Az Ördöglovas visszatért

ICOMOS-díjas a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében megszépülő bajnai Sándor–Metternich-Kastély.

• Szöveg: Molnár Szilvia
• Fotó: Bujnovszky Tamás
• Olvasási idő: …

Rados Jenő, a Műegyetem nagy hírű professzora, a magyar építészet-történet-kutatás jeles alakja a legszebb klasszicista együttesként írta le a bajnai Sándor–Metternich-kastélyt. Bajna és környékének település- és kultúrtörténete egybeforr a 18. század végén grófi rangra emelt Sándor család történetével, mindenekelőtt a kortársak és az utókor által egyaránt „Ördöglovas”-nak nevezett Sándor Móric (1805−1878) tetteivel. Szomor felől érkezve Bajnára, az ún. Ugrató hídnál kőtömbök jelzik Móric gróf egyik állítólagos lovasugrásának színhelyét. A napokban ICOMOS-díjat nyerő épületet az OCTOGON idei első (165-ös) lapszámában mutattuk be. 

Az oszmán uralom után a bajnai katolikus plébánia újjászervezésében, a gótikus Szent Adalbert templom 17. század végi újjáépítésében, majd a 18. századi bővítésben, felújításban alapvető szerepe volt a földbirtokos Sándor családnak. Álljon itt egy máig élő hagyomány is. Helyi fiatalok minden év április 30-án máglyát gyújtanak az Őr-hegy tetején, emlékezve arra a fogadásra, amelyben Móric gróf azt bizonygatta apósának, hogy akkora máglyát épít, melynek tüze Bécsben is látható. A legenda úgy tartja, az Ördöglovas megnyerte a fogadást. 

A Sándor család bajnai tevékenységének máig legnagyszerűbb alkotása kétségtelenül a Sándor–Metternich-kastély. A ma látható épület legkorábbi ismert előzménye egy reneszánsz udvarház volt, melyet a bajnai Both család emeltetett. Az udvarház a kapcsolódó birtokokkal együtt leányági örökösödés útján került a Sándor családhoz. Sándor Menyhért (1661–1723) 1722 előtt vadászkastéllyá alakíttatta az udvarházat, majd fia, Sándor Mihály (1692–1766) barokk kastéllyá bővíttette, mely egy fennmaradt levelezés alapján 1742-ben már biztosan létezett. Jelentős építéstörténeti esemény Sándor Móric birtoklása idején történik, ki apja, Sándor Vince (1767–1823) – aki szintén végeztetett átalakításokat az épületen – halála után örökül kapja a bajna-biai uradalmat, és Hild Józsefet (1789– 1867) bízza meg, hogy a bajnai rezidencia átalakítására terveket készítsen. 

Az átalakítás 1834-ben fejeződik be, abban az évben, amikor Sándor Móric gróf házasságot köt Leontine Adelheid Maria Pauline Metternich von Winneburg hercegnővel (1811–1861). Hild József a korábbi barokk kastélyt a körötte álló melléképületekkel egybekapcsolva egységes, klasszicista homlokzattal „felöltöztetett” épületegyüttest hozott létre. A 18. században kisebb, körbekerített barokk kert létezéséről lehet tudni, illetve, hogy 1816 előtt biztosan megvolt már a kastély tájképi kertje, Sándor Móric gróf ebben kisebb változtatásokat végeztetett. Az átalakítás a belső tereket is érintette. Hild folytatta a Sándor Vince birtoklása idején már leválasztott részekkel rendelkező barokk, háromhajós kocsiáthajtó felosztását, két előcsarnokot alakítva ki a kastély földszintjén; a főépület barokk lépcsőházát átalakította, és ekkor született meg a milánói Scala díszlettervezőjének, Alessandro Sanquiricónak (1777–1849) tervei alapján a magyarországi emlékanyagban páratlan két emeleti terem: a Raffaello-terem és az Etruszk-terem dekorációja. Sanquirico tervezte a bútorok egy részét is, a többit az anglomán gróf Londonból rendelte meg, a kovácsoltvas elemeket bécsi mesterekkel készíttették. A földszinten volt az ebédlőterem, a biliárdterem, a dohányzószalon, a kártyaszoba, a házikápolna, az emeleten a két reprezentatív termen kívül, két külön szárnyban a grófi és a grófnői lakosztályok.

Sándor Móric − aki a kortársak visszaemlékezései, korabeli illusztrációk alapján is látványos és akrobatikus lovas mutatványairól volt nevezetes (nem mellesleg magas színvonalú mintagazdaságot is fejlesztett uradalmán) − és Leontine Metternich házasságából egyetlen gyermek született, Sándor-Metternich Paulina (1836–1921), ő örökölte a bajnai kastélyt. Paulina 1895-ben, férje, Richard von Metternich halála után végleg Bajnára költözött. A 20. század első felében Paulina, illetve három gyereke közül Clementina modernizálták, komfortosították, karbantartották az épületegyüttest.

