Beszélgetés Bubla Ágnes építésszel a Structures of Feminarchitecture sorozatban
Hagyományunkhoz híven, ilyenkor év vége felé a legjobb anyagainkat ajánljuk nektek újraolvasásra! Ezúttal az OCTOGON online szerkesztői is kiválogatták kedvenceiket a 2023-ban online megjelent írásokból. Következzen Farkas-Zentai Lili online főszerkesztő ajánlása.
„Várandósság, anyagság, családalapítás egy alapvetően férfiak uralta szakmában? Igen, igen, igen. Pedig sajnos tendencia, hogy míg az egyetemen még felülreprezentáltak a női építész hallgatók, diplomázás után, amikor kilépnek a praxisba, a szakmai siker kapujában a többségük valahogy láthatatlanná válik. És bár az Instagramon induló, női építészekre fókuszáló kezdeményezéstől a szakmai beszélgetésekig különféle fórumokon találkozhatunk a témával, úgy gondoltuk, az OCTOGON online-on is érdemes foglalkozni a nők építészetben, építőiparban betöltött szerepéről. Külsős szerzőnkkel, Molnár Zsuzsival korábban podcastként képzeltük el publikálni ezt a sorozatot, végül maradtunk az írásos formátumnál. A februárban debütált Structures of Feminarchitecture című szériában idén kilenc interjú jelent meg. Zsuzsi mindig értő kíváncsisággal fordul alanyai felé, fontos kérdéseket feszeget, miközben egy-egy életút is kirajzolódik a beszélgetések során. Bubla Ágnessel készült interjújában érdekes, hogyan alakította Ági szakmai hozzáállását az építész szülői háttér – jelenleg szintén építész férjével a Théque Atelier keretén belül dolgozik, miközben számos kreatív női kollektíva alapítója is. Az értékteremtés, a fenntarthatóság és a női energiák nagyszerű egyensúllyal megalkotott kooperációi ezek, amelyek jó példával szolgálhatnak a iskolapadból figyelő leendő tervezők számára.” – Farkas-Zentai Lili
A „Melyikünk marad majd otthon?” című cikkünk eredetileg 2023. június 8-án jelent meg.
„Számos tanulmány bizonyítja, hogy ha a nőknek lehetőségük van visszatérni a munkahelyükre, akár a gyermekükkel együtt, mondjuk egy különteremben, ahol a gyerkőcök nem zavarják a többieket, sokkal termelékenyebbek, mint a kollégáik. Érdekes, hogy mit ad az a magabiztosság, hogy nem éri őket ítélet, ha a kisgyermekükkel együtt vannak jelen a munkahelyükön” – mondja Bubla Ágnes építész, akivel a várandósság, az anyaság és a családalapítás időszakáról, illetve a munkaerőpiacra történő visszatérés lehetőségeiről is beszélgetünk. Saját tapasztalatainak megosztása mellett arról is mesél, hogy gyakorló építész szülei által milyen példa áll előtte. Ágnes érdeklődése szerteágazó, amit szakmai útja is mutat. Pályáját nagyobb hazai építészirodáknál kezdte, ma pedig már szabadúszó építészként, belsőépítészként dolgozik saját vállalkozásában, de számos olyan kollektíva alapítója vagy tagja is, mely fókuszában az értékteremtés áll.
Amikor felkértelek az interjúra, azt mondtad, meglepett a megkeresés. Elgondolkodtam, hogy vajon relevánsnak tartod-e a Structures of Feminarchitecture sorozatot.
Nagyon fontosnak tartom, hogy foglalkoztok a témával. Gyakran hallani olyan hangokat, amelyek adott témák fókuszba kerülését fölösleges trendnek tartják; csak hogy néhányat említsek, a klíma vagy a fenntarthatóság kérdése, de ilyen az általatok felvetett nők helyzete is. Pedig nagyon nagy szükség van arra, hogy amíg nem válik egyértelművé a nők és férfiak azonos szakmai megítélése és elfogadottsága, beszéljünk erről a kérdésről. Számos hazai és külföldi példa is azt mutatja, de ennek a sorozatnak a korábbi interjúit olvasva is azt látom, hogy sajnos még megvan a jogalapja, hogy foglalkozzunk a témával. Sok helyen már előrébb tartanak ez ügyben, jó lenne, ha mi is fel tudnánk zárkózni!
