A belsőépítészek a Duna-parti épületben játékos ötleteket valósítottak meg közérzet-jobbító szándékkal.

A LifeLike Egészségügyi és Mozgásdiagnosztikai Központban vidám minták és otthonos textúrák oldják a „kórházi hangulatot”, miközben az orvostechnológiai és a higiéniai szempontok is érvényesülhetnek. A belsőépítészek a Duna-parti épületben játékos ötleteket valósítottak meg közérzet-jobbító szándékkal. A cikk eredetileg az OCTOGON 153-as (2019/5) lapszámában jelent meg.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség budapesti, Latorca utcai telephelyén található irodaépületet még 2015-ben húzták fel, de a helyiségeket évekig nem hasznosították. Tavaly teltek itt meg először élettel a falak, ekkor nyílt meg – kilátással a Margitszigetre – a LifeLike Egészségügyi- és Mozgásdiagnosztikai Központ.

Az intézmény azzal a céllal jött létre, hogy az élsportolók számára elérhető diagnosztikai, rehabilitációs és terápiás lehetőségek a civilek vagy az amatőr sportolók számára is biztosítva legyenek. Erre pedig az okoskütyükkel megtámogatott hobbifutás virágkorában erősebb az igény, mint valaha.

A LifeLike Egészségügyi- és Mozgásdiagnosztikai Központ nem kórház, így nem is a betegellátás a fő profilja, a fókusz inkább az egészségmegőrzésen és a megelőzésen van. Ugyanakkor a pincével együtt négyszintes épületben helyet kapott a gyógytorna, a masszázs, valamint a terheléses vizsgálatokra kijelölt helyiségek mellett a szemészettől kezdve, a nőgyógyászaton át, az MRI vizsgálóig és a neurológiáig egy járóbeteg szakrendelő több fontos funkciója is.

Ennek megfelelően bizonyos orvostechnológiai és higiéniai szempontokat előtérbe kellett helyezni a design megálmodásánál. A Minusplus Generáltervező Kft. építészeinek nagy strukturális átalakításokat már nem kellett végezniük; akkor láthattak munkához, amikor már nemcsak az építészek, de az orvostechnológiai mérnökök is végeztek a dolgukkal. És bár egy ilyen intézményben mindent az egészségügyi funkció kiszolgálása alá kell rendelni, mégis maradt némi játékterük a steril környezet izgalmasabbá tételére.

Az öltözőket függönyökkel kellett elválasztani, ezekre azonban egyedi minta került, amelyet László Edina textiltervező segítségével illesztettek az intézmény grafikai arculatába. Fontos szempont volt az is, hogy az összes felület mosható legyen, ezért például a padló szegélyét mindenhol fel kellett hajtani.

A „kórházi hangulatot” viszont sikeresen kompenzálták azzal, hogy a falakat aktív sportolók fotóit ábrázoló mosható tapétákkal fedték be.

A Promotheos - Lámlengék Kft. grafikusainak munkái könnyedséget, lendületet kölcsönöznek a tereknek. Nem utolsó sorban az orvoshoz forduló páciens szorongását hivatottak csökkenteni a kényelmes bútorok is, "a Minusplus munkatársai a várókban fával és puha textilekkel dolgoztak; olyan anyagokkal, amelyekhez „szívesen ér hozzá az ember” – fogalmaz Molnár Tímea projektvezető építész.

A legkedvesebb gesztus számunkra azonban mégis az, hogy a belsőépítészek az olyan rendkívül prózai és funkcionális épületrészen is megpróbáltak vizuálisan csavarni egyet, mint amilyen a lépcsőház és a folyosók, ahol különböző festett kiemeléseket alkalmaztak.

Utóbbiak esetében a kezelőszobák ajtóit emelték ki, míg a lépcsőháznál egy optikai csalódáson alapuló megoldással trükköztek. Itt a trompe-l’oeil festészeti hagyományra alapozva a tervezők a lépcsőfordulókba festették fel a soron következő vizsgálók számait, amelyek azonban csak egy bizonyos lépcsőfokról nézve látszódnak: amint lép egyet az ember, a festett kép azonnal szétcsúszik.

„Ezek gagek – magyarázza a projektvezető –, amelyekkel igyekeztünk megtörni a lépcsőházak, folyosók egyhangúságát”.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Loffice: Új gyerek az osztályban

Loffice: Új gyerek az osztályban

A Loffice új épületéről Winkler Nóra írt az Octogon új számában.

Zöld tengellyé bővült a Millenáris Park

Zöld tengellyé bővült a Millenáris Park

A Széllkaput augusztus 20-án adják át, íme egy előzetes az OCTOGON következő, 162-es számából!

Kizöldül a József Nádor tér buszmegállója

Kizöldül a József Nádor tér buszmegállója

A bécsi példa szerencsére ragadós.

Hirdetés