A szőlősgazda háza – református gyülekezeti központ, Budaörs.
A Budaörsre tervezett református központot és párhuzamait Hartmann Gergely mutatta be az OCTOGON magazin 180-as (2022/8-as) lapszámában.
Minden keresztény templom ősmintájaként ma a Dúra-europoszi háztemplomot ismerjük a 3. századból a mai Szíria területéről. Egy római típusú átriumos lakóház, amelyben a helyi keresztények az istentiszteletük ünneplésére gyűltek össze. Kezdetben a kereszténység liturgiájának épített terei a hétköznapok építészetéből alakultak ki, és azt emelték ünnepivé. „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” A jézusi mondás (Mt 18,20) arra hívja fel a figyelmünket, hogy a szent eseményben maga az istentiszteletet ünneplő közösség léte a döntő, és nem a helyszín.
Ez az ősi minta a 20. században is tovább élt. A budaörsi helyi református gyülekezetet az I. világháború után betelepülők szervezték meg. Először a vasútállomáson, majd egy MÁV-alkalmazott lakásán, 1948-tól pedig a Clementis utcában egy kitelepített német család házában gyűltek össze ünnepelni egészen a közelmúltig. Az egyre növekvő gyülekezet először a meglévő telkén kívánt új templomot építeni. Végül egy meghívásos tervpályázaton Berzsák Zoltánék javaslatát elfogadva egy erre alkalmasabb helyet kerestek. Talán több is mint véletlen, hogy éppen a 2003-ra felépült, Krähling János által tervezett evangélikus templom közvetlen közelében, attól egy házhelynyire találtak alkalmas eladó telket.
Egy új református templom esetén szóba jöhető számos tipológia közül az új gyülekezeti központ a keresztény ősmintához, a lakóházhoz nyúl vissza. A házság ez esetben először is azt jelentette, hogy a budaörsi főút földszintes és egyemeletes polgárházainak zárt sorába illeszkedik. Az alaprajzot is a zártsorú beépítés előírása, valamint a viszonylag szűk, ám hosszú telek adottsága határozta meg.
A tervező végül arra a megoldásra jutott, mint a rómaiak a sorolt lakóházaiknál, így a háztemplomnál is: egy átrium köré szervezte az épületet.
A terek sorozata ugyanakkor kintről befelé egy beavatási utat is meghatároz. Az előtér az utcára nagyméretű üvegportálokkal nyitható.
Nyilvános események, időszakos kávézó helyszíne, a város és a református gyülekezet találkozási lehetősége. Innen nyílik a lelkészi iroda is: a közösség vezetője az erre alkalmas időben elérhető, megszólítható. Az előtér és az istentiszteleti tér között egy átmeneti zóna húzódik. A lépcsőt és a liftet már itt, eggyel beljebb érhetjük el, amelyek a további szinteken elhelyezett közösségi terekhez vezetnek. Az egyelőre még növények nélküli zártudvar után már egy, a templomtérrel egybenyitható nagyobb gyülekezeti terem következik, míg végül maga az istentisztelet helye.
Az utcán a földszintet átvágó kapuzat, amely az udvarra való behajtást szolgálja, és mellette a portálok ma is éppúgy természetes elemek, ahogyan azt, ha más formában is, hasonló kisvárosokban évszázadok óta számos helyen láthatjuk. Ezen túl az egyszerűnek ható homlokzaton és a belső terekben is jelek, utalások és szimbólumok sokaságát fedezhetjük fel egymással összhangban, didaktika nélkül. Az ornamentikára, geometriára és felületkezelésre redukált református díszítésmódnak megfelelően az emeleti ablakokat árnyékoló perforált lemezek pixelmintázatai szőlőindákat formáznak. A homlokzat jobb oldalán fehérre meszelt téglafal-mezőt találunk. Talán jobb is, hogy nem fordul be az oldalhatáron álló falra, így vállaltan burkolat, idézet marad.
Régmúlt korok épületei előtt éppúgy tiszteleghet, mint Krähling János közeli tégla-temploma előtt.
