A dolgozói közérzet javításának bajnoka.

A Futureal-csoport Budapest ONE irodaparkja nyerte el az Europa Design Az év Well projektje 2019 díját. Az elismerését idén először adták át az Europa Property Gálán. A Well-minősítés célja, hogy olyan irodaházak épüljenek, amelyek a környezetvédelem mellett az ott dolgozók egészségére és közérzetére is kedvező hatással vannak.

Évente közel hétmillió ember korai haláláért felelős a légszennyezettség világszerte, és a fizikai inaktivitás is hasonló veszélyeket rejt. Egy irodai dolgozó naponta átlagosan több mint hat óra ülőmunkát végez munkahelyén, így harminc év alatt több mint öt évet tölt székben ülve. A Well-tanúsítvány az épületek emberi szervezetre, egészségre, közérzetre gyakorolt hatását vizsgálja és értékeli a levegőellátás, a víz, az egészséges táplálkozás lehetősége, a természetes fény, a testmozgás, a kényelem és a szellemi frissesség alapján.
 
Az Europa Design Well díjat azért hívták életre az Europa Property CRE Awards sorozataként, hogy széles körben megismertesse a Well-minősítés előnyeit a már befejezett és folyamatban levő mintaprojektek bemutatásán keresztül. Az elismerést azok a fejlesztések kaphatják meg, amelyek kiemelkedő belső és külső kommunikációval, valamint változás menedzsment eszközökkel támogatják a minősítést és megfelelően mutatják be a tanúsított munkahelyekben és ingatlanokban rejlő lehetőségeket.

A zsűri ugyancsak figyelembe vette a Well kiemelt elvárásait az értékelés során, többek között a projekt építészeti- belsőépítészeti minőségét, a mozgást támogató megoldásokat, az ergonómiai komfort és akusztikai kívánalmakat, az előírt fényviszonyok biztosítását, illetve a felhasznált innovatív eszközöket.

Fotó: Futureal

A döntőbizottság az első díjat a Futureal-csoportnak ítélte oda, elismerve a társaság Well rendszer iránti elkötelezettségét. Európában elsőként, a cégcsoport három nagyszabású magyarországi irodaprojektje egyszerre szerezte meg a nemzetközi Well Building Platina előminősítését. Ezek közül a Budapest ONE irodaház pedig elsőként nyerte el az Europa Design Well díjat. A győztes irodaház első üteme 25 ezer négyzetméter bérirodát, illetve 2 600 négyzetméter kereskedelmi és szolgáltató egységet tartalmaz. A Budapest ONE irodapark három fázisának befejezésekor a komplexum teljességében több mint 65 ezer négyzetméter bérelhető területtel bővíti a fővárosi irodapiacot. A befejezett első ütembe a bérlők már megkezdték a beköltözést.

A szalagként hullámzó Budapest ONE szokatlan formája a parametrikus tervezéssel támogatott optimalizálás eredménye, alaprajzát és homlokzatát úgy alakították ki, hogy a lehető legkedvezőbb beépítést tegye lehetővé. Szimulációk segítségével a napsütés iránya, a napenergia-potenciál és a légáramlás szempontjából ideális formát hozták létre.

Az épület Őrmezőn, Magyarország legnagyobb közlekedési csomópontjában helyezkedik el, így – közvetlen járatokkal – akár 10 perc alatt is elérhető, emellett könnyen megközelíthető az agglomerációból és a vidéki városokból is.

Fotó: Futureal
 
A Well Building Platina előminősítésnek megfelelően az irodaparkot energiatakarékos, intelligens központi épületirányítási rendszerrel szerelik fel. A teljes körűen akadálymentesített komplexum belsőépítészeti kialakításában megjelenik az ember és az élő környezet harmóniájára törekvő biofília. A falakat nyugalmat sugárzó színek borítják, de multifunkcionális szoba és tágas, zöld tetőkert, tusolóval felszerelt biciklitároló, vízmentes nanotechnológiás autómosó, az épület tetején panorámás futópálya is a dolgozók rendelkezésére áll majd, emellett lehetőség lesz az elektromos autók töltésére, valamint szelektív hulladékgyűjtésre is. Az irodapark belsejében félhektárnyi nyitott közteret hoznak létre, amit szökőkutak és egyedi kialakítású zöldterület tesz majd közkedvelt találkozóhellyé. A nemzetközi minőségű tervezési feladatokat a Paulinyi & Partners csapata végezte.
 
„A Budapest ONE a nemzetközi és a hazai irodapiac új korszakának egyik hírnöke, amelynek magas minőségét a szakma is elismerte. A Well-rendszerhez kapcsolódó innovációk határozzák meg a szektort a következő évtizedben és a Futureal elkötelezett abban, hogy az összes irodafejlesztését eme irányelvei szerint valósítsa meg a jövőben. Ennek szellemében mind a Budapest ONE következő két üteme, mind a Corvin Sétány mellett épülő Corvin7 irodaház regisztrálva lett a minősítés megszerzésére” – mondta Németh László, Futureal környezettudatosságért felelős vezetője.

Látványterv: Paulinyi & Partners
 
„A Well-minősítés hatalmas lépést jelent az egészséges életvitel kiterjesztésére az irodai környezetben. A Futureal-csoport kiemelkedően aktív részvétele nagyban hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország élen járjon a dolgozók közérzetét javító munkahelyek megteremtésében. Bízunk abban, hogy példája egyre több piaci szereplőt késztet arra, hogy csatlakozzon a Well-rendszerhez” – hangsúlyozta Feuertag Ottó, az Europa Design alapító tulajdonosa.

Forrás: Közlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Irodaház rondó

Irodaház rondó

A Corvin Innovation Campus

Ma bemegyünk az irodába

Ma bemegyünk az irodába

Beköltözött a BT a Budapest ONE irodaházba

Konvex-konkáv görbületek 

Konvex-konkáv görbületek 

Elkészült a Budapest ONE irodaépület.

Hirdetés