Mit látsz a hazai színtéren, mi a tapasztalatod?
A megkeresésed óta sokat gondolkodtam azon, hogy akár már az egyetemen vagy a diploma megszerzését követően, a szakmán belül elhelyezkedve mivel találkozik az ember. Lehetne sorolni a negatívumokat. Amikor jelentős rálátásom nyílt a hazai felsőoktatási intézmények működésére, a legtöbb helyen azt tapasztaltam, hogy a női jelentkezők számának növekedésére egyfajta hígulásként tekintenek. Én talán azért nem vettem ezt zokon, mert édesanyám gyakorló építész, művezetői feladatokat is ellát, így gyerekkorom óta egyértelmű volt számomra, hogy nőként is helye van az embernek ebben a szakmában. Ezzel párhuzamosan azonban azt is láttam, hogy adott elismerésekért jobban meg kellett küzdenie, mint a férfi kollégáinak. Viszont az is biztos, hogy mindkét nemnek le kell tenni valamit az asztalra azért, hogy tiszteljék. A kivitelezés terén művezetőként ez nagyobb kihívás, de mindenkivel meg lehet találni a hangot. Ami jelenleg személyesen is érint, és ezáltal kiemelten foglalkoztat, hogy mi lesz azokkal a nőkkel, akik gyermeket vállalnak, miként tudnak visszatérni a munkaerőpiacra, történjen ez bármely életszakaszukban. Ezt a kérdést vizsgálva is kaphatunk választ arra, hogy vajon hová tűnnek a nők az építészpályáról.
Említetted, hogy édesanyád gyakorló építész. Az ő példája mit adott számodra?
A szüleimnek számos élő kapcsolata van a főiskolai évekből, széleskörű a barátitársaságuk. Ennek köszönhetően több példa is áll előttem. Alapvetően persze nem úgy nézek ezekre a barátokra, ismerősökre, hogy miként boldogulnak a pályán, de általuk és a saját barátiköröm tagjain keresztül is van képem arról, hogy ki miként tud érvényesülni. Van, aki gyakorló építészként praktizál, van, aki oktat, és van, aki adminisztratív területen helyezkedett el. Azáltal, hogy ma már egyszerűbb céget alapítani, ellentétben azzal, amikor a szüleim korosztálya volt pályakezdő, az én generációm tagjai számára több lehetőség nyílik. Könnyebb saját erőből boldogulni és másokkal kooperálni, míg talán nehezebb választ találni a „mikor alapítsunk családot” kérdése, a gazdasági bizonytalanságok és megváltozott világmodell elvárásainak megfelelve. Azt is látom, hogy napjainkban már nem feltétlenül házaspárok alapítanak közös vállalkozást, illetve sok esetben nem férfi szakember köré szerveződnek a cégek.
Számos női kollektíva is létrejön, ahogy esetünkben a Bakó Zsófiával és Zimmerer Erzsébettel közösen alapított SAUNNA kollektiv, mely bár nem vált céggé, mégis egy együtt gondolkodó, közösen alkotó közösség, de említhetem a Bakó Zsófiával és Vig Virággal létrehozott PaperSpokes-t is. Nem volt tudatos részünkről, hogy csak nők alkotják ezeket a szakmai csoportokat, mégis érdekes átgondolni, hogy ez vajon miért alakult így, miért mi, nők találtunk egymásra és kezdtünk közös munkába. A női összefogás kapcsán hadd mondjam el, milyen szerencsésnek érzem magam, hogy egykori gimnáziumi és egyetemi barátnőkkel, akik gyakorló építészek lettünk, a mai napig keressük egymást és rendszeresen kooperálunk különböző projektek kapcsán. Fontosnak tartom kiemelni, hogy rivalizálás mentes összefogás jellemzi ezeket a kapcsolatokat. Mindezt azért is teszem hozzá, mert lehetséges, hogy kívülről ez nem érzékelhető, holott ha erről több említés esne, talán bátorítaná a pályaválasztás előtt álló fiatalokat vagy a már iskolapadból figyelő leendő tervezőket, hogy merjenek álmodni, majd az álmukat megvalósítani. Biztosan lesz társuk az úton, az esetleges kudarcokból pedig közösen könnyebben fel lehet állni.
