A Faur Zsófi Galériában tartott ünnepélyes eseményt itt is végignézheted! 

Kedd este a Faur Zsófi Galériában kihirdették az idei, immár harmadszor kiírt DECODE díjpályázat győzteseit, egyben megnyitották a DECODE - The Space for ARThitecture kiállítást. A díjpályázatra az eddigi legtöbb, 77 jelentkezést regisztrálta a DECODE Kortárs Építészeti és Művészeti Alapítvány, és a szervezőket külön örömmel töltötte el, hogy egyre több csapat pályázott.

UPDATE: a nyerteseket és pályaműveiket ebben a cikkünkben mutatjuk be részletesen!

Bordás Péter és Pém Ildikó, a BORD Építész Stúdió alapítói a díjátadón

Az ünnepélyes eredményhirdetésen résztvevők számát a jelen helyzetre való tekintettel a lehető legkevesebbre szűkítették. Az eseményen kizárólag meghívásos alapon lehetett részt venni, online azonban bárki számára követhető volt, mint ahogy utólag is megnézhető:

Természetesen a középpontban a pályaművek állnak, illetve az azokból készült kiállítás, amely virtuálisan is bejárható lesz egy teljes évig a DECODE Alapítvány honlapján keresztül. A díjazott fiatal tehetségek munkája mellett az idei kiállítás különlegessége, hogy a japán sztárépítész, a Magyar Zene Házát is tervező Sou Fujimoto a szervezők meghívását elfogadva szintén részt vesz a kiállításon.

Bordás Péter, a DECODE zsűrielnöke az ünnepélyes megnyitón egy új dimenziónak, jó lehetőségnek nevezte az online kiállítást, amennyiben a DECODE „így már nemcsak egy hétről, hanem egy teljes évről fog szólni”. Pém Ildikó, a DECODE alapítvány kuratóriumi tagja elárulta, hogy az alapítvány létrehozásával „szeretnének komolyan, hosszú távon gondolkodni a díjról.

A kiállítással szeretnénk befogadhatóvá tenni a kortárs építészek és művészek munkáját, szeretnénk felhívni a figyelmet az értékteremtésre, illetve párbeszédet kezdeményezni építészek és a társművészeti ágak képviselői között”.   

Az ünnepélyes díjátadó

Idén Építészet kategóriában a fődíjat Fehér Anna Ditta Hajlék című alkotása kapta, amely a zsűri értékelése szerint „egyfajta élettani útikalauz, és egyben vándorlási kísérlet egy hatodik kerületi albérlet és egy erdei helyszín között.” 

A Művészet kategória fődíját Nagy Eszter kapta a Genius Loci című alkotásáért. A videó „játszi könnyedséggel halad előre a néző számára olykor nehezen követhető asszociációk mentén, ám ezen az úton végül a terek, a felület feszültségét és poézisát is képes megmutatni.”

A Be Light! által támogatott Spotlight díjat a Plexiplay csapata nyerte. A pályázat a nagyváros és a társadalmi változások témakörét boncolgatja: „a társadalom szociális érintkezései, felgyorsult változásai tárgyiasult elemét mint talált tárgyat használja fel a szeparációt létrehozó plexi alapján. A világ ma már elképzelhetetlen ilyen tárgyak nélkül.”

A beérkezett pályaművekről szakmai bíráló bizottság döntött, mely a következő tagokból állt:

  • Bordás Péter, BORD Építész Stúdió, alapító, zsűrielnök
  • Szabó Levente DLA, Ybl- és Pro Architectura díjas építész, BME Építészmérnöki Kar, Középülettervezési Tanszék, tanszékvezető egyetemi tanár
  • Anthony Gall Phd, Ybl- és Pro Architectura díjas építész, Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar Építészmérnöki Intézet, egyetemi tanár és megbízott dékán
  • Golda János Ybl-, Pro Architectura- és Príma-díjas építész
  • Kálmán Borbála Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, kurátor, művészettörténész
  • Etentuk Inemesit kulturális menedzser, Artlocator applikáció és Artlocator Magazin, alapító
  • Kukla Krisztián, az Art Quarter művészeti vezetője



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Megvannak az ArtHungry Díj nyertesei

Megvannak az ArtHungry Díj nyertesei

A fődíjat Szalai Bálint kapta az itthon című munkájáért.

Átadták az Ingatlanfejlesztési Nívódíjakat

Átadták az Ingatlanfejlesztési Nívódíjakat

Összesen 41 nevezés érkezett.

Újabb nemzetközi elismerést kapott Gutowskiék pátyi temploma

Újabb nemzetközi elismerést kapott Gutowskiék pátyi temploma

A Dezeen Awards 2020-on dicséretben részesült.

Hirdetés