Az Oszmán Birodalomtól való függetlenség 200. évfordulójára.

Kulturális központtá változtatnak Athénban egy nagy múltú görög dohánygyárat az Oszmán Birodalomtól való függetlenség 200. évfordulójára.

Az épületben egykor dohánygyár működött, jelenleg egy része a görög parlamenti könyvtárnak és nyomdának ad otthont. A kormány a görög függetlenség kivívásának közelgő ünnepére akarja renováltatni az épületet. Az egymillió euróból (360 millió forintból) elvégzett felújítás után 2021-ben nagyszabású kiállítást rendeznek falai között, majd az állami fenntartású kulturális központ lesz belőle.

A dohánygyár épületének jelenleg csak a felét használják, ott működik a könyvtár. A 2009-es görög pénzügyi válság után a főváros számos nagy épülete néptelenedett el, az ilyen kezdeményezések, mint a dohánygyár funkciójának megváltoztatása, azt célozzák hogy viszonylag kis állami finanszírozással lehessen újrahasznosítani őket.

Athén látképe - Illusztráció (Fotó: Markus Winkler / Unsplash)

A dohánygyár felújításának költségeit a nonprofit kulturális szervezet, a Neon alapítója, Dimitrisz Daszkalopoulosz görög milliárdos állja. A tervek szerint a történelmi épületet kortárs kulturális és közösségi központtá változtatják. A központ első kiállítását, amely 2021 júniusában nyílik meg, a Chicagói Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója, Madeleine Grynsztejn és a Neon igazgatója, Elina Kountoui rendezi. Kountouri a kiállítással kapcsolatban azon gondolkodott:

hogyan lehetne egy történelmi eseményt 200 évvel később úgy megünnepelni, hogy ne a nacionalizmus kapjon hangsúlyt, ami gyakori veszély, ha egy nemzet a múltját ünnepli. 

A Portals című kiállításon, amelynek címét Arundhati Roy azonos című esszéje ihlette, mások mellett Michael Rakowitz, Glenn Ligon, Danh Vo és Maria Loizidou alkotásai is szerepelnek majd. A kiállító művészek teljes listáját később hozzák nyilvánosságra. 

A Neonnak már több közös projektje volt a görög kormánnyal: 2016-ban az Athéni Konzervatóriumot renoválták, amely később szintén visszakerült az államhoz, tavaly pedig Déloszon valósítottak meg egy közös szervezésű kiállítást Anthony Gormley brit szobrászművész alkotásaiból.
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Athén történelmi dohánygyárából kulturális centrum lesz

Athén történelmi dohánygyárából kulturális centrum lesz

Az Oszmán Birodalomtól való függetlenség 200. évfordulójára.

Nagy Bálint búcsúztatása

Nagy Bálint búcsúztatása

A Fiumei úti Sírkertben és a FUGÁban.

Hundertwasser 2.0

Hundertwasser 2.0

Bécs után Új-Zélandon nyílt meg a világ második Hundertwasser múzeuma.

Hirdetés