Az utóbbi évek legjobb kúriafelújítása történt az ország egyik eldugott zugában

Eddig nem sok figyelmet kapott a Becsky-kúria, amely nagyszerű korképet fest a köznemesség mindennapjairól. Cikkünket a 189-es, 2024/1-es lapszámunkból közöljük.

• Szöveg: Pleskovics Viola
• Fotó: Gulyás Attila
• Olvasási idő: …

Ki hallott ezelőtt a Becsky–Kossuth-kúriáról? Rákeresve az épületre elsőnek egy 1990-es, Határszél cikk nyitóképet pillanthattam meg róla, melyen egy végletekig lepusztult épületet látni tető nélkül, amely ráadásul a köré telepített kavicslerakó takarásából próbál kikacsintani nyomorult romjaival. És mi a helyzet most? Impulzív, sötét manzárd tetővel uralja a zöld tájat, zsindelyszövetéből pedig szinte világítanak nemes arányú műrészletei. Ez a kis kúria nagy utat tett meg, gondoltam. Itt bizony van sztori.

Igen kompakt, szimmetrikus alaprajzú architektúráról van szó, Fülöp András kutatásai szerint bizonyos Fock Ignác vagy Eggenberger Frigyes jöhet szóba építészként, és a 19. század első felére datálják létrejöttét. 1949-ben még itt lakhatott Kossuth Lajos Gábor, de később elérte ezt az épületet is a „téesz-iroda és párthelyiség”-féle szokványos rendeltetés-halmaz. Az ’50-es évekre északkeleti sarka végigrepedt, teteje beázott és fokozatossá vált leépülése. Az 1980-as években László Csaba és Feld István végzett szondázó falkutatást az épületen, amely során számos, a későbbi években elpusztult részletet dokumentáltak. A 2000-es évek elején az úgynevezett Örökségünk Őrei Ifjúsági Egyesület vette birtokba – de volt benne valamikor falusi mozi is, szemtanúja volt nagy disznóvágásoknak, arról nem is beszélve, hogy az épülethez illesztett bitang hátsó színpadon még az Edda is zenélt a jó komlódtótfaluiaknak.

De mit keres a semmi közepén egy ilyen remek arányokkal megáldott, klasszicizáló késő barokk kúria? A Szatmári-síkság gyönyörű színeiből feltűnően emelkedik ki ez a takaros gyöngyszem, amely arra enged minket következtetni, hogy nyüzsgő földbirtokosi élet folyt egykor a Szamos partján. Ezt ma vizualizálni nehéz, de pontosan erre építettek a felújítási koncepció megalkotói is. A „legeket”, a „szélsőségeket” már ismerjük számos kiállításból – ez a ház viszont a nem sokat emlegetett köznemesség világáról mesél nekünk. Mindezt egy olyan távoli faluban, ahol egy időre tényleg kikapcsolhatunk és visszarepülhetünk a múltba.

A területről folyamatosan bukkannak elő eredeti leletek – erről számol be a helyszín legnagyobb ismerője, Szabó Zoltán is, aki feleségével több évtizede „őrzi” az épületet. Ő keresi és nagy gondossággal dokumentálja, rendszerezi például a régi konyhaépület helyén felsejlő edénydarabokat, vagy éppen a kúria eredeti kályháinak cserépfragmentumait. Többek között az irodáját is az épület pinceszintjén találjuk, ahol külön ki kell emelni a jól sikerült, téglaszeletekből alkotott padlóburkolatot. A tervezők a Szamos miatt felázó alagsort utólagosan szigetelték, és az immáron száraz pincében rejtették el okosan a komplett épületgépészetet is.

A felújítás generáltervezője a Pannonterv lett Nagy Gergely vezető tervezővel, a fogadóépület építésze, valamint a koncepció műemléki szakértője pedig Garaguly Kinga volt. Kívül szembetűnő változás ment végbe a szemöldök- és kötény-díszítések esetében, itt nemcsak, hogy megőrizték, hanem a szerény kúria karakteres látványelemévé is avatták az eredeti, kőből faragott tárcsa- és fűzérmotívumokat.

A kúria tereinek pontos rendeltetése nem ismert, a kiállítás azonban kijelöl nekik funkciót és lakót is. Így lehet az, hogy a „tekintetes úr” szobáját az építtető Becsky család férfi tagjainak története és irataik töltik meg, míg az „asszonyság” szobájában tulajdonképpen a majorságot logisztikailag irányító hölgyek feladatait, gyermeknevelési kihívásait sajátítjuk el. Az enteriőrbe korabeli, máshonnan származó, de kvalitásos műtárgyak kerültek.

