A Fudzsimoto Szú-féle épületre világszerte rácsodálkoztak a kommentelők, és a japán tervező is nyilatkozott róla.

A világ tíz legjobban várt, idén befejezendő épülete közé választotta a Liget Budapest projekt keretében készülő Magyar Zene Házát a World Architecture Community (WAC) holland építészeti szaklap, de a CNN várva várt épületeinek listáján is szerepel az épület. Közben a dezeen című nemzetközi design magazin az olvasói kommentekből szemezgetett, míg az épület japán tervezője, Fudzsimoto Szu azt mondta, a Magyar Zene Háza „példaként szolgálhat a városfejlesztők számára”. 

A 10 Hotly-Anticipated Buildings Set To Be Completed In 2021 című cikk tíz olyan épületre hívja fel a figyelmet, amelyek 2021-ben készülnek el vagy a koronavírus-járvány miatt idén veheti őket birtokba a közönség. A Nyugat-Európában, Egyesült Államokban és Ázsiában készülő épületek mellett a Fudzsimoto Szú japán sztárépítész által tervezett Magyar Zene Háza az egyetlen fejlesztés a közép- és kelet-európai régióból – közli az MTI. 

„Hihetetlenül izgalmas folyamat volt a világ egyik első közparkjába tervezni, hiszen amellett, hogy egy épületet álmodtunk meg, annak a parkkal való kapcsolatát is létre kellett hoznunk, így a parkot bevittük az épületbe.

A Liget Budapest Projekt, ezen belül pedig a Magyar Zene Háza példaként szolgálhat a városfejlesztők számára, mert megmutatja, miként lehet harmóniát teremteni az épített környezet és a zöld terület között” – olvasható Fudzsimoto gondolata a dezeen építészeti magazin oldalán.

A dezeen a Magyar Zene Házát bemutató cikkére érkező kommenteket is szemlézte, bemutatva, hogy az építészet iránt érdeklődő nemzetközi közönség miként vélekedik az épületről. A kommentekből az derül ki, hogy az épület megosztó a közönség számára. A pozitív megjegyzések mellett a kritikus vélemények is megjelennek a kommentszekcióban.

Mivel elsősorban az épület emblematikus lukacsos tetejére fókuszáló képek jelennek meg túlsúlyban a cikkben, így több megjegyzést is kap a különleges szerkezet. Van, aki a papadam nevű indiai ételhez hasonlítja az épületet, ami nem feltétlenül hízelgő.

Egy másik hozzászóló éppen sülő palacsintatésztát lát formálódni a tetőn.

Egy kommentelő hiányolja az egyéb perspektívából készült fotókat, szívesen megnézné milyen a Zene Háza homlokzata. Az Octogon olvasói tudhatják, mert külön cikkben is foglalkoztunk vele.

Van persze, aki nem osztja a fentiek véleményét és egyenesen egy fantasztikus, díjnyertes épületet lát a Fudzsimoto Szú által tervezett házban. Egy másik hozzászóló igazán hangulatosnak látja a Városliget új épületét, és már vizionálja, hogy milyen kellemes hangulata jön majd létre a hideg teleken, amikor hó borítja a tetőablakokat.

Végül egy hozzászóló röviden és tömören csak annyit ír, hogy az épületet gyönyörűnek látja, köszönhetőn nemcsak a tervezésnek, hanem a kivitelezésnek is. 

A hozzászólásokból jól látszik, hogy a Magyar Zene Háza eltérő véleményeket vált ki a közönségből, azonban az is szembeötlő, hogy az épület nem hagyja hidegen a közönséget, sokan reagáltak rá.

A World Architecture Community listájára visszatérve nem elhanyagolható, hogy a szakma is kíváncsian várja az eredményt. A Magyar Zene Háza olyan épületek mellett kap helyet a listán, mint a rotterdami Depot Boijmans Van Beuningen Museum (MVRDV) és az amszterdami Valley lakókomplexum (MVRDV), Kínából a csücsoui Quzhou Sports Campus (MAD Architects) és a hajkoui Wormhole Library (MAD Architects), az Egyesült Államokból a Denver Art Museum új építészeti és design galériái (OMA), a New York-i Pier55 (Heatherwick Studio) folyóra épült parkja és az Amerikai Filmakadémia Los Angeles-i Filmmúzeuma (Renzo Piano Building Workshop), Bangladesből a dakkai BRAC Egyetem belvárosi campusa és parkja (WOHA), valamint Szaúd-Arábiából a rijádi King Abdullah Financial District metróállomás épülete (Zaha Hadid Architects).

A Magyar Zene Házát januárban az amerikai CNN hírtelevízió honlapja is a világ legjobban várt épületei közé sorolta; Fudzsimoto Szú épülete az egyetlen fejlesztés, amely mind a WAC, mind a CNN listáján szerepel. 

Ha bővebben is olvasna az épületről, a lebegő tető és a fénykutak „működésébe” a helyszínen avattak be bennünket, de Fudzsimotóval is készítettünk interjút, ahogy arról is beszámoltunk, amikor az amerikai Music Cities Awardson a világ legjobb zenei célú fejlesztésének választották az épületet.

Forrás: MTI, dezeen




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Fujimoto a Brain Barban

Fujimoto a Brain Barban

A Magyar Zene Háza tervezője a jövő városairól beszélget a MOME, az ITM és a Bolt egy-egy vezetőjével.

Fináléjához ért a Magyar Zene Háza építése

Fináléjához ért a Magyar Zene Háza építése

Már jól látható az épület hármas tagolása.

Folytatódik a Városliget tájépítészeti megújítása

Folytatódik a Városliget tájépítészeti megújítása

Bővül a Városligeti Promenád, megújul a Rondó, összekötő parkrész lesz az MZH és a Néprajzi Múzeum között.

Hirdetés