Az évek óta omladozó veszprémi gyermekkórház átalakításával született meg az ActiCity

Már az ausztrál építészeti világban is felfigyeltek Anthony Gall veszprémi épületére. Erről szóló írásunk a 195-ös, 2024/7-es lapszámból közöljük.

• Szöveg: Pleskovics Viola
• Fotó: Danyi Balázs
• Olvasási idő: …

Olyan evidens, olyan rendhagyó…

Nemrég volt szerencsém kutatni egy Ybl Lajos által tervezett épületet a Felvidéken. Mikor nekifogtam a feladatnak, gondoltam, egyszerű dolgom lesz. Tévedtem. Legnevesebb építészünk szintén építészként alkotó közeli rokonáról alig találni információt. Az építészettörténetnek jókora adósságai vannak hazánkban, és az ausztrál származású Anthony Gall is rácsodálkozhatott erre egykor, mikor szembesült vele, hogy Kós Károlyról ő írja a legrészletesebb könyveket. Lássuk, mi van akkor, ha egy feldolgozatlan építész a feldolgozatlan építészeket felfedező kortárs tervező irodája, no meg egy entrepenőr összefut a magától értetődő lépések, egyúttal hiányok kereszteződésénél?

Ahogy Ybl Lajos munkásságának feldolgozása, úgy az is adná magát, hogy egy funkcióját vesztett műemléket a város megment közösségi funkciókra. Ez nálunk mégis általában úgy alakul, hogy 30 évig romosan áll valami a város közepén, és ez nem volt másképpen a veszprémi régi gyermekkórház épületével sem – oldalában a tisztasági mosoda ’70-es évekbeli torzójával. Két eleve nagyon különböző korszakból érkező örökség megmentése amúgy is nehéz feladat, de ennél is nagyobb probléma szokott lenni a rehabilitációk mögötti üzemeltetési gyakorlatlanság.

Már az is egy csoda, hogy a város az EKF forrásaival ezért épp arra bízta a kérdést, aki már bizonyította, hogy ért ehhez. Bélafi Lászlóról van szó, akit nem kell bemutatni, az általa vezetett Hangvilla legendás történetét a széles közönség sajtója is jól ismeri. Igazából az a komplexum szolgáltatta a kiindulópontot is – a reggeltől estig minden szezonban kihasznált koncerthelyszín, étterem és kávézó ugyanis már nem győzte kielégíteni az igényt, hogy egy teljesen más bérlő típust, a mozgáskultúrák csoportjait is befogadja.

Nyerő páros

Az aikidótól a gerinctornán át a balett- és néptánc-órákig ennek a kiszemelt régi kórháznak és mosodának mindent be kellett volna fogadnia. Szeretünk panaszkodni az izolálódó, digitalizált világra, miközben nézzük meg, mennyi ember mozog, ráadásul egy épített közösségen belül tennék mindezt. Ez az „álljunk meg egy pillanatra!” optimizmus Bélafiról száll át ilyen könnyen mindenkire, és nincs is annál jobb, amikor egy egész városvezetésre ki tudja valaki terjeszteni ezt a képességét.

A jó ingatlanfejlesztést kizárólag régi épületek felhasználásával tudom már csak win-win szituációként értelmezni, az ActiCity névre keresztelt projekt pedig ennek azért szuperlatívusza, mert jelentős átalakítással és bővítéssel is értékmentő lett. Ahogy a Hangvillánál, most ismét Anthony Gall érkezett erre a kihívásra megoldást keresni, aki Kovács Lili és Gall Eszter tervezőtársaival egy új kor új szintjével teremtett ismét építészeti hivatkozási pontot Veszprémben.

A látszat nem csal

Csak a ház új helyzetbe hozásáról külön cikket lehetne írni, de itt most a lényegre kell szorítkoznom: az egyetem és a régi gyárkémény melletti romos, aszfaltos telket lesüllyesztették, szerkezetében amfiteátrális formát hoztak létre, mely ölelő forma rendezvényeknek is placc tud lenni. Már kinn kezdődik tehát a legfőbb elv: minden egyes lépés a többféle használatot szolgálja. Némi piazza-atmoszférával pillérsor keretezi mindezt, amely a hosszú sétányt támasztja alá az új parkolóépülettől indulva a hátsó homlokzat felé.

Ezt már helyesbíteném is, mert nem is annyira van szó hátsó homlokzatról: az Ybl Lajos-féle főnézet és parkja konzervatív műemléki helyreállításon esett át helyi mesterek motivált munkájával. A parkkal együtt ez a nézet egy régi dolog megmentését mutatja, míg hátul létrehoztak egy teljesen új főhomlokzatot tulajdonképpen. A filigránt az ipari jelleggel ötvöző bővítés igazából egy, a hajdani U alakba illeszkedő kortárs tömb kiugrása, ami absztrakt portikuszként vezeti a látogatókat a régi főbejárat lépcsőházából is át a központi recepcióra. Utóbbi a ház „agya” – a fenntarthatóság miatt ugyanis ehhez a pulthoz központosították a gépészet irányításától kezdve a logisztikán át mindent.