„A levéltári kutatások során előkerült a Becsky család környékbeli, nagypeleskei házának inventáriuma, ami alapján elképzelésünk lehet a komlódtótfalui otthonuk berendezéséről is. Így kerültek vissza a tálalószekrénybe (az almáriumba) a »Vienna kék virágu porzelan«-ok vagy épp a tekintetes úr szobájába az irattartó vasládája. A műtárgyakat főképp a hazai műtárgypiacon, galériák aukcióin vagy épp magánszemélyektől vásároltuk, folyamatosan figyelve a lehetőségeket, hiszen a 19. század eleji tárgyak már nehezen elérhetők, illetve több jelentős darabot országos nagy múzeumaink gyűjteményéből kölcsönzünk. Nagy hangsúlyt fektettünk az örökösök felkeresésére, így sikerült a Kossuth-időszakból származó eredeti berendezési tárgyakat restaurálni és »hazavinni« eredeti otthonukba” – meséli Illy-Frankó Mónika művészettörténész, a kiállítás egyik megbízott kurátora.

A tasnádszántói Becsky családot követően, a házasság útján tulajdonossá lett kossuthfalvi és udvardi Kossuth család története a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram sikeresen lezárult első üteme után került volna kifejtésre egy újabb etapban. A most feltárulkozó Becskyek azonban így is ideális família a kezdetben megfogalmazott célkitűzéshez: köznemesek lévén, nevük felbukkan vármegyei tisztségviselőkként, de Becsky László az 1790-es Koronamenetnél is a szatmári bandérium tagja volt. Róluk nem tanulunk az iskolában, nevük az érettségi tételekből sem csenghet ismerősen, ellentétben mondjuk a Károlyiakkal.

Ez a felújítás mégis beírta őket a történelembe, és más kisnemesi családok mindennapjaira is másként gondolunk majd ezután. Egy grandiózus kastéllyal szemben ez a világ közelebbi, és ismerős lehet számunkra. Bárhonnan jöttünk is, szülőhelyünk biztos rendelkezett hasonló miliővel, és talán családunkat is könnyebben visszaköthetjük köz-, esetleg kisnemesi ágakhoz, mintsem a szűk arisztokráciához. Ismerős lehet egy-egy itt bemutatott használati tárgy a dédszülőktől, vagy éppen egy porcelán is hasonló lehet a családi vitrinünkben.

Benn van más építészeti érdekesség is: ilyen az ellipszis alaprajzú vesztibül, az annak teréből nyíló két lejáró a pincébe, valamint a két fűtőfolyósó kiindulása a díszterem felé. Ritka bejárhatóságukkal megláthatjuk, milyen praktikus módon fűtötték át az egész struktúrát. A díszterem park felé néző középső nyílása mögött visszaépítették az eredeti kis teraszt, azonban egy titkos kis folyosót, amelyik a nagytermet és az északi szobát kötötte össze, sajnos a gépészet miatt végleg le kellett zárni. Milyen izgalmas elemét jelenthette volna a ház felfedezésének!

A felújítási munkálatokra a koronát a visszaépített manzárd és annak teljes, eredeti képéhez hű zsindelyfedése tette fel. A szemfülesek felfigyelhetnek alatta pár olyan párkányelemre, melyek félelmetesen kidőlnek és más színük is van a homlokzathoz képest. Meg lehet nyugodni – statikailag ezek biztosítva vannak, új és tökéletes verziókra azonban nem akarták cserélni őket a ház eredeti karaktere és negyedik dimenziója érdekében.

E messzi faluban – ahol egyébként a Becsky család is üzemeltetett kurta kocsmát, és azt akár Petőfi is láthatta – a kúria mellett még szürreálisabb az a klassz kortárs fogadóépület, amely szégyenbe hozza a nagyobb és „híresebb” turisztikai látványosságok környezetét is. A tervezői koncepció szerint a falu településképi arculata, telekosztása miatt kapta helyzetét. E mai kis épülettől nem messze sorakoztak valaha a kúria egykori majorsági egységei is. Egy új korszak új kiszolgálóépülete ez, amely, akárcsak elődei, ugyanúgy a kúria éltetését tűzte ki célul.

A szokványos, ideiglenes konténer fogadóépület helyett Garaguly Kinga felöltöztette az egyszerű struktúrát, és acélszerkezetből készítettek neki nyeregtetőt, míg az ízléses lécezett burkolat esetében olyan finomságra is volt igény tőle, mint a Felső-Tisza-vidéki fűrészelt falécek díszítéseinek megidézése mindegyik homlokzatán. Nagyon kicsi ház, de óriási hozzáadott értékkel. Pontosan, mint e kúria a nagy kastélyok között: talán nem olyan grandiózus, de története, üzenete nem kevésbé kapitális.

További képek a galériában!