A redukált párkányzatot a harangtorony töri át, egy vasbeton pengefalra szerelt acélszerkezet. A jelenlétet egyértelműsíti, nem a kitűnni vágyás, vagy monumentalitás eszköze. Az egész együttes és építés számomra legszebb gesztusa, hogy magassága éppen akkora, mint a szomszédos evangélikus templomé. Az ökumenikus gondolkodásnak szabad szemmel aligha érzékelhető, de éppen ezért elementáris bizonyítéka. Ahogyan a katolikusok részéről is hasonlóan lényegre törő gesztus volt három szőlőtő adományozása. Ezek az istentiszteleti tér udvar felé néző oldalának pergoláira futnak majd fel. A templom nevében és díszében is meghatározó „szőlő” így van jelen a valóságban is az együttesben, az ökumenét, a közös gyökereket is szimbolizálva.
Az istentiszteleti tér letisztult enteriőrjében a protestáns templomok elrendezési mintázata és elemei maguktól értetődően vannak jelen. A karzatot éppúgy megtaláljuk itt, mint a kazettás mennyezetet. Utóbbin hasonló szőlőmintát látunk, mint a homlokzaton. A három oldalról székmezőkkel körülvett úrasztala mögött helyezkedik el a szintén fából készült szószék. Utóbbiba rajzolt finomvonalú kereszt a pulpitus homlokfalát négy részre osztja, amely szám a négy evangéliumra is utalhat. A puritán visszafogottság itt sem szegényesség, hanem gazdag szimbolikát hordozó redukció.
  |
Mint ilyen, számomra több, közelmúltbéli templomépülettel mutat szellemi rokonságot. Eszembe jut Czigány Tamás Újrónafőn épült katolikus temploma 2014-ből, vagy a tornai református templom (Krcho János), amelyet a Magyar Építőművészet 2021/5. számában Pazár Bélának az épülethez méltó nagyszerű írásából ismerhettünk meg.
Bár a budaörsi templom esetében egy zártsorú beépítési helyzetről van szó, formai szempontból mégis csatolható abba a tipológiai sorba is, amelyre az elmúlt tíz évből számos példát hozhatunk: a (magastetős) ház-szerű forma és hasáb alakú harangtorony egymás mellé állított kompozícióját variáló templomépületekébe. Legutóbb a Váncza Művek Derékegyházán épült Szentháromság-temploma (2019) került a Média Építészeti Díja kapcsán a figyelem középpontjába, de eszünkbe juthat a SAGRA Építésziroda református gyülekezeti háza Szandaszőlősön 2012-ből, a téglaburkolatú debreceni Szent György-templom (Győrffy Zoltán, 2015), vagy a kastélydombi Luther-kápolna (Krizsán András, 2018).
Még távolabb lépve a budaörsi református gyülekezeti központ olyan hatvanas évekbeli, úttörő előképeket is felidéz számomra, mint Roland Rainer bécsi evangélikus Glaubenskirché-je (1963), vagy a Szeged-Tarjánvárosi plébániatemplom (Tarnai István, 1966). A fehérre festett látszótégla használatán túl a tömegek és terek egyszerű geometrikus szerkesztése, a településszövetbe való mesteri illeszkedés, a monumentalitásról, de nem a jelszerűségről való lemondás, valamint az ősi szimbolika mértéktartó, de helyénvaló használata köti őket össze. Szép lenne, ha hazai templomépítészetünk további hasonló személetű épületekkel bővülne. A budaörsi új református templom mindenesetre biztosan ezt a sort gazdagítja.
Kivitelezés: 2022
Generál tervező: 4 plusz Építész Stúdió Kft.
Vezető tervező: Berzsák Zoltán
Építész munkatársak: Konyha Katalin, Rácz Noémi, Szvák Dorottya, Csintalan Csongor
Építtető: Budaörsi Református Egyházközség, Varga András gondnok, Petőné Püski Ilona lelkész
Rajzok a galériában!
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
