A 92 lakásos, hétszintes vízparti társasház építési engedélyének visszavonását és azonnali jogvédelmet kértek. 

Az Alkotmánybírósághoz fordult, valamint keresetet nyújtott be a Pécsi Törvényszékhez Balatonvilágos önkormányzata a volt úttörőtábor helyére tervezett 92 lakásos, hétszintes vízparti társasház építési engedélyének visszavonásáért, azonnali jogvédelmet is kérve – közölte a polgármester az MTI-vel. A Magyar Közlöny hétfő esti közlése szerint a kormány elvette a kiemelt státuszt a beruházástól.

Takács Károly elmondta, az érintett parti részt a szomszédos Club Aligával együtt nemzetgazdaságilag kiemelt területté nyilvánította egy kormányrendelet, így kaphatta meg egy társasház-monstrum az építési engedélyt március elején a Somogy Megyei Kormányhivataltól.

A beruházás magvalósítása ellentétes lenne a helyi építési szabályzattal, és a vízparti építkezést szabályozó miniszteri rendelettel is, amit felülírt az új kormányrendelet – fejtette ki, hozzátéve, hogy 

a tervezett építmény teljesen tájidegen, a kiadott engedély pedig nem biztosítja az önkormányzat elővásárlási jogát a bárki által megközelíthető parti sáv, illetve sétány kialakítására, amit a 2018-as területrendezési törvény is szorgalmaz. Emiatt fordult a település az Alkotmánybírósághoz is.

Azonnali jogvédelmet, vagyis az engedély felfüggesztését azért kérték, mert a területen a bontási munkák megkezdődtek, így az építkezést bármikor beindíthatja az engedélyt jegyző Archibald Kft. - mondta. A 8300 négyzetméteres állami tulajdonú ingatlan korábban úttörőtáborként, majd Erzsébet-táborként is működött. Szerette volna az önkormányzat az elmúlt években ingyenes vagyonjuttatással, vagy hosszú távú vagyonkezeléssel átvenni, de a nemzeti vagyonkezelő tavaly értékesítette, a polgármester tudomása szerint 326 millió forintért.

Witzmann Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője közösségi oldalán arról tájékoztatta követőit, hogy a múlt héten hivatalos levélben fordult a Somogy Megyei Kormányhivatalhoz az ügyben, és aggályait a Miniszterelnökség felé is jelezte. 

„A Balaton turisztikai fejlesztését mindenképpen támogatni kell, hiszen a térség gazdaságának fejlesztése, a munkahelyek teremtése, a minőségi és színvonalas szolgáltatások bővítése mindannyiunk érdeke. Azonban a szóban forgó beruházás véleményem szerint több szempontból is túlzó és tájidegen! A Balaton parti sávjának beépítése pedig erősen kifogásolható! Ezért a beruházás megvalósítását így biztosan nem tudom támogatni!” – fogalmazott, megjegyezve, hogy mindent el fog követni azért, hogy „a látványterveken látható betonmonstrum ebben a formában ne épülhessen meg Balatonvilágoson”.

Az ügy folyományaként a kormány törölte az ingatlanfejlesztésre szánt helyrajzi számok közül az 1392-est, azaz elvette a kiemelt státuszt a beruházástól. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Nem drágítja érdemben az építkezést a közel nulla energiaigény bevezetése

Nem drágítja érdemben az építkezést a közel nulla energiaigény bevezetése

Jövőre jön a 25 százalékos szabály; félni felesleges tőle, viszont megéri körültekintőnek lenni.  

Korszerű családi ház építésére az egyrétegű energiahatékony falszerkezet az ideális választás

Korszerű családi ház építésére az egyrétegű energiahatékony falszerkezet az ideális választás

A pórusbeton Ytong falazóelemmel energiahatékony falazatok építhetőek, ráadásul egy rétegben, kiegészítő hőszigetelő réteg beépítése nélkül, amivel még az építkezés ideje is lerövidül.

Hirdetés