Világkongresszus és konferencia - Hudec László és magyar kortársai.

Hudec László (1893-1958) építész kalandos életét és egyedülálló munkásságát egyre többen ismerik Magyarországon is. Az itthon csak 8 éve felfedezett építész Besztercebányán (ma Banska Bystrica) született, a Budapesti M!szaki Egyetemen tanult, Sanghajban alkotott és Berkeley-ben, Amerikában hunyt el.

fotó COPYRIGHT SIGN Szalontai Ábel

Hudec neve a kínai nagyváros lakói számára fontos, mert Ázsia első felhőkarcolóját tervezte meg nekik és 20 évnyi munkásságából ma is több mint 60 épület még áll. A városban található gazdag nyugati stílusú építészeti hagyaték miatt Sanghajban került megrendezésre 2015. november 1-6 között a 13. World Congress of Art Deco. Az amerikai alapítású szervezet meghívására Csejdy Virág is előadást tartott Hudec Lászlóról és hagyatékéról a kongresszus nemzetközi közönségének. A rendezvény főszervezői a Shanghai Art Deco és a Historic Shanghai, a város örökségvédelmével és történetével aktívan foglalkozó szervezetek. Az előadásokon túl szervezett séták keretében a város emblematikus art deco épületeit és azok rejtett kincseit is megismerhették a látogatók.



Hudec László ismertsége Sanghajban már számos kínai-magyar program indukálója volt az elmúlt években, melyeknek aktív partnere és támogatója a 2008 óta m!ködő Hudec Kulturális Alapítvány.

fotó COPYRIGHT SIGN Szalontai Ábel

Az alapítvány kínai kapcsolataira és szakmai elismertségére építve szerveződött meg az ART DECO Budapest-Shanghai cím! konferencia is 2015 november 4-5-én a World Congress ofArt Deco eseményéhez kapcsolódva, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A 2 napos program keretében kínai és magyar szakértők Hudec László art deco stílusú munkásságáról, a magyarországi art deco történetéről és alkotóiról tartottak prezentációkat egy frissen felújított Hudec épületben, a Zöld Házban.

forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Már zöldítik Stefano Boeri legújabb függőleges erdőit

Már zöldítik Stefano Boeri legújabb függőleges erdőit

Kínában egyszerre két Bosco Verticale projekt is zajlik párhuzamosan.

Tadao Ando által tervezett múzeum nyílt Kínában

Tadao Ando által tervezett múzeum nyílt Kínában

He Art Museum (HEM) néven új kortárs kiállítótér nyílt Fosanban, Kína Kuangtung tartományában.

Kína 2060-ra karbonsemlegessé válna

Kína 2060-ra karbonsemlegessé válna

Politikai játszma vagy valós szándék?

Hirdetés