Az idő urai

Brennbergbányai családi ház a Partizan Architecture tervezésében.

• Szöveg: Molnár Szilvia
• Fotó: Danyi Balázs
• Olvasási idő: …

Mondhatjuk, hogy a 17. Média Építészeti Díj Épület kategóriájának ezen finalistájára nem a látványos homlokzati megoldások, anyagtársítások, merész tömbformálás okán fogunk emlékezni. Mégis a változás épülete ő, szemléletbeli és gyakorlati értelemben egyaránt. Cikkünk az Octogon magazin 172-es (2021/8-as) lapszámából.

Sokszor olvashatnak építészeti műleírásokban, értékelő cikkekben a tervező és a megbízó jó, inspiratív együttműködéséről, de nagyon ritkán esik szó a leírásokban az időről. Mond arról valamit a megrendelő, mit szeretne kezdeni, mondjuk 10–20 év múlva a házzal? Mit gondol arról, hol lesz/mi lesz vele/ velük akkor? Szóba hozza mindezt a megbízott építész? Itt nem öregedő szerkezetekre, gépészetre, megkopott anyagokra, esedékes felújításokra utalok, hanem a változó élet tereire. Életünk tereire, amelyeknek valamikor változniuk kell. Ezekkel vagy hasonló, bizonyára gyakorlatiasabb részletkérdésekkel indult ennek a brennbergbányai családi háznak a története.

Néhány évvel ezelőtt még egy soproni társasházban élt a fiatal házaspár (megrendelők), ám a gyarapodó család számára egy nagyobb, természetközelibb otthont képzeltek el. Nyilván az anyagi és a teleklehetőségek miatt döntöttek úgy, hogy nem a városban, hanem az attól mindössze 10–12 kilométerre fekvő, határmenti, alpesi jellegű Brennbergbányán keresnek építési telket. Megrendelők és építészek 2016-ban találkoztak egymással.

Némi túlzással mondhatom: sorsszerű találkozás lehetett, mert a Partizan Architecture azt megelőzően kisebb, alapvetően belsőépítészeti munkákat vitt, terveik fundamentuma minden esetben a flexibilitás volt azért, hogy megbízóik könnyen a saját igényeikre formálhassák át a Partizan tervezte belső tereket. „Ez azért érdekes – tudtam meg Major Zoltántól, az iroda egyik építészétől –, mert a brennbergbányai megrendelők nem tudták ezt rólunk. Nem ismerték a flexibilitáson alapuló tervezői módszerünket: ők igényelték ezt a módszert, csak most éppen egy ház felépítéséhez, és ehhez kerestek tervezőirodát”.
 

Nagyon dinamikusan változott a család mérete, emiatt egy hosszú tervezési folyamat indult el (míg az indulásánál három gyerek volt, időközben világra jött a negyedik is).

„Az alapkérdés számunkra az volt – mesélte Zoltán –, hogy lehet-e könnyen változtatható alaprajzot, ezzel könnyen és gazdaságosan változtatható tereket létrehozni ennek a családnak?”

Úgynevezett táblás (falpaneles) építési módra esett a megbízó választása. „Lényegét tekintve egy vázas rendszerrel dolgoztunk – jellemezte ezt a technológiát Müllner Péter, a tervező trió tagja –, amely ugyanakkor »falas« szerkezetként viselkedik, hiszen egyben érkeztek a falelemek az építési területre. Olyan ez, mint egy panelház, csak éppen fából készült.” A tervezőknek tehát a későbbiekben egyszerűen és olcsón, a lehető legnagyobb szabadsággal változtatható belső térhez igazodva, illetve a falpaneles technológia nyújtotta lehetőségek figyelembevételével kellett megtervezniük ezt a házat. Illetve máris korrigálnom kell: egy programot, működési modellt kellett lefektetniük, hiszen a megrendelői igény sem egy fix térről szólt, hanem egy rugalmas rendszerről, aminek a szükségességét, sőt érvényességét már a tervezés idején történt változások (pl. az újabb gyerek érkezése) is igazolták.
 

