Kívülről belátni, de csak akkor, ha nem tartózkodik senki a helyiségben.

Tokió egyik nagy idegenforgalmú negyedében átlátszó nyilvános vécéket állítottak fel. A Shigeru Ban Architects által tervezett toalettek egy átfogó terv részét képzik, amellyel szeretnék megváltoztatni az emberek mentalitását a nyilvános vécékkel kapcsolatban.

Az áttetsző falú toaletteket a nagy gyalogosforgalmú Sibuja kerület két parkjában állították fel. 

„Két dolog miatt aggódunk, ha betérünk egy nyilvános vécébe, különösen egy parkban állóba: az egyik a tisztaság, a másik, hogy nincs-e benn valaki” – írják a projekt hivatalos honlapján.

Ennek megfelelően a Shigeru Ban Architects japán építészstúdió olyan üvegfalú toaletteket tervezett, amelyekbe kívülről be lehet látni, de csak akkor, ha azok üresek. Azonban amikor valaki belép, és bezárja az ajtót maga mögött, a falak opálossá válnak, így nem lehet belátni. A felhasználók kívülről ellenőrizhetik a hely tisztaságát és azt is, hogy tartózkodik-e benn valaki. Éjszaka pedig a létesítmény úgy világít a parkban, mint egy szép lámpás.

A toalettek különlegessége, hogy amikor valaki bent tartózkodik, nem tudja, hogy az épület fala átlátszik-e vagy sem, az ajtó bezárása tehát nagyon fontos. A CNN tudósítója tanúja volt, amint valaki direkt elmulasztotta ezt, és a külső szemlélők nagyot nevettek rajta.

A parkokban felállított vécék közül az egyik női, a másik férfi, a harmadik pedig többfunkciós toalett. Ha érdekel a japán toalett kultúra, akkor mutatunk neked egy olyat, amelyről meg nem mondanád kívülről, hogy ez egy nyilvános illemhely. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Nyilvános illemhelyek és rekreációs egységek Sopronban

Nyilvános illemhelyek és rekreációs egységek Sopronban

Horváth Norbert Péter (Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar) BA diplomamunkája.

Kis dolgok és nagy változások a Kiscelli Múzeum sziklapincéjében

Kis dolgok és nagy változások a Kiscelli Múzeum sziklapincéjében

Budapest csatornázásának kultúrtörténete.

Növényládának tűnő, nyilvános vizeldéket telepítenek Amszterdamban

Növényládának tűnő, nyilvános vizeldéket telepítenek Amszterdamban

Mintegy 50%-kal csökkent a nem megfelelő helyen elvégzett "vadvizelések" száma.

Hirdetés