A felújított épület lesz az MCC ötödik képzési központja vidéken. 

Az egykori Bartók Béla Művelődési Ház épületének felújításával regionális tehetséggondozó központot alakít ki a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Szegeden - jelentette be Orbán Balázs kuratóriumi elnök pénteken a helyszínen. Szeptembertől a kollégium Budapest mellett Győrben, Miskolcon, Pécsen, Debrecenben és Szegeden is elindítja egyetemi képzéseit.

Az alapítvány valamennyi városban megtalálta azt az épületet, amely – még ha felújításra szorul is – alkalmas arra, hogy a tehetséggondozás fellegvára legyen. Szegeden a kereskedelmi és iparkamara egykori székházaként, majd Bartók Béla Művelődési Házként működő épületre esett a választás – közölte az elnök.

Az épület felújítását néhány éve elkezdte a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány, de a rekonstrukció elakadt. Az MCC jelenlegi állapotában megvásárolja az épületet, és a lehető legrövidebb időn belül szeretné befejezni a felújítást, hogy az ingatlan közösségi térként és képzései szegedi központjaként működhessen – mondta Orbán Balázs.

A kuratóriumi elnök kitért arra, hogy az MCC szoros együttműködésre törekszik a Szegedi Tudományegyetemmel (SZTE), és épít a képzéseire. A kollégium kiegészítő mentorlást nyújt a képzésein résztvevő hallgatóknak és nemzetközi kapcsolatrendszert hoz a városba.

Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke úgy fogalmazott, az egyetem és az MCC egymás természetes partnerei, céljaik közösek. Az akadémikus szerint a mai magyar felsőoktatás egyik problémája, hogy nem működnek benne a hallgatói közösségek, így korlátozott a társaktól való tanulás lehetősége. Az MCC közösségépítő munkája sokat javíthat ezen a helyzeten. A kollégium programja részben az értelmiségképzés fontos eszköze is.

Asztalos Kata regionális képviselet-vezető közölte, az MCC az ötödik osztályostól a tanulmányaikat kezdő egyetemistákig több korosztály számára is elindítja ingyenes tehetséggondozó programját Szegeden. Ezek közül többre még lehet jelentkezni.

A hányattatott sorsú épületbe a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány szeretett volna beköltözni, hogy Szeged egyik erősségének, az orvosbiológiai kutatásoknak biztosítson tudományos hátteret a fiatalok képzésével – írta a Szeged.huVarró András, az Alapítvány elnöke 2020 szeptemberében közleményében azt írta, le kellett állítani a 2018 októberében elkezdett építkezést, mert a 2015-ben az építkezésre megítélt 1,3 milliárd forintos állami támogatás összege a jelentősen megemelkedett építőipari árak miatt nem fedezte a felújítás teljes költségét. Nagyjából egy éve az épület készültsége 60–70 százalékos volt, azóta semmi nem történt – jegyezte meg a lap.

Az épület alapkövét 1896-ban tették le, és a Kereskedelmi és Iparkamara székházának szánták. Az 1400 négyzetméteres, kétszintes eklektikus palota 1948-ig szolgálta a kamarát, volt színházi raktár, kollégium, 1968-tól pedig Művelődési Ház lett. A rendszerváltás után kereste az új funkcióját, de hiába, 2008-ban bezárt, és azóta kihasználatlanul áll. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

7000 forinttal indult, most Év Gyára kategóriadíjat nyert egy szegedi cég

7000 forinttal indult, most Év Gyára kategóriadíjat nyert egy szegedi cég

A CE Glass a kkv-k között a Legjobb menedzsmentfolyamatok kategóriát nyerte meg.

Centrális-sugaras elrendezés hozza közös nevezőre az MCC programját és a környezetét

Centrális-sugaras elrendezés hozza közös nevezőre az MCC programját és a környezetét

Az Építész Stúdió és az Újirány Csoport pályázata az MCC-re

Hirdetés