Szubjektív jegyzet a barcelonai főépítész budapesti előadásához.
Barcelonában megy, Budaesten miért nem? Végig ez a kérdés motoszkált a fejemben, amíg kissé irigykedve hallgattam Xavier Matilla és Sílvia Casorrán szavait a Kisdiófa Közösségi kertben, a hetedik kerület tűzfalai közé szorult gigantikus töklevelek és égbe szökkenő paradicsompalánták között. Amit mondtak korántsem ismeretlen azok előtt, akiket kicsit is érdekel a korszerű, klímatudatos, közösségi célú és alapú városfejlesztés, csakhogy náluk gyakorlatból is jár az ötös. Mi a titok nyitja? A választ megkaptam még aznap este, az esemény második részében, az Adát polgármesternek című filmből.
Ada Colau, aki 2015 óta immár a második ciklusban Barcelona polgármestere, nem hivatásos politikus. Civil aktivistaként küzdött az ellen, hogy a fizetésképtelen adósokat kilakoltassák. A részben saját videonaplóján alapuló filmben elhangzik, hogy valaki azt tanácsolta neki – bátorítólag, vagy cinikusan, ki tudja – ha tényleg változást akar, ahhoz a választásokon kellene indulnia. Megfogadta a tanácsot, egy társadalmi mozgalmakból és progresszív pártokból alakult baloldali pártkoalíció, a Barcelona en Comú élén tíz hónapos kampány végén megnyerte a választást a tapasztalt politikusokkal szemben. A tíz hónapot megörökítő film (eredeti címén: Alcaldessa - Pau Faus, 2016) azóta az önszerveződő társadalmi aktivitás bibliája. (Ada Colau második választási kampányában budapesti aktivisták is részt vettek megfigyelőként, többek közt Balogh Samu, aki Karácsony Gergely főpolgármester kabinetfőnöke)
A recept tehát egyszerű: egy őszinte és elkötelezett, a szó valódi és eredeti értelmében politikát (azaz közös ügyek gondozását) művelő vezető, aki kellő elszántsággal és türelemmel rendelkezik ahhoz, hogy a lobbik uralta térben a köz érdekét sikerrel képviselje.
Egy akkora város, mint Barcelona (és Budapest) esetében természetesen minden változtatás, fejlesztés több szinten mérlegelendő: a város érdeke mellett ugyanolyan súllyal esik a latba a globális szempontrendszer, de – és ez a közcélú városfejlesztés legfőbb ismérve – a humán szempontrendszer, a városlakók érdeke is. Civil aktivistaként nyilván az utóbbi élvez prioritást, városvezetőként azonban már az egyensúly megteremtése lehet csak cél – az Ada Colau-t bemutató film hatásának kulcsa, ahogyan ezt a fejlődési folyamatot személyes szinten dokumentálja.
A barcelonai főépítész és helyettese által bemutatott, az élhetőbb nagyvárosi környezet kialakítását célzó stratégia nem ismeretlen, valószínűleg mindnyájan kívülről fújjuk.
Három pillére a városi zöld, vagyis a természet jelenlétének növelése, a szomszédsági viszonyok erősítése, azaz az elérhető távolságban lévő élettér minőségének javítása, és a részvételi tervezés és döntéshozás gyakorlatának széleskörű alkalmazása.
Akár a hajókonténerekből épített szociális lakóházról van szó, akár az autómentes övezetekről vagy biciklisávokról, a részvételi tervezésről, vagy az utca mint köztér újrafelfedezéséről, az elvet világszerte, így Budapesten is ismerik és elfogadják. A különbség az, hogy Barcelonában a városvezetés igyekszik azt következetesen végre is hajtani. A barcelonai főépítész kiemelte az elkötelezett és támogató politikai hátteret, amely nélkül szakmai elképzeléseik nem tudnának megvalósulni. Elengedhetetlennek tartja a hosszú távra kidolgozott szakmai stratégiát, és legalább ilyen fontosnak a türelmet, amellyel apró lépésenként, de kitartóan araszolhatunk a cél felé. Ahhoz, hogy reális, és valóban az életminőséget növelő beavatkozások szülessenek, független, szigorúan szakmai alapokon nyugvó urbanisztikai elemzés szükséges. Madridban és Barcelonában is működik egy Decidim névre hallgató részvételi rendszer, amelynek segítségével a lakosság szinte bármely téma közös megvitatását kezdeményezheti. Ez a nyílt forráskódú online platform lehetővé teszi a lakossági javaslatok, ötletek és projektek megfogalmazását, valamint ezekhez a támogatók gyűjtését. Barcelonában például ennek a rendszernek a segítségével írták meg a város új stratégiai tervét.
