A 2. helyezett monostudio / Zombor Gábor DLA gondolatai a tervezésről
A közelmúltban hirdettek eredményt a Magyar Építészeti Központ és Múzeum tervezésére kiírt pályázaton. Nem mindennapi építészeti feladatról van szó, amelynek itthon egyáltalán nincsenek előképei. Kíváncsiak voltunk, milyen gondolatok vezették a tervezőket, ezért felkértük a nyertes és díjazott pályázókat, osszák meg velünk, mi minden inspirálta őket. Minden csapat ugyanazokra a kérdésekre válaszolt, reméljük tanulságos és gondolatébresztő lesz olvasóink számára is. A közlés nem a díjazás, hanem a válaszok beérkezésének sorrendjében történik. Következzen a II. díjas monostudio-tól Zombor Gábor DLA véleménye.
Milyen egy korszerű építészeti múzeum?
Elképzelésünk szerint az építészeti múzeum az építészetet önmagát reprezentálja és mint ilyen, ennek pályázati megfogalmazása számunkra kiáltványszerűen foglalja magában véleményünket az építészeti téralkotás esszenciájáról.
Nevezetesen arról, hogy az építészet alapállása az univerzális térből létrehozott, lerekesztett, a közösség számára sajátként megélt tér megfogalmazása. Az építészet tehát egyfajta határvonás, melynek eszköze maga a ház. Tervünkben megfogalmazott épület ennek az építészeti alapállásnak, a térteremtésnek tárgyi jelképe. Házunk nem az építészet terméke, hanem megkísérel egyenlővé válni magával az építészet lényegével. Nem helyez magára cimkéket, nem akar valamilyen lenni, vagy nem akar olyanná válni mintha… Nem hordozza mások üzenetét, hanem önmagát reprezentálva igyekszik építészetté válni. Történetesen múzeumként.
  |
Hogyan lehet az építészetet kiállításon bemutatni a 21. században?
Építészeti terveket, modelleket, gondolatokat, összefüggéseket, történeteket sokféleképp lehet kiállításon bemutatni, de az építészetet magát még a 21. század eszközkészletével is csak töredékesen. Semmi nem pótolja a terek valós megéléséből származó tényleges érzeteket. Erre tesz kísérletet a múzeum Space Box zónája, ami szándékait tekintve valós léptékű építészeti térformálás bemutatására ad lehetőséget.
Mivel az építészetet magát kiállításon bemutatni saját teljességében nem lehet, ezért házunk – egyfajta spacebox-ként - arra törekszik, hogy kiállítások megtartására alkalmas térként önmaga váljon reprezentált szereplőjévé, narrátorává a megrendezett építészeti kiállításnak. Tér a térben.
   |
Mi a múzeum feladata? Gyűjtés? Gyűjteménykezelés? Kiállítás? Ti mire fókuszáltatok a tervezés során? Voltak-e nehézségek a kijelölt helyszín, illetve program vonatkozásában?
Az építészeti múzeum feladatának meghatározásában pályázóként nem volt szerepünk, de csatlakozni tudtunk a program által felvázolt, szakmailag rendkívül átgondolt működési koncepcióhoz, miszerint az építészeti múzeum feladata sokrétű: kezelnie kell az építészeti hagyatékot, helyt kell adnia a kutatásnak, közbeszéddé kell tennie az építészetet, be kell fogadnia az építészettel kapcsolatos összejöveteleket és a szakmai közeg állandó találkozóhelyévé kell válnia. A program és a helyszín elsőre rendkívül összetettnek mutatkozott, de valójában pont annyira, mint megannyi más építészeti kihívás és e tekintetben, mint feladat is önazonosságot mutatott az építészeti formaadás folyamatában megszokottakkal. Örültünk az összetettségének.
  |
Ikonikus jelre van szükség, vagy semleges, befogadó, jól működő épületre, amely tartalmával kommunikál?
A kérdés alapvetően sajátja az építészetnek és mint ilyen esszenciálisan megválaszolandó manifesztumszerűen megfogalmazott múzeumépületünkben. A válasz ennek megfelelően természetesen kettős: az önreprezentáció elemi szerepének megfelelően házként egyszerre szükséges ikonikus elemként jelen lennie a városban, és egyben feladata, hogy kiállítótérként kellő semlegességével váljon befogadó hátterévé a benne elhelyezett diverz tartalmaknak. Városi léptékében a ház maga a sokszínűség egyik jellegzetes eleme, a testközel léptékében ugyanakkor neutrális kiszolgálója a benne zajló eseményeknek. Lebontható ez a kettős válasz a külső és belső tereknek megfelelően is:
kifelé expresszív, önmaga kortárs valóságát fölvállaló kiindulópontja a koordináta-rendszernek, befelé pedig átláthatóságaival alárendelt eleme környezetének, szándékmentes koordinátora a folyamatoknak. Egyetemes mikrokozmosz.
Voltak előttetek külföldi és hazai példák?
Fontosak voltak Aldo van Eyck gondolatai a helyes méretről: „Ahogy a fa levél és a levél fa, úgy a ház város és a város ház is egyben – bár a fa valóban fa, de hatalmas levél is egyben, éppúgy, mint a levél is levél, de hordoz magában valamennyit a fából is. A város nem válik soha várossá, ha nem tud kicsit ház is lenni és a ház sem tud házzá válni, ha nem lehet egy kicsit város is.” – Aldo van Eyck, 1959. Meghatározóak voltak Hamvas Béla elmélkedései is:„Ahogy az ember a pillanatot az üres, örök és végtelen időből letépi, megvalósítja és átéli, a helyet is az üres, örök és határtalan térből tépi le, valósítja meg. Csak az az idő válik pillanattá és csak az a tér válik hellyé, amit az ember átél. Van a minőségtelen tér és idő, de az exisztenciális tér: a hely, az exisztenciális idő: a pillanat.” – Hamvas Béla: Az öt Géniusz földje, 1942. Valamint megerősítettek bennünket Martin Heidegger ide vonatkozó írásai: „...a tér az ember számára nem a priori, eleve adott, hanem helyek közötti határvonás következménye...” – Martin Heidegger: Építeni lakni gondolkodni, 1951.
A teljes pályamű megtekinthető a galériában
A sorozat korábbi részét, a Deichler Jakab Stúdió gondolatait itt olvashatjátok.
Magazinunkra itt lehet online előfizetni.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