A falpaneles technológia lényege, hogy adott egy fa tartóváz, amelynek közeit hőszigeteléssel töltik ki, ezekre kerülnek rá kívül (de igény esetén akár belül is) a plusz hőszigetelő részek és a vakolat. Az építészek egy nagy, vázszerkezetes csarnokrendszert határoztak meg a tervezési folyamat elején, mert ennek terében a megrendelők szabadon alakíthatták ki a különféle helyiségeket. Ezt a szabadságot azonban szinte a startnál korlátozniuk kellett.

„Az elején még azt sem akartuk meghatározni, hogy hol legyen a közlekedőrendszer – tudtam meg Zoltántól. – Tiszta alapunk volt, amiben akár a ház középső tengelyébe is elhelyezhettük volna a közlekedőt, ezzel kétoldalra nyíló szobák rendszere jött volna létre. De rájöttünk, hogy ez túlságosan elaprózott, zavaros rendszert eredményez, amit a későbbiekben nem lehet továbbgondolni. Végül úgy döntöttünk, hogy a rendszer fix elemeinek – a vizes helyiségek, amelyek csak drágán lennének mozdíthatóak egy jövőbeli átalakítás során, illetve a közlekedők – helyét mi jelöljük ki. Egyrészt ezek a fix terek határozták meg a kereteket, másrészt azzal, hogy ezeknek a helyét mi jelöltük ki és nem a megrendelőnk, költséget és alapterületet is csökkenthettünk. A modulunk alapján másfél méteres tengelytávolságban, aszimmetrikus T-alakú belső tartókat (pillér-gerenda) helyeztünk el. Ezek az utcára merőlegesen három sávra osztják a házat. Ebben a három sávban van egy szűkebb fix és egy szabadon alakítható, szélesebb rész, a kettő között pedig egy ún. átmeneti zóna, amiről átalakításkor eldönthető, hogy melyik szomszédos teret bővítik, azaz a fix részt (pl. a közlekedő terét) vagy egy flexibilis részt (pl. egy szobáét) inkább. Kezdetben, még azelőtt, hogy a fix elemeket meghatároztuk volna, 2–3 egységgel hosszabb volt a ház, de amint kijelöltük ezeket a tereket, és ezzel elindult a hármas térszerkezeti rendszer kidolgozása, lecsökkenthettük a ház hosszát.”
 

A külső homlokzatok nyíláskiosztása leköveti a belső szerkezet kiosztását, valamint a gépészetet is úgy tervezték meg, hogy akár a válaszfalak, akár a födémek elbontása (vagy újak építése) ne befolyásolja a rendszer működését (pl. egy kétszintmagas nappali létrehozásakor, ha majd „kirepülnek” a gyerekek, és már nem lesz szükség az emeleten a mostani gyerekszobaszámra). Néhány komponens ezek kielégítéséhez: a földszinti közösségi tereket – mert a területen nincs gázellátás – a hőszivattyú által működtetett padlófűtési rendszer fűti, a felső szint hálószobáiba viszont fancoil beltéri egységek kerültek, így ennek köszönhetően váltható ki igény esetén pl. a födém. Vagy például az ablak alatt, tengelybe kerültek a konnektorok, a lámpakiállások pedig a mennyezeti falmezők közepére.

A szerkezet és a használat kölcsönösen határozták meg egymást ebben a házban, sőt ez a szerkezet nem csupán a jelen, hanem a jövő használati szokásait is képes kiszolgálni. És hol az esztétika? Tehetik fel (és tették is fel néhányan) a kérdést a tervezőknek.

„Az esztétikát tulajdonképpen »csupán« a belső látványt meghatározó faszerkezet adja. Mi alapvetően itt egy szabályrendszert kívántunk meghatározni – fogalmazott Péter. – Ez egy kísérlet volt részünkről, ami arról szólt, hogy mennyire lehet az építészetet kissé »kilúgozva«, kizárólag rendszerszintű gondolkodás, tervezés keretében létrehozni valamit.”

Még több és nagyobb fotók a képgalériában!