A rendkívül nagyvonalú fogadótér túloldalán egy közösségi irodát alakítottak ki, ami nagyon elmés, hiszen sok szülő ott helyben várja meg gyermeke edzését, mialatt ő kényelmesen tud ügyeket, e-maileket intézni. Már ez is egy olyan plusz dolog, amire sehol máshol nem gondolnak. Nekünk, akik mondjuk Budapesten, általában vizes pincékben kialakított tánctermekhez vagyunk szokva, ez egészen különleges, de a hab a tortán a stúdiók világa.

A kezdeti építészeti koncepció az utcai sportkultúra inkább iparibb, street artos világát célozta meg, ahol egy skatepark is karakterformáló erőkkel bírt volna. Ez adta az ipari megjelenést az osztók közötti polikarbonát felület ötlettel. Aztán ahogy haladt az idő és a jövendő bérlők körének növekedése, úgy szépen lassan az elegánsabb forma kerekedett felül, miközben a kezdeti kiindulópontból szépen beolvadt például az Erzsébet sétányra teljesen kinyitható mászófal street sportos hangulata.

A homlokzat üvegszerkezetté vált, de nem akármilyenné. Gall elkezdett kikísérletezni makettekkel egy új műfajt. Az üveg külső és belső rétegén a savmaratott díszítések elcsúsztatott helyzetben fednek, bizonyos szögekből azonban láttatnak. A képeken amúgy sem visszaadható a hely atmoszférája, de most maga az anyag közelebbről való megtekintése miatt is azt érzem, a valódi épület megtapasztalása végre jobb, mint napjaink túltökéletesített építészeti fotózásának megtévesztéseiben.

Bár sokan hihetik új épületnek, a becenevén „Sóhajok hídja” valójában a régi mosoda átalakításába vezet, melynek zárt lépcsőmagjait kívül kiszabadították. A '70-es évekbeli rész tetején megemelték a napelemeket és a régi stílusára jellemző sédtetőket idézték meg – így a puszta szükségesség helyett a panelek az építészeti forma részévé váltak, és egyszer a teljes lapostető területe is hasznosítható lesz ezáltal.

Egy kézben van jó kézben

Építészet és belsőépítészet egy kézben maradt, ami nagyon nagy erénye a projektnek. A régi épületben inkább a natúr színek, kicsit afféle népies visszafogottság volt a fő elv az itt gyakorolt néptáncokra is utalva. A műemléki részek tudatos kiegészítése mellett fatextúrák, profilozott szálcement faliburkolatok, pasztellszínek uralkodnak, a kiválasztott felületeket pedig viszonylag egyszerű lehet majd évek múltán pusztán újrafesteni a fenntarthatóság égisze alatt.

Rendhagyó, hogy az utolsó igényes kis szekrényfogantyú is megvalósulhatott tervezői minőségben, még a folyosó-padokat is Kovács Lili tervezte egyedi gyártásban. A régi épületben a kortárs bővítés a látszóbeton-pillérekkel és az üveggel kacsint vissza a mosoda múltjára, raszteres szerkesztésére. Tulajdonképpen átfűződik a két architektúra egymásba, a hídon átérve egy élénk menta lépcsőház viszont észbe juttatja, hogy a mosoda átalakításában már kontrasztosabb világ következik.

Itt a középső pilléreket kiszedték az új acél áthidalásoknak köszönhetően, melyben egy high-tech előadóterem és könnyen mobilizálható székekkel tárul elénk a nézőtér. El is érkezünk ezzel a nagy varázslathoz – az egész együttesben ugyanis mindenhol minden mozgatható: az utolsó lángmentesített függönytől kezdve az állófogasokig. A Hangvilla tapasztalataival minden ilyen fifikát tudatosan gyakoroltak, ráadásul a legszebb formavilággal és anyaghasználattal. A tánctermekben mozgatható, gurítható tükrök vannak, az előadótér lounge-ként szolgáló elegáns tapéta-szekrénysorát elhúzva pedig már ott is egy komplett konyha, ha épp állófogadásra van igény.

A két épületrész képes ugyanarra a kettősségre és önállóságra is. A '70-es évekbeli épület átalakításából sikerült kicsit átvinni valamit a historizálóba és vissza – elmosták a határokat, egymásba fonódik a két architektúra karja, egy tánchoz hasonlóan. Minden szempontból nemzetközi szintű dologról van szó, mely lokális igényt szolgál. Az ötletgazda és építésziroda párosa sorozatos együttműködését tény, hogy tananyagként kell már tanítani az egyetemeken.

További képek a cikk végén található galériában!