Mostantól Food&Friends néven találkozhatunk a bevásárlóközpont megújult ételudvarával

A Westend eddigi történetének legnagyobb projektjét vehette birtokba a nagyközönség, hiszen befejeződött Magyarország legforgalmasabb ételudvarának felújítása. Az újratervezésénél fontos szempont volt, hogy az ne csak a látogatói igényeknek, de az üzleti szempontból fontos ESG irányelveknek is a lehető legmagasabb szinten megfeleljen. A Food&Friends ételudvar a Hello Wood tervei alapján valósult meg.


A teljes ház közös területeinek 15%-át érintő fejlesztést alapos kutatás előzte meg, melyben megvizsgálták a látogatók elvárásait és térhasználati szokásait. Az elemzésből kiderült, hogy többségük rutinszerű étkezés céljából érkezik, a minőség és a jó ár-érték arány mellett pedig kiemelt fontosságú számukra a kényelem, a higiénia, sőt a környezettudatosság is. A felmérést szerint a 16 és 70 év közötti budapesti és Pest megyei lakosság mintegy fele legalább 2-3 havonta étkezik bevásárlóközpontokban, de lokációja – a kiváló megközelíthetőség és a Váci úti irodaházak sora – miatt a Westend egy masszív, naponta visszatérő látogatói körrel is rendelkezik. Az ételudvar újratervezésénél fontos szempont volt, hogy az ne csak a látogatói igényeknek, de az üzleti szempontból fontos ESG irányelveknek is a lehető legmagasabb szinten megfeleljen. 

Július 22-én lerántotta a leplet a Westend az idei év legnagyobb fejlesztéséről, a megújult ételudvarukról. Az előzetesen felmért vásárlói elvárásokat és a tulajdonos-üzemeltető értékrendszerét a nemzetközileg elismert Hello Wood tervezőcsapatának látásmódja és szaktudása egyesítette és keltette életre. Ennek köszönhetően egy valóban természetközeli, egyedi hangulatú, izgalmas, többfunkciós tér született a főváros leglátogatottabb bevásárlóközpontjában.
 


A márka arculati elemeit építészeti megoldásokban visszatükröző étkezőtér remekül illeszkedik a ház egyéb részeihez, és új funkcióival – például tematikus zónáival, digitális eszköztárával – bővíti az eddig kínált szolgáltatások és élmények körét. Az innováció az üzemeltetésben és a látványelemekben egyaránt megjelenik, hiszen a területen helyet kapott egy 30 méter hosszú LED-fal változtatható fényű hangulatvilágítással, hamarosan bővül az érintőképernyős rendelőfelületek sora, sőt, a látogatók takarító- és tálcaszedő robottal is találkozhatnak. 

„A Food&Friends annak a tendenciának a leképezése, hogy hogyan változnak a vásárlói igények, illetve az elérhető technológiák. A fogyasztók ma már a hagyományos bolti funkciókon túlmenően több és más típusú szolgáltatást keresnek, fontos a közösségi tér funkció, a személyre szabott megoldások, valamint a kényelmet és hatékonyságot növelő digitális eszközök. Ez a felújítás a teljes Westendre befolyással lesz, hatását nemcsak az ételudvar, de az egész ház bérlői érezni fogják, csakúgy, mint a hozzánk betérő látogatók”

– mondta el Gyertyánfy Miklós, a Westendet tulajdonló és üzemeltető Gránit Pólus csoport működési vezérigazgató-helyettese.
 


A tervezés során az esztétikai és kényelmi szempontok mellett az ESG törekvések is teret kaptak. Kiemelt figyelmet fordítottak az üzemeltetési hatékonyság biztosítására, rácsatlakozva ezzel a ház egészét érintő energiahatékonysági projektekre, mint például a gépészet megújítása, az alacsony fogyasztású LED világítás kiépítése vagy a hőlégkezelők cseréje a hűtési és fűtési költségek optimalizálása érdekében. Az energiahatékony megoldások mellett fontos szempont volt, hogy az ételudvar bútorzatához felhasznált faanyag rövid szállítási útvonalon hazai erdőből és felelős forrásból érkezzen, utóbbit az FSC tanúsítvány is igazolja. Ráadásul a nulla hulladéktermelést is célul tűzték ki, így a maradék faanyag dekorációs elemként és zero waste workshopokon került felhasználásra. Az ételudvar emellett akadálymentes, ahogy a teljes épület, melyet az Access4you tanúsított

 

Forrás: sajtóanyag

 

További képek a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Megújul a Westend ételudvara | Hello Wood

Megújul a Westend ételudvara | Hello Wood

Elindult az eddigi legnagyobb átalakulás a Westend történelmében, melynek kapcsán a közösség, a természetes környezet, a fenntartható és digitális megoldások kerülnek középpontba.

A sokszínű duplavé – kreativitás a Westend logópályázatán

A sokszínű duplavé – kreativitás a Westend logópályázatán

Több mint száz pályázat érkezett be alig több mint két hét alatt.

Logóterv pályázatot hirdetett a Westend

Logóterv pályázatot hirdetett a Westend

A nyílt pályázatban a W betűs alapforma fix, a tartalom szabadon variálható.

Hirdetés