Az Operaház „udvarhölgye”

A Drechsler-palota felújítása

• Szöveg: Götz Eszter
• Fotó: Bujnovszky Tamás
• Olvasási idő: …

A Derchsler-palota felújításáról szóló cikkünket, amely az OCTOGON magazin 186-os (2023/6-os) lapszámában jelent meg nyomtatásban, műemlékfelújítás tematikánk jegyében osztjuk meg ismét.

Hosszú várakozás után Budapest egy gyönyörű, könnyed, elegáns és rafinált szépségekkel gazdag épületet kapott vissza.

Balettintézet néven tartja számon a város, holott az Andrássy út gyönyörű neoreneszánsz épületének csak az első két szintjét foglalta el az Állami Balettintézet – később Magyar Táncművészet Főiskola – 1951-től 2002-ig, több mint fél évszázadon keresztül. Eredetileg azonban a MÁV Nyugdíjintézetének épült 1883 és 1885 között, Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján, utcafrontján a híres Drechsler-kávézó működött, a felső szinteken 24 nagyméretű bérlakás volt, a pincében pedig sörcsarnok, tekepálya és biliárdterem szórakoztatta a gyorsan fejlődő Budapest polgárait. Szemben az Operával, Budapest gyönyörű sugárútján a bérlők, a kávéház és az alagsori helyek vendégei a város fő ütőerét érezhették, ahol az élet és a művészet folyamatosan áthatja egymást.
 

Holott az épület csak rövid ideig őrizte eredeti szépségét. Már 1909-ben leégett a tetőzete, és a saroktornyokat, a míves díszműbádog részleteket ezután – egészen mostanáig – nem állították helyre. A nagyobb kataklizmákat ugyan szerencsésen megúszta a ház, de a kisebb-nagyobb állagmegóvások mellett 140 év alatt nem történt alapos helyreállítás, és az ötvenes években a nagypolgári lakások szétdarabolása is sok kárt okozott benne. A kávéház csak 1948-ig működött, a pincerészben különböző vendéglátóipari egységek váltották egymást, minden bérlőváltás újabb beavatkozással járt.

2002-től elhagyatottan várta sorsa jobbra fordulását, a város egyik legaggasztóbb szellemházaként. Végül most, 2023 nyárközepén az amerikai W hotellánc első hazai szállodájaként nyílt meg, a Bánáti + Hartvig Építésziroda tervei nyomán megőrizve egykori értékeit, de a kortárs design nyelvét is megszólaltatva.

A két réteg, a műemléki védettség alatt álló, historikus architektúra és a szálloda funkciót szolgáló „második bőr” összhangja tökéletesen sikerült, ritka példát mutatva a funkciójukat váltó budapesti átépítések előtt.

Lechner pályájának korai szakaszában ez a ház kivételes helyet foglal el: a később meghonosított ún. magyaros szecessziót a mester a Loire-menti kastélyok francia reneszánsz stílusának továbbfejlesztésével találta meg, mondhatjuk azt is, hogy innen indult a markánsan Lechner-féle hang. A szimmetrikus tömeg, a tornyok, választópárkányok, a baluszteres párta, a páros kőkeretes ablaknyílások, a tetőablakok, saroktornyok és a belső lépcsőtornyok kialakítását a francia minta inspirálta, de az erőteljes függőleges tagolás, vagy a főhomlokzatból előrelépő, öblös, árkádos tér már a későbbi, szecessziós munkáit vetíti előre, ahogy a részletekben itt-ott látható keleties íz is.

A mostani helyreállítás két szempontból is igen jelentős. Egyrészt egy igen részletes felmérés és kutatás alapján – miután az eredeti tervek nagy része elveszett, ez komoly és sok időt felemésztő vállalás volt – megtörtént az utcai homlokzatok és díszítőfestések, valamint a tetőzet teljes rekonstrukciója. Eredeti minőségükben újultak meg a belső homlokzatok és az első két szint belső díszítőfestései, ólomüveg ablakai, és visszakapták szép mennyezeti festéseiket a főhomlokzat Operára néző, boltíves erkélyek is. Másrészt a ház egy olyan funkcióra talált, amely szépen hagyja érvényesülni az architektúra élményét, egészben és részletekben is.

Az ötcsillagos luxushotel ugyanis az amerikai W hotellánc részeként nem egy nemzetközi sztenderdet importál, hanem a hely értékeiből kiindulva, fiatalos design elemekkel értelmezi újra a luxus hagyományos fogalmát. Vagyis a hely és az épület értékeiből kiindulva fogalmazza meg a szálloda karakterét.
 

Itt, Budapesten, az Operával szemben, az egykori táncfőiskola helyén ez a könnyedség művészetét, a játékosságot, az illúzió keltette rácsodálkozást helyezi a középpontba. Ehhez jön még az a néhány fogalom, amit az amerikai átlagember tudhat a magyarokról: a legendás illuzionista, Houdini imázsa, mint a legfőbb tengerentúli magyar exportcikk, és a hajdani budapesti kávéházakban kedvelt sakkjáték. Ez a három irány bontakozik ki a londoni Bowler James Brindley Studio belsőépítészeti- és designkoncepciójában: könnyed, áttört fémhártyák jelennek meg a Hajós utcáról nyíló főbejárat folyosóján, a pinceszinten kialakított wellness-részlegben és a szobákban, lakosztályokban az ágyakat is egy finom, íves perforált keret választja el a térben. Táncosok öltözőtükrére emlékeztető tükör fogad minden szobában, míg a fürdőszobákban a tükrök, áttűnések, reflexiók keltenek izgalmas, illuzionisztikus hangulatot. Mindez azonban gyönyörű részletekkel, kifinomult ízléssel párosul, ami szinte sehol nem fordul át hatásvadász látványosságba. Fontos kiemelni, hogy mind a magyar építészek, mind a brit design stúdió terveit a DVM group mint generálkivitelező fantasztikus minőségben valósította meg.

