A MOME hallgatóinak kiállítása a Magyar Építészeti Múzeumban
Évtizedek óta alig vetül figyelem a második világháború utáni modern építészet egyik legjelentősebb szakmai centrumára, az Ipari Épülettervező Vállalatra (IPARTERV). A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) új kiállítóterének első kiállítása most ezt a sok ezer létesítményt számláló örökséget és a mögötte húzódó történeteket hivatott újra felfedezni. A MOME hallgatói által kurátorként rendezett „Ismeretlen IPARTERV – Egy tervezővállalat hőskora 1948–1970” nyolc szekcióra bomlik, amelyeket egy háromrészes cikksorozatban mutatunk be.
Nyolc tematikus részleg kísérletet tesz arra, hogy a hagyományos építészettörténeti megközelítéstől részben elszakadva, a társadalmi-kulturális összefüggésekre rávilágítva és a jelen aktualitásain átszűrve hívja fel a figyelmet az eddig „takarásban” rejtőzködő IPARTERV-örökségre. Az első válogatásban az IPARTERV építészeire fókuszáló részek kerülnek előtérbe.
ÉPÍTÉSZNEK LENNI AZ IPARTERV-BEN
Domonkos Kázmér, Kató Emese
Az IPARTERV 1950 és 1970 közötti működése a mai vállalati működéstől merőben eltérő módon mester-tanítvány viszonyrendszerben működött, amely több generáción ívelt át. Ehhez szükség volt nagy tekintélyben álló vezetőkre, tervezőkre, akik amellett, hogy tekintélyüket megtartották, képesek voltak egy interdiszciplináris csapat egyenlő tagjaként működni. A visszaemlékezésekből kiderül, hogy a korszak építészei, generációtól függetlenül, hasonlóképpen idealizálták ezt az időszakot.
„A kis létszámú gárda lelkes volt, sokat dolgozott, nem volt kötött munkaidő, a zárórát senki sem figyelte, a hangulat kötetlen és baráti, majdnem mindenki ismerte a másikat, ez nem hivatal, hanem műhely volt." (Szendrői Jenő, 1988)
Az IPARTERV-ben az építészek, mérnökök és statikusok együtt dolgoztak más vállalatokkal, ez a részletekbe menő és az adott problémákra koherensen reagáló tervek születését eredményezte. A soktagú csapat intenzív, közös munkájának további eredménye volt a személyes atmoszféra, amely az IPARTERV kiadványaiból is kiérződik. A szakmai légkör nagyon fontos volt a tervezés szempontjából, amit a tervezés folyamatainak leíró szövegeiből, azokhoz kapcsolódó idézetekből, illetve a kézzel rajzolt mérnöki és építészeti rajzokon keresztül érzékelhetünk. Ennek bemutatására hoztuk létre az iroda-szekciót, amelynek asztalain az építészeti alaprajzokat, metszeteket és mérnöki terveket lehet megtekinteni, rekonstruálva a „tervezői asztalt.”
MESTEREK ÉS TANÍTVÁNYOK
Gulyás Janka
Az IPARTERV megalapításának idején két jelentős, az egész háború utáni hazai ipari építészetet meghatározó tervezőgeneráció pályája fonódott össze: a századelőn született építészek és szerkezetmérnökök az 1950-es évek elejére az akkortájt még pályakezdő (jobbára 1930 táján született) szakemberek mestereivé váltak. E két generáció tagjai nem elsősorban az egyetemi oktatásban, inkább a „munka frontján” találkoztak össze, s kötöttek életre szóló szakmai kapcsolatokat.
A „mestergeneráció” tagjai közül elsőként Szendrői Jenőt (1913–2000) érdemes kiemelni, aki IPARTERV-es pályafutása során a vállalatigazgatói és főmérnöki pozíciót egyaránt betöltötte. Az IPARTERV szervezetéhez 1951-ben csatlakozott az ipari építészet folyamatait rendkívüli mértékben meghatározó Mátrai Gyula (1905–1977) és tervezőcsoportja: ez az alkotóközösség már a negyvenes évektől önálló építési rendszerré fejlesztette a helyszíni előregyártás technológiáját, mellyel esztétikai szempontból is értékes, monumentális csarnokszerkezetek hosszú sorát valósította meg.
Hasonló jelentőségű szaktekintély volt Gnädig Miklós (1908– 1993), akit szintúgy sokrétű tudásáért, átütő jelentőségű szerkezettervezői tevékenységéért, zseniális invencióiért csodáltak kortársai és tanítványai. A korszak egyik főszereplője lett Menyhárd István (1902–1969) is, aki formai és kivitelezéstechnikai szempontból egyaránt különleges héjszerkezetű csarnokai, valamint a vasbeton-technológiák elmélete terén végzett kutatásai révén szerzett nemzetközi hírnevet.
A fiatal, pályakezdő generációt képviseli Arnóth Lajos (1929–2017) és Bajnay László (1930): az előbbi elsősorban Szendrői Jenőt, az utóbbi Gnädig Miklóst tekintette mesterének. Az 1960-as évektől mindketten az IPARTERV meghatározó, széles körben elismert szakemberei lettek, s jelentős ipari létesítmények sorát alkották meg. A kiállításon látható infografika ezeknek a karaktereknek a viszonyrendszerére és a legfontosabb épületeire reflektál.
NŐK AZ IPARTERV-BEN
Bényi Lilla, Horváth Franciska
Az IPARTERV kezdeti éveinek legjelentősebb terveit tartalmazó katalógusában majdnem tízszer több férfi szerepel. Nem kérdés, hogy a patriarchátus a nők életét az IPARTERV idején is jelentősen befolyásolta, de a politika nőképekre gyakorolt hatásáról sem szabad megfeledkeznünk. A Rákosi-kormány propagandája az erős fizikumú, férfias munkaterületen dolgozó, szocializmust építő nő ideálját népszerűsítette, míg a Kádár-rendszer a tradicionális női szerepeket hirdette. A nők munkába állása, az iparosodás, az urbanizáció és a szexuális forradalom hatására azonban a hatvanas évektől megkezdődött a nők emancipációja a vállalaton belül is, így az IPARTERV egyre jobb karrierlehetőségeket kínált a mérnöknőknek.
Szekciónkban három olyan kivételes építésznőt mutatunk be, akik nemcsak az IPARTERV, hanem a hazai építészet történetébe is vitathatatlanul beírták magukat. Három eltérő személyiség, két különböző stratégia: Cs. Juhász Sára és Zeőke Gabriella építész férjük munkásságát előtérbe helyezve tudtak csak érvényesülni, Mináry Olga pedig nőiességét háttérbe szorította a tisztelet kivívása érdekében. Díjnyertes, emblematikus épületeket terveztek, mégsem tartják őket a nagy IPARTERV-es nevek között – kutatásaink azt mutatják, hogy ezeknek a napjainkban is releváns aszimmetriáknak a feldolgozásával még bőven akad tennivalónk.
Helyszín: MÉM MDK – Walter Rózsi-villa | Műhelytér (1071 Budapest, Bajza utca 10.)
Az időszaki kiállítótér megközelítéséhez kérje a Walter Rózsi-villa munkatársainak segítségét a jegypénztárnál.
Forrás: MOME
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