A második világháború után gyászos évek következtek: a berendezés eltűnt, a beázások miatt a födémek tönkrementek, idővel beszakadtak. Az épületrészekben szükséglakásokat alakítottak ki, a főbejárat helyére pártház épült. A park egysége megszűnt, amikor egy országutat vezettek keresztül rajta, és funkcióját is elveszítette: a helyi termelőszövetkezet gépállomásnak használta. A főépület első szerkezeti megerősítésére az 1970-es években került sor, továbbá a dísztermek mennyezeti falképeinek, stukkójának eltávolítása, leválasztása után megtörtént a padlásfödém teljes cseréje. A Bábolnai Állami Gazdaság és az állami műemlékfelügyelet közösen tervbe vették, hogy vendégházzá alakítják át az együttest, a tervből végül semmi sem lett. Az 1980-as években felmerült, hogy magyar-amerikai egyetem lesz belőle, végül ebből sem lett semmi. Az 1990-es évekre a falak és a tetőszerkezet is nagyon rossz állapotúvá vált, de a Műemlékek Állami Gondnokságának csak az életveszélyes állapotok megszűntetésére, illetve a melléképületek szerkezeti megerősítésére volt anyagi forrása.

A kilencvenes években szerkezetmegerősítésekkel, homlokzati felújításokkal, tetőjavítással vette kezdetét az épületek „felélesztése”, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében zajló nagyszabású helyreállítás pedig 2018-ben indult el. Mint a felújtást vezető építészek, Erő Zoltán, Szilágyi Klára összefoglalójában olvasható: „A friss állapotvizsgálatok legfontosabb feladata egyes korabeli építési hibákra visszavezethető tartószerkezeti kérdések feltárása, az együttes falnedvesség és sótartalom vizsgálata (faldiagnosztika), az egyes épületszerkezetek − mindenekelőtt az ajtók, ablakok − szerkezeti vizsgálata volt. A tervezés során a parkban talajradaros vizsgálat és a park előzményeinek felkutatása mellett részletes fakataszter és faállapotvizsgálat készült.” 2020 végére már berendezésre, a kiállítási tartalmak befogadására készen állt a kastély főépülete − az orangerie, a pálmaház és az istállóén kívül felújították a melléképület külső homlokzatait.

A melléképület részek közül felújították a déli szárny belső tereit, annak pinceszintjén található kastélykonyhát (mely látványkonyhaként várja majd a látogatókat), földszintjén létesítményfenntartói irodákat, szociális helyiségeket alakítottak ki. A park esetében faápolási munkák kivitelezésére és a sétányok részleges helyreállítására, valamint egy tematikus játszótér létrehozására terjed ki a jelenlegi beruházás. A további melléképületek belső tereinek kialakítása − az orangerie és a pálmaház esetében a teljes felújítás – koncepciója már elkészült, ez ráépül a mostani első ütemben kialakított funkciókra, és a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram második ütemében újulnak meg. 2020 végén látogattunk el a kastélyba és készítettük el fotósorozatunkat, látható, még munkaközi állapotban járhattuk be az épületegyüttes részeit.

A fő- és melléképületek közötti kocsiáthajtón keresztül léptünk be a díszudvarra, innen a főépület középtengelyében található főbejáraton át juthattunk az udvari előcsarnokba (a főépület délnyugati, kerti oldalán nyíló ki járat előcsarnoka sala terrenaként szolgál). Az előcsarnokból a szárnyak földszinti tereibe, illetve a főlépcsőházon át az emeletre vezet az út. A földszinti teremsorokba kiállítási tartalom kerül, valamint kávézót, múzeumboltot, szociális helyiségek tereit alakították ki. Akár csupán a földszint helyreállítására tekintünk, figyelemreméltó az a mód, ahogyan a különféle építési periódusokat láttatni engedték a restaurálást végző szakemberek, és amiképpen a belsőépítészet in situ és a felújítás új anyagai, modern berendezései között finom kapcsolatokat alakítottak ki. A fehér vakolat alól ornamentális, figuratív, architekturális jelenetekkel megfestett részletek bukkannak elő. Meglepően gazdag a feltárt falfestés a már berendezett kávézó vendégterének mennyezetén, a klasszicista kápolnában, de még a középfőfal technikatörténeti érdekességnek számító fűtőfolyosójának bolthajtásában is találunk kisebb festett felületeket. A berendezett kávézóban szembeötlő, hogy a tervezők a Hild-féle átalakítás korából kastélyszerte megmaradt, restaurált kelheimi és süttői mészkőburkolatok, tardosi vörösmészkő lapok, valamint az egykori táblás parketta színéhez „igazították” az új padlóburkolat és a kortárs bútorok szerkezetének, szövetének színét.

