Interjú Csavarga Rózsa belsőépítésszel
A változó életformáról, a tárgyakhoz való viszonyunkról és a belsőépítészet minderre adott válaszairól beszélgettünk Csavarga Rózsa belsőépítésszel az OCTOGON 163-as lapszámában – következzen egy kivonat a terebélyes cikkből.
  |
Majdnem negyven éve vagy a pályán. Ez alatt a belsőépítészetben lecsapódott az, hogy radikálisan változott az életforma?
Nagyon erősen. Más a viszony a tárgyakhoz, a tárgy nélküli lét lett jellemző. Az egyik magánház tulajdonosa antik bútoraival „mediterrán” házat szeretett volna, otthonosat, meleg hangulatút, régiséggel telit. Aztán ahogy haladt a tervezési folyamat, egyre inkább hajlott a minimál felé, a végén alig pár antik darab maradt. Nagyon sokszor láttam ilyet: ilyen volt, ilyet kérünk, aztán nem az lett, és örültek neki. Amikor az emberek házat terveztetnek, végiggondolják a szokásaikat, a tárgyaikhoz fűződő viszonyukat. A változtatáshoz kell egy külső szempont. Csak úgy tud az ember megszabadulni olyan tárgyaktól, amelyek sokáig vele voltak. Amikor Márai az Egy polgár emlékirataiban hihetetlenül naturális leírást ad egy kor tárgykultúrájáról, akkor egyben el is temeti azt.
Sokszor gondolok arra, mi lesz azzal a sok felhalmozott dologgal, amit már én is csak rakosgatok ide-oda. Remélem, a gyerekeim egyetlen mozdulattal fogják kihajítani őket. Milyen ma a viszonyunk a tárgyakhoz?
Ha én elkezdeném összeszámolni a tárgyaimat, elszégyellném magam. Hiába képviselnek esetleg az egy életen át összegyűjtött tárgyak, könyvek értéket, a gyerekeinknek már nincs szükségük rájuk. Megkérdőjeleződött mindennek az értéke, és az is kérdés, minek a sok minden. A virtuális világ előretörésével elvesztik a jelentőségüket.
A környezetre is igaz, hogy fizikai valóságból egyre inkább látvánnyá válik. A leggagyibb sci-fiben is visszatérő toposz, hogy az üres szobába csak vetítik a tárgyi környezetet. Lehet, hogy a belsőépítészet is ehhez fog idomulni?
Az új korszak lényege az érzékelés kifinomodása. Nincs igény közvetlen tapasztalásra, a belső látás révén érzékelhető a környezet – ez az ifjabb generációra jellemző. Elég, ha vizuálisan átélhető valami, a valóságban már nem kell megtenni. A belsőépítészet, az építészet ma látványokat és hangulatokat ad el. Én is az internetről inspirálódom, ahelyett, hogy vennék egy újságot. A Pinterest még össze is rendezi a javaslatokat, gondolkodni se kell. Ez elég szégyen. A másik jellegzetesség, hogy mindent meg lehet venni, hihetetlen változatosság van. A környezetalakításban a szemlélet, az életmód tükröződik, erre legjobb példa a családom. Talán a képzettségük miatt mindkét leányom életében a design fontos szempont. Az egyik leányom, Szandra, csodálatos természeti környezetben, tökéletesen fehér térben él, alig van tárgyuk. Ő formatervező művész, fényinstallációkat, épület-szignalizációkat tervez. Férjének van a legjobb kőkivitelező cége. A másik leányom, Diana Franciaországban végzett grafikus. Ő sem gyűjti a tárgyakat. A természet szeretete az építész férje által tervezett faházukban tükröződik, melyben a természetes anyagok dominálnak, tégla és fafalak, kőmosdó, hasonlók. Náluk a kézi munkának, a precíz részleteknek van értéke.
Ez a személyes szint. Társadalmi vonatkozásban is tetten érhető változás?
Sokkal inkább. Sok kortárs magyar írót olvasok, azt látom, hogy nincs már társadalmi kérdés a környezet minősítése vagy inkább bemutatása nélkül. Szükség van rá, mert a környezet és az életérzés hihetetlenül gyorsan változott néhány generáció alatt. A Villeroy egy előadásán az előadó arról beszélt, hogy atomi szintre esett szét a társadalom, ezt mondják a filozófusok is. Platón idejében az atomokból felépülő világ képe egységben volt, aztán más, nagyobb egységek váltak fontossá. Ma atomjaira esett szét minden, a modern tudomány elképesztően elemi részecskékre bontotta a világot, és ez a társadalomban is leképeződött. Én hiszek abban, hogy a szellem az elsődleges. A társadalmi változások olyan irányba változtatják a tárgykultúrát, hogy egy tárgy legyen olcsó, eldobható, de legyen valami szociális haszna.
Mi a véleményed a fiatal generációról? Optimista vagy?
Az új életmódjuk a tárgyak ritkulását eredményezi, életesztétikájuk új korszakot épít. Az eldobható, „szőrösdeszka” design szemlélettel azonban nem tudok azonosulni. A rádióban van egy műsor, ahol fiatal iparművészeket szólaltatnak meg, rendkívül fantáziadús ötleteik vannak. Erős bennük a törekvés, hogy ne ártsanak, ne hagyjanak maguk után felesleges dolgokat. Amit az új generáció leszűr magának, az biztos jobb, mint amit mi gondolnánk a jövőről. A mi világunknak vége van. Az új generáció jó értelemben nem akar semmit, nem akar értéket halmozni, se létrehozni. Nekik akarat nélküli életprogramjuk van, a görcsös csinálási kényszer ránk volt jellemző.
Lehet, hogy a tárgyi világnak annyi, de az azért jó érzés lehet, hogy marad utánad valami…
A megrendelők megbecsülik a munkámat, ez jó érzés. Én boldog vagyok, ha az építészek is azt mondják, hogy szükség van rám. Vannak megtisztelő felkérések, és nekem az az öröm, hogy együtt dolgozhatunk. Nem az a célom, hogy magamat mutogassam. Szeretem, hogy ennyi ember rak össze egy házat. Összeszorul a szívem, mikor azt látom, hogy száz ember egy dologért igyekszik – ahogy az Andrej Rubljovban a harang készül! Amikor ezt mindenki átéli, akkor át tudja adni a lelkesedését, és akkor lesz a mű olyan, amilyennek elképzeltük. A MOM felújítása például ilyen pozitív légkörű munka volt. Nagyon foglalkoztat, hogy a leszűkült igényszint és ízléshiány hova fog vezetni. Én nem értek egyet a mai trenddel, hogy az otthonodból csinálj hotel hangulatú katalógust, az irodád meg legyen olyan, mint az otthonod. Az élet esztétikája kezd eltűnni, mintha kanállal ennénk már a tésztát is. Ez már az általános iskolában kezdődik, minden fontosabb, mint a művészetoktatás.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