Tanulságos volt az előadás nyomán követni, hogy egy globális és földrajzi pozícióját, és ebből adódóan városszerkezetét tekintve annyira más város, mint Barcelona hogyan határozza meg a fejlesztés súlypontjait. Ahogy a főépítész fogalmazott, Barcelona „az utcák városa", kevés a köztér és valóban: a város térképe a főutakra közé ékelődő, szinte szabályos hálózatot mutat. A legnagyobb probléma a légszennyezés és a turizmus mértéke, a kettő nyilván egymástól sem független. A gyalogosbarát város kialakításában, az autóforgalom visszaszorításában a vezetés egyértelműen elkötelezett, fejlesztési programjaiknak ez áll a fókuszában.
  |
A lehetőségek elemzése során találtak egy olyan helyi adottságot, amely alapot nyújthat a pozitív irányú változások elindításához. Az oktatási intézmények nagyon egyenletesen, és megfelelő sűrűségben helyezkednek el a városban. Ezek környékének fejlesztésére vonatkozik a városvezetés egyik programja. Azzal, hogy az iskolák, óvodák környezetét városlakó-barát módon fejlesztik, zöldítik, élhető köztérként apró szigeteket ékelnek a városszövetbe, a közcélú fejlesztés mindhárom szegmensében – természet, szomszédság és közösség – nyereséget könyvelhet el a város. A távlati célok közt szerepel, hogy minden lakóhely százméteres körzetében legyen elérhető zöld közterület.
Szupertömb projektjük egy derékszögű utcahálózattal rendelkező tömbön belül az átmenő autóforgalom megszüntetésével, a csomópontok köztér jellegű kialakításával ugyancsak a gyalogosbarát város koncepcióját ültette át a gyakorlatba. Érdemes a módszert is megfigyelni: az utcák haladási irányát úgy változtatták meg, hogy ne legyen érdemes a tömbön belül keringeni, így a forgalom magától enyhült. Ez a gondolkodás az úgynevezett taktikai urbanizmus területére vezet, ami azt jelenti, hogy nem drasztikus rendszabályokkal, hanem a beavatkozások előnyeit mintegy megelőlegező kisebb változtatásokkal lehet a városlakókat finoman átszoktatni egy másfajta, szelídebb és kevésbé önző városhasználatra. (Itt érdemes egy pillanatra elmerengeni a körúti biciklisávok körüli gyilkos polémián).
Az autós hegemóniához szokott budapesti közönség természetesen rákérdezett a barcelonai autós lakosság ellenállására. A főépítész válasza: türelem és taktikai urbanizmus. Ne várjunk csodát, de legyünk eltökéltek abban, amit akarunk. A szemléletváltás elengedhetetlen, ha viszont a célközönség látja az előnyöket, könnyebben változtat a szokásain. Barcelonában versengenek a körzetek, hogy a Szupertömb projektben részt vegyenek.
Nem maradhatott el a magától értetődő kérdés: a barcelonai főépítész és helyettese milyennek látta itt tartózkodása során Budapestet az urbanisztikai lehetőségek és fogyatékosságok szempontjából.
Xavier Matilla szerint Budapest lényege a Duna, a folyópart kihasználatlansága mindenképp változás után kiált. Sílvia Casorrán a főutak mentén hiányolta a biztonságos biciklisávokat.
Barokkos túlzással tehát a Kisdiófa Közösségi Kert burjánzó dzsungelében semmi olyat nem hallottunk, amit eddig ne tudtunk volna. Mégis felemelő volt azzal találkozni, hogy az emberbarát város ideálja a gyakorlatban is megvalósítható, ha nem is máról holnapra. Mindössze elkötelezett várospolitika szükséges hozzá.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