Megkezdődött a földszinti kiállítási terek installálása a kastély történetébe bevezető archív fotókkal, mozgóképes és audiotartalmakkal. A kápolna berendezése − többek között a hercegasszony által készített miseruhákkal − szintén készenléti állapotba jut, ugyanakkor a főlépcsőházba érve „kézzelfogható” közelségbe kerül Sándor Móric élettörténete: az eredeti mészkőlapos lépcsőfokokon, a római padlómozaikos fordulókban állítólag ló és lovasa gyakran együtt lépcsőztek az emeletre, ennek az „emléknek” őrzői a csipkézett lépcsőfokok. Az emelet belsőépítészeti attrakciója a már említett két reprezentatív terem, melyek a berendezésük után rendezvények megtartására is lehetőséget nyújtanak. Helyszíni bejárásunk idejére a főlépcsőház emeleti előteréből nyíló Etruszk-terem díszítő-festett felületei, tagozatai, valamint a padlóburkolatok már elkészültek, az abból nyíló pompás Raffaello-terem helyreállítása is elkészült azóta, ottjártunkkor az utolsó simításokat végezték e teremben, ezért csupán a mennyezetet fotózhattuk le. A régi lakosztályi elrendezés alapján a leendő kiállításban az északnyugati helyiségsor lesz a férfiszárny, korhűen bebútorozott szobáiban Sándor Móric gróf vakmerő lovaskalandjai mellett számos egyéb magánéleti, közéleti története elevenedik meg.

A délkeleti teremsor a női oldal – déli sarokterében nagyon jó állapotú, egységes, kék színárnyalatokkal megfestett, barokk ornamentális falfestményt tártak fel. Kiállítási tartalmát tekintve ezt a szárnyat Sándor Paulina személyisége köré szervezték. Paulina a maga korának divatikonja volt (1882-ben Bécsben divatklubot hozott létre), apjához hasonlóan neves, időnként meg- botránkoztató személyiség, akinek Wagner zongoradarabot ajánlott, akiről Degas fotó alapján portrét festett. Az emeleti szárnyakban interaktív technikák használatával és valódi, megérinthető, kipróbálható tárgyakon (felpróbálható korabeli jelmezeken) keresztül élhetik át a látogatók apa és lánya regényes élettörténetét. 

Megbízó:
NEMZETI KASTÉLYPROGRAM
ÉS NEMZETI VÁRPROGRAM
– DR. VIRÁG ZSOLT miniszteri biztos NEMZETI ÖRÖKSÉGVÉDELMI FEJLESZTÉSI NONPROFIT KFT.
– GLÁZER TAMÁS ügyvezető 

Generáltervező, építész és belsőépítész tervező: PALATIUM STÚDIÓ KFT.

Felelős építész tervező: ERŐ ZOLTÁN

Építész, belsőépítész tervezők; munkatársak: SZILÁGYI KLÁRA DLA, SZÉKELY MÁRTON, PÉTERFFY MIKLÓS, ERDÉLYI ERIKA,
STÁGEL SOMA, HARTMANN GERGŐ

Kiállítás kurátora: DR. ROSTÁS PÉTER

Műemléki épületkutatás és régészet: GALAMB ZSUZSANNA (MMA-MÉM MDK), HOROGSZEGI TAMÁS (NÖF NONPROFIT KFT.)

Kerttörténeti kutatás: KLAGYIVIK MÁRIA (NÖF NONPROFIT KFT.)

Tájépítészet: DR. BALOGH PÉTER ISTVÁN, SERES ANNA (S73 KFT.)

Tartószerkezetek: KOVÁCS CSABA (RETICOLO KFT.); MARKOVITS PÉTER (MTM KFT.) 

Épületgépészeti tervezés: VARGA BALÁZS (MEVAPLAN KFT.)

Villamosság: SÁPI JÓZSEF (ORFOREUSZ KFT.)

Műszaki ellenőr: KOVÁCS MÓNIKA NÖF Nonprofit Kft. részéről: Projektmenedzser: POZSGAI ANDRÁS, VAVRA ÁRON, KOVÁCS ENIKŐ

Építész szakértő: MÁTÉ ZSUZSANNA

Tájépítész szakértő: KLAGYIVIK MÁRIA

Turisztikai menedzser: MIKLÓS DÓRA

Marketing menedzser: BALI ZSUZSANNA

Műszaki menedzser: DÉNES SÁNDOR