Bejártuk Zoób Kati balatonfüredi divatmúzeumát

Erről szóló cikkünket a 197-es, 2025/1-es lapszámunkból közöljük.

• Szöveg: Zöldi Anna
• Fotó: Jaksa Bálint
• Olvasási idő: 5 perc

Balatonfüred eddig sem szűkölködött programokban, ahogy látogatókban sem. Mégis, egy divattal foglalkozó kiállítóhely, amelyet ráadásul a hazai divatszakma egyik nagymesterének, Zoób Katinak a neve fémjelez, hol is találhatna magának jobb helyet, mint az Anna-bálok városában. A 18. században épült villa felújítása és bővítése a Bánáti + Hartvig Építész Iroda tervei alapján valósult meg, a tulajdonossal szoros együttműködésben. Az építészet és a divattervezés annyiban biztosan hasonló, hogy mindkettő alapvető, hétköznapi igényt kielégítő tevékenységet emel művészi színvonalra. Egy kora gyermekkorától a míves textilek és tárgyak bűvöletében élő, erős vízióval rendelkező kreatív szakember és egy, a részletekre, a tradíciókra és a kortárs minőségre fogékony építésziroda együttműködése joggal ígéri azt, hogy az eredmény magas színvonalon szólítja meg a közönséget.

Zoób Kati három évtizede hozta létre azóta nagy karriert befutott márkáját, amelyben az egyediséget a klasszikus anyagok és technikák kreatív kortárs felhasználása adja. Olykor hatalmas textilgyűjteményének konkrét darabjai kelnek új életre egy-egy kreáció megalkotása során, tudatosan kísérletezik a hagyományos technikák, műfajok és kortárs, sokszor egészen más funkcióra kifejlesztett anyagok párosításán. Balatonfüredi villája felújításához és átalakításához is ezzel a bátorsággal, ugyanakkor a meglévő értékek „helyzetbe hozásának” igényével futott neki, többéves előkészítés után.

Két ilyen épület összekapcsolása mindig problémás, ám végül a megbízó tanácsára is a sűrű osztással kialakított nyaktag mellett döntöttek, amely egyrész a századforduló környéki kialakításokra is reflektál...

Ehhez jó partnerre talált a Bánáti + Hartvig Építész Iroda tervezőiben, akik a kortárs építészet esztétikáján túl elkötelezettek az értékmentés és a fenntarthatóan racionális szemlélet mellett is, és kellően rugalmasnak bizonyultak az erős megrendelői vízió kreatív megvalósítására. Talán nem titok, hogy a résztvevők elmondása szerint a munka egyfajta pingpongmeccsként zajlott. Kati ötleteit először emészteniük kellett a tervezőknek, de végül mindig megszületett a megfelelő válasz, a végeredmény pedig összeérlelte az ízeket: a kortárs minimalizmus jó arányban keveredik a részletgazdag megoldásokkal.

A telken két épület állt, egy a 19. század végén épült villa és egy jóval későbbi melléképület. A villát egy német ügyvéd, Hassenstab-Schiffner építtette, mert a családja annyira megkedvelte a magyar viszonyokat, hogy egészen 1916-ig nyaralt itt, adakozott a város és a kórház fejlesztésére, és együtt szórakozott a helyben nyaraló magyar hírességekkel, többek között Blaha Lujzával. A két háború között már más volt a tulajdonos, a szocializmus évtizedeiben lakásokra osztották, majd üdülőként működött. A rendszerváltás után magántulajdonba került, legutoljára éjszakai szórakozóhely, a melléképületben pedig kupleráj volt, majd hosszú évekig üresen állt. A főútvonalon álló, eredetileg ötszobás villa oszlopos bejárata a hátsó kertből nyílt, az út felé néző teraszt feltehetően később alakították üvegezett télikertté.

Az osztásokat egy lakatosmester állította elő, szögvasakból. A tér teljes értékű, fűtött átmeneti helyiség, mely magába foglalja az egykori bejárati homlokzatot is.

A bejárattal szemben, a ház közepén falépcső vezetett a manzárdtetővel fedett padlástérbe. A megközelítőleg négyzetes alaprajzú villa egyszerű tömegű építmény visszafogott díszítéssel, íves záródású ablak körül egyszerű keretezéssel, sarokkváderezéssel, a tetőn pedig díszbádogozással kialakított kis kerek ablakokkal. A kovácsolt vas oszlopok közötti üvegezett teraszra a kert felől kovácsolt vas korláttal szegélyezett lépcső vezetett. A hátsó kertben álló primitív melléképületet az úttal párhuzamos gerincű, egyszerű nyeregtető fedte, tipikus, a nyolcvanas évek tetőtér-beépítéseire jellemző kutyaólakkal.

Az elképzelt funkció – kiállító és közösségi tér – megkövetelte az alapterület bővítését. A Bánáti + Hartvig Építész Iroda tervezői koncepciója nyomán, a helyben található adottságokat fejlesztették tovább, a melléképületet öltöztették fel és alakították a villa méltó társává, míg a villa megkopott eleganciáját szolidan, mérsékelt színvilággal és architektúrával élesztették újjá. Minden értékes építészeti részletet megtartottak: a télikertet, a tetőt, a díszműbádogozást felújították, a homlokzat a korábbi sárga, valamint a vakolatmezők erősen strukturált díszvakolata helyett a tagozatokkal együtt fehér vakolást kapott.