A példaszerű helyreállítás mellett az építészek munkája több innovatív megoldást is hozott. Az egyik a nagy alapterületű középső udvar lefedése, amely a szálloda lobbyjaként szolgál, ezáltal fedett és temperált térnek kell lennie, de úgy, hogy az itt tartózkodók előtt teljesen feltárulhasson a pompás, gazdag díszítésű belső homlokzatok látványa. A tervezők Lechner kísérletező gondolkodásmódjából indultak ki, így jutottak el egy olyan parabolaívű, kettős görbületű üvegszerkezethez, amely – rugalmasan követve a homlokzati architektúra elemeit – kifeszített hártyaként az első és a második szint között egy hullámzó vonalban választja le az udvar terét a felsőbb szintekről. Ez egy vasbeton kerethez van horgonyozva, így képes légies könnyedséggel lebegni az udvar fölött, a folyamatos mozgás érzetét keltve, ugyanakkor teljes magasságában láthatóvá téve a belső homlokzatot. Ilyen szerkezet korábban csak függőleges formában létezett, vízszintes rétegként itt először valósult meg, tehát abszolút innovációnak számít. Ugyanez a szerkezet ismétlődik meg a hotel bejárata fölött, persze jóval kisebb méretben és egyszerűbb formában, ez az egyetlen új elem a homlokzaton, ami a maga szelíd módján azt kommunikálja, hogy a belépő az épület örökölt értékei mellett új gondolatokkal is találkozik.

A másik egyedi megoldást a korábban használaton kívüli padlástér, az ötödik emelet beépítése igényelte. Az itt kialakított szobáknak és stúdióknak ablakot kellett biztosítani, amit a hagyományos gyakorlatot követve, decens módon a ferde szögben érkező szürke palatető síkjába illesztve lehetett volna megoldani. Bánátiék azonban Lechner későbbi tetőképzési módszeréből kiindulva, magát a héjazatot törték át egy cakkos, w betűk láncát alkotó ablaksávval; ez egyszerre jeleníti meg a lechneri formagazdagságot és a szálloda logóját. Szerkezete ugyanakkor az egész szint tartószerkezetére is visszahatott, így a tetőtérben elhelyezett szobák oldalfalai szabálytalanul, tört vonalakkal kissé szűkülnek az ablak felé. Egy még intimebbé teszi az egész legfelső emeletet, ahol a folyosók és a szobák is világos faburkolatot kaptak, bensőséges hangulatokhoz sokkal egyszerűbb berendezés társul, mint a többi szint lakóegységeihez.

A harmadik nehézség a szállodai funkcióból és a korszerű gépészet igényeiből adódott. A négy szinten a jókora alapterületű polgári lakásokat a folyosóról nyíló loggiákról lehetett megközelíteni és két traktust foglaltak el. A jóval kisebb szállodai szobák előtt így új folyosót kellett kialakítani, a loggiákat keretezés nélküli üvegtáblákkal zárták le, és úgy kapcsolták össze az új folyosókat az eredetivel, hogy a határ a színekben, burkolatokban egyértelműen érzékelhető, mégsem töri meg az összhatást. A gépészeti rendszert a padlásszint egy része fogadta be, de az építészek arra is figyeltek, hogy a tetőn a füstelvezetés az egykori kémények helyén és azok eredeti kubusátnak tömegében kapjon helyet.

A páratlan neoreneszánsz architektúra és a „második bőr”, a design néhol kisebb kompromisszumokat is megkívánt. Ez főként a bejárati folyosó és a pinceszint áttört fémhártyái és a fölötte lévő boltíves mennyezeti formák kettősségében érezhető. Ugyanakkor a bejáratnál ez könnyed installációként hat, kevéssé zavarja meg az eredeti ívek látványát. A pinceszinten a spa részleg sejtelmes, keleties beépítése után tükörfalú kubusokban helyezték el az egyes wellness-funkciókat, a tükröződések révén az ide belépő titokzatos labirintusban érzi magát, az ívekre feszített neoncsíkok fényében a fent és a lent határa is elmosódik, igazi illúziójáték itt sétálni. A tükör-dobozok fölött, a boltívek alatt ismét megjelenik a finoman áttört fémraszter, de néhol túl szűk helye maradt, kisebb részletekben itt-ott elveszi a kompozíció játékosságát.

Hosszú várakozás után Budapest egy gyönyörű, könnyed, elegáns és rafinált szépségekkel gazdag épületet kapott vissza. Valamint egy hangsúlyos helyen lévő, stílusos kávéház-éttermet is ajándékul, amelynek színpompás designja nem csak önmagában izgalmas, hanem várhatóan ihletet ad a pesti vendéglátóhelyeknek. Világra szóló hely lett, amit nemcsak szépsége, hanem a belső udvart lefedő üveghártya mérnöki bravúrja is joggal tesz föl az európai építészet térképére.

Bánáti + Hartvig Építész Iroda Web | Facebook | Instagram

Megjelent az OCTOGON magazin 186-os (2023/6-os) új lapszáma, amelyben sok egyéb mellett a Lauder Javne iskola (Király Zoltán / TIBA Építész Stúdió) által jegyzett bővítéséről, a debreceni Csokonai.Színházról (Kovács Péter DLA / Archiko Kft., Tisza András / Tisza Építész Műterem Kft.) és a TEK új épületéről (Félix Zsolt DLA, Mudry Luca, Pálfy Máté, Varga Katalin / Építész Stúdió) is olvashattok.

Magazinunkra itt lehet online előfizetni.

További képek a galériában!