A brazil Frank Lloyd Wright sosem engedett abból a gondolatból, hogy az építészet a természet alárendeltje.
A brazil Gerson Castelo Branco építész munkája saját értelmezése szerint „a szabadság kifejeződése”, épületei pedig ennek szellemében a Paraqueira elnevezést kapták. Nincs építészeti diplomája, nem követett egyetlen építészeti irányzatot sem, munkáiban hangsúlyos elem a természet, az asztrológia és az energiaáramlás. Sokan Frank Lloyd Wrighthoz hasonlítják, de ő nem futott be akkora karriert, mint amerikai kollégája.
Gerson Castelo Branco 1948-ban született Parnaíba városában, Brazília északkeleti részén. A művészetek iránti vonzódása gyermekkorában kezdődött, elmondása szerint nagyon korán rájött arra, hogy minden tárgy, megnyilvánulás és ideológia többféle módon értelmezhető, így nagyon fontos a különbözőség, a sokszínűség elfogadása és az intuíciókra való hallgatás. 18 éves korában elköltözött Salvadorba, ahol meglátva a Mindenszentek öblét, egy olyan intenzív Brazília tárult a szemei elé, amelyet korábban nem ismert. Építész szeretett volna lenni, de nem vették fel az egyetemre, így egy képzőművész szakkal vigasztalódott.
Első munkája egy barátja révén találta meg, a közeli Teresina város egyik épületét újította fel. A projekt olyannyira sikeres volt, hogy hamarosan jött a második megbízása, amely már nem felújításról szólt, hanem a nulláról való tervezésről. Ebben az időben kezdett el érdeklődni Gerson Castelo Branco az asztrológia és a földönkívüli jelenségek iránt, ez pedig építészetét is nagyban formálta. Három és fél év után aztán úgy döntött, nem fejezi be az egyetemet, helyette visszaköltözött a családjához Fortalezaba, de ez a kiruccanás is rövid életűnek bizonyult, ugyanis ahogy megfogalmazta:
„túl modern felfogású voltam a konzervatív Fortaleza városához, és miután Salvadorban megtapasztaltam, mit jelent a szabadság, már nem tudtam kötelékek között élni”.
Ekkor úgy döntött, hogy végiglátogatja az Andok országait, amikor pedig visszatért, nem folytatta tanulmányait, hanem egy, a szülővárosától 30 km-re található halászfaluban telepedett le. Elmondása szerint sehol máshol nem élhetett olyan szabadon, szexuális másságát nyíltan felvállalva, mint a helyi halászok és a kézművesek között, amelyet korábban egyetlen városban sem tapasztalt meg. Nem ítélkeztek, hanem elfogadták, ez pedig lehetőséget adott neki a kreativitásra és az önmegvalósításra, mind szakmailag, mind lelkileg itt talált magára.
A faluban egy eredetileg alacsony mennyezetű, döngölt földből készült házban telepedett le, amelyet aztán teljesen átalakított, megemelte a tetőt, ezáltal a belmagasságot is, és megtoldotta egy félemelettel. A renoválás annyira jól sikerült, hogy egy magazin lehozta az épület fotóit, ez pedig ismertté tette egy olyan országban, amely Gerson Castelo Branco szerint addig nem is nagyon tudta, hogy létezik építészet São Paulo és Rio de Janeiro határain kívül is.
Az új otthon volt az első a Paraqueira sorozatban, az elnevezést gyermekkori beceneve, a Paraca ihlette, amelyet azért kapott, mert „olyan volt, mint egy ejtőernyő, amely mindig nyitott az életre”.
Az 1970-es évek elején felkérték arra, hogy tervezzen egy téglából készült, vitorla alakú házat Teresinaban. A városi önkormányzat azonban nemet mondott az építkezésre, amelyet Gerson Castelo Branco egyfajta bojkottnak tartott. Építhetett azonban egy másik házat egy szomszédos telken, amellyel bekerült az Art in Brazil című könyv, Oscar Niemeyer által kiválasztott negyven jelentős brazil alkotása közé.
Innentől kezdve Teresinában beindult az építész karrierje, amelyet az is segített, hogy akkoriban egyetlen építész sem dolgozott a városban. Tervezett banképületet, gyárat és közterületet, amelyek teljesen elütöttek az építészeti iskolák által kidolgozott koncepcióktól és szabályoktól. Mindig volt vele egy mérnök, aki a szerkezetek kialakításáért és az építkezésért volt felelős.
Az építész elmondta, hogy mivel sokat utazott, mindig nyitott szemmel járt, figyelte a fával megrakott teherautókat és feltette magának a kérdést:
miért nem hasznosítja egyetlen építész sem a fát alapanyagként? Miért nem lépnek ki a skatulyából az építészek és kezdenek el alternatív módon gondolkodni?
Elkezdte hát ő: a Piauí táj sajátosságiból, a nagyanyja házának emlékeiből, a tengerparti élményekből és az éghajlati viszonyokból létrehozta saját stílusát, amelyben a tetők olyanok, mint a vitorlák és ehhez még hozzájött Burle Marx, brazil tájépítész hatása is. Munkásságának központi eleme a víz, ami folyamatos párbeszédet kezdeményez az építészet és a környezet között, és amelyben a természet válik az elsődleges formálóvá. Számára a természet a kreativitás, a fa és a kő pedig az építészeti tervezés alapja.
A természet mellett a természetfeletti erők mindenhatóságában is hitt, azt mondta, hogy mielőtt valahol elkezdett egy építkezést, engedélyt kért a hely energiájától. Amikor Spanyolországban tervezett egy olyan területen, amely tele volt keresztekkel azért, hogy az emberek megvédjék magukat a boszorkányoktól, akkor a boszorkányok beleegyezését kérte a kezdéshez.
Annak ellenére, hogy stílusa nagyon eltér korának megszokott irányvonalaitól, az építész elmondása szerint mindig magabiztosnak érezte magát a munkája során még akkor is, ha nem voltak sem követői, sem társai. Az 1970-es és 1980-as években sokkal könnyebb volt meggyőzni az embereket a javasolt formáról, hiába nem láttak előtte hasonlót és idegenkedtek tőle. Ma már nem ennyire nyitottak az emberek, mindenki a sablonokat követi, és már nem az ügyfél fizeti az építészt, hanem a kivitelező, aki a teljes folyamat legfőbb ura, ő határozza meg, hogy mi valósuljon meg és mi ne, de még azt is, hogyan tervezzen az építész és hogyan ne.
Amikor brazil egyetemeken tartott előadásokat, szomorúan konstatálta, hogy az
építészeti iskolák régimódi jellege és rugalmatlansága arra jó, hogy bekorlátozza a fiatalok elméjét, akik így az önmegvalósítás és a szabadon szárnyalás helyett a piacnak és az anyagoknak való alárendeltség állapotába kerültek.
Gerson Castelo Branco viszont sokat taníthat nekik arról, hogyan kell nyitottan élni és természettel való szimbiózisban gondolkodni, az építészethez való hozzáállása egyedi és közkincs, ennek ellenére sem ismerték el munkásságát kellőképpen.
Forrás: Archdaily
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