Fotó: Jaksa Bálint

A villa különleges dísze az oldalhomlokzat vakolatkeretbe foglalt szentképe: ezt is megőrizték és felújították. A belső térben a válaszfalak elbontásával összefüggő kiállítótereket hoztak létre. A falépcsőt felújítva áthelyezték, ez vezet az újonnan kialakított tetőtéri kiállítóhelyiségbe. A tetőszerkezet megbontása során feltáruló látványt a belsőépítészeti koncepcióba illesztették: a nyitott fedélszék és a kis ablaknyílások atmoszférikus díszletet teremtenek az időről időre megújuló ruhaköltemények köré. A meglévő értékek felszínre hozása mellett a színvilág, illetve az anyagkezelés lecsendesítésével, a díszítés megtartásával végeredményben egy építészeti értékekkel bíró, az elképzelt funkcióra jól használható épület jött létre.

A melléképület elbontásának tetemes költsége abba az irányba mozdította a tervezést, hogy próbálják hasznosítani a nem túl kvalitásos objektumot. Itt jutott szerephez a kortárs kreativitás: a tömeg nyeregtetős, egyszerű formáját megtartva az ereszvonalat a térdfalak magasságáig emelték, és ezzel egy teljesen más arányú tömeget nyertek. Az eresz nélküli kialakítás, az egyetlen keretbe fogott, vitrinszerű utcai nyílás, a tető és a falak azonos, antracit színe modellszerű megjelenést kölcsönöz a felismerhetetlenségig megváltozott kis háznak, amely a háttérbe húzódva, sötét színével és kortárs megjelenésével hatásos, de nem hangos ellenpontja a 19. századi villának.

A melléképület új mintájának alapja a márka logója, ami Zoób Kati nagymamájának padlásról előkerült bútoráról származik

Formájával, méretével a mezőgazdasági melléképületek stílusát idézi, homogén felületborítása ezt a hatást fokozza, ám a burkolat részletgazdagsága közeledésre csábít, és a minőség egyértelművé teszi, hogy a bejáratot itt keressük. A homlokzatot a Katti Zoób Fashion logójából képzett gipsz textúra borítja. A keleti írásjegyre hasonlító, négyzet alakba foglalható motívum eredetileg Kati nagymamájának a padlásról előkerült bútoráról származik, és évtizedek óta képviseli a márkát. A homlokzaton történő alkalmazása jó példa az építkezés dinamikájára: eleinte senki nem hitt benne, nehéz volt megfelelő anyagot találni, kétségek merültek fel a műszaki megfelelőségével kapcsolatban. A kivitelezett megoldás azonban fittyet hány minden épületfizikai szabálynak, mégis két éve működik, Kati pedig egy, a kertben korhasztott próbadarabon teszteli az időtállóságát – egyelőre sikerrel.

A szokatlan megoldásokon, az anyagkísérleteken felépülő márka képviselője kitartott az elképzelés mellett, amelyet a tervezők hozzáidomítottak a műszaki követelményekhez, a végeredmény pedig a kézművesség illúzióját csempészi a 21. századi alkotásba. Hasonló a története a két épületrészt összekötő üvegezett nyaktagnak is: az építész természetesen osztás nélküli, filigrán profilokkal összefogott, hőszigetelő üvegfalat képzelt – bár eleve ódzkodott a két eltérő struktúra összekapcsolásától. A megbízó viszont – mintegy átmenetként a kétféle esztétika között – ragaszkodott a századforduló ízléséhez közelebb álló, sűrűbb osztáshoz, amelyet ráadásul egy lakatosmester állított elő, szögvasakból. A végső látvány mégis harmonikus, és autentikus – minden az arányokon és a jó ízlésen múlik.

Fotó: Jaksa Bálint

A tütüben ácsorgó bábuk pedig nem fáznak, és annyira a látogatók sem: a nyaktag architektúrája kétségtelenné teszi, hogy átmeneti térről van szó, amelybe integrálták az eredeti villa bejáratát is. A teljes együttest a téri élmények változatossága járja át, lépcsők fel és le, fűtött és hűvösebb terek, ahogy az szokás volt az építészet még nem technicizált korában. Ez a jól komponált tökéletlenség – vagy nevezzük inkább organikusságnak – teszi élővé, hozza testközelbe a házat, ahogy a Katti Zoób Fashion rafinált, sokszor meglepő anyagtársításokkal dolgozó ruhái is természetesnek hatnak, dacára a döbbenetesen munkaigényes előállításnak. A tartalom – a kortárs ruhák és a gyűjteményi darabok párbeszéde – és az azt befogadó, a klasszikust a kortárssal harmóniába hozó épület azonos üzenetet közvetít: a múlt hagyatékát tisztelettel, de csakis kreatív módon újraírva teremthetünk hiteles értéket, nyerhetünk energiát a jövő számára.

További képek a cikk végén található galériában!
 

1 / 12 fotó