezőkészség, tisztaság, optimizmus, kiszámíthatatlanság, az élet szépsége felett érzett felhőtlen öröm.

A játék, mozgás, látvány és lépték jelentették a tervezés alapját.  

A központi, hagyományos tömegbe került az adminisztráció és a szükséges intézményi terület. A csoportszobák ennek központi magjához lazán kapcsolódnak, nem derékszögűek és mindegyik közvetlen kapcsolatban van a kerttel. Ezek az egységek kívül-belül házikó vagy indián sátor formájúak, búvóhelyet nyújtanak, a fény háromszög alakú nyílásokon át érkezik, és jól látható, természetes fa szerkezetek tartják a tetőt. A bejárati átrium fölött egy mászóháló feszül, ami minden csoportszobából megközelíthető, és fatörzseken nyugszik. 
 


Az utcai homlokzatra függőleges zöldfelületet terveztek, amely idővel remélhetően az egész falat befutja majd. A bejárat mintha egy űrhajóba, vagy valami rejtélyes ősi templomba nyílna. A gépészetet nem rejtették el a gyerekek szeme elől, figyelemmel kísérhetik és megérthetik a víz, a levegő, az elektromosság mozgását az épületen belül. A vidám színek kívül-belül felderítik az épületet. Az épület mögötti játszótér anyagi okok miatt még csak részben készült el, ide is egy képeskönyv világát álmodták a tervezők.

Minden építészeti eszköz arra irányult, hogy az itt élő gyerekek tudat alatt olyan képekkel gazdagodjanak, amelyek felnőtt korukban előbukkanva fantasztikus alkotásokra teszik őket képessé. 
 

Stúdió: Architektura 
Tervező: David Kraus
Munkatársak: Marek Trebuľa, Alina Fornaleva, Šárka Andrlová, Michaela Kubinová
Ügyfél: Říčany önkormányzata
Projekt helyszíne: Bílá 785/6, 251 01 Říčany
A projekt országa: Cseh Köztársaság
Befejezés éve: 2021
Beépített terület: 716 m²
Bruttó alapterület: 1 114 m²
Használható alapterület: 1 058 m²
Fotók: Filip Šlapal

 

Forrás: Linka 


 

További rajzok és képek a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Mozgásban

Mozgásban

Az Osakai Világkiállítás cseh pavilonjára kiírt pályázat nyertes terve.

Fibonacci idill

Fibonacci idill

Borterasz Prágában.

Tóparti teaház

Tóparti teaház

Japán ízek Csehországból.

Hirdetés