Ahogy mondtad, kiemelten foglalkoztat az is, milyen lehetőségek állnak a nők előtt a gyermekvállalást követően. Ezzel kapcsolatban mik a meglátásaid – a kérdést akár kibővítve a párokra, hiszen a férfiakat is érinti a gyermek születése.
Ez fogós kérdés, magunk is sokat beszélgetünk erről a építész férjemmel, tervező társammal. Igyekszünk alaposan átgondolni, hogy esetünkben miként alakul majd mindez. Olyan kérdések is felmerülnek, hogy melyikünk marad majd otthon, élve a hároméves gyes adta lehetőséggel. Az én születésem után édesanyám bár nem kényszerült rá, mégis dolgozott, igaz jóval kevesebbet. Személyes példa tehát számomra, hogy így is lehet. Pontosabban ez közös vállalás volt a szüleim részéről. Meglátásom szerint ez gyerekfüggő is, a környezetemben arra is látok külföldi és belföldi példát egyaránt, hogy valaki néhány hónap múlva visszatér a munka világába, míg más hosszabban marad otthon. Úgy érzem, hogy a munkába történő újbóli integrálódás nem mehet végbe egy erre nyitott, befogadó közeg nélkül. Magyarországon ez még nem alakult ki teljes mértékben, de talán el sem indult igazán a folyamat.
Arra gondolsz, hogy nem elég rugalmasak a munkahelyek?
Igen, illetve az a környezet sincs megteremtve, ami segíti a gyermekvállalót. Persze vannak jó példák is. A MINUSPLUS építésziroda egykori munkatársaként lehetőségem volt a Prezi irodájának kialakításán dolgozni, ezáltal pedig betekintést nyertem a cég működésébe is. Érdekes volt látni, hogy a munkavállalók igényeinek felmérését követően az iroda bölcsődét is létrehozott az épületben, holott ezzel eleinte nem számoltak.
Ez a hozzáállás itthon még nem terjedt el. Pedig számos tanulmány bizonyítja, hogy ha a nőknek lehetőségük van visszatérni fokozatosan, akár csak pár órára a munkahelyükre, akár a gyermekükkel együtt, mondjuk egy különteremben, ahol a gyerkőcök nem zavarják a többieket, sokkal termelékenyebbek, mint a kollégáik. Érdekes, hogy mit ad az a magabiztosság, hogy nem éri őket ítélet, ha a kisgyermekükkel együtt vannak jelen a munkahelyükön.
Gondolom ehhez arra is szükség van, hogy ez a kérdés egyáltalán megfogalmazódjon a munkaadóban.
Így van. Visszatérve a szüleim korosztályára, az ő esetükben azt láttam, hogy magánzóként vállalkoztak, ez volt számukra a megoldás. Nem tudom, hogy mindez nagyvállalati szinten miként tudott volna megvalósulni.
Az a kérdés is felmerül bennem, hogy ha magánzóként dolgozik az ember, a megrendelői oldalnak megvan-e a bizalma egy kismama vagy kisgyermekes anyuka iránt.
Édesanyám példáját tudom említeni, aki gyerekkoromban rendszeresen magával vitt a kivitelezésekre. Gyerekként sosem éreztem, hogy bárki számára gond lett volna a jelenlétem. Emlékeim szerint anyukám akkor is meg tudta követelni mondjuk egy fal visszabontását, ha én is ott voltam; komolyan vették. Mindezek mellett azt is meg kell jegyeznem, hogy saját tapasztalatom szerint a gyermekvárásra különleges állapotként tekint a külvilág, mintha nem lenne terhelhető az ember. Ez részben igaz, azonban a várandósság alatt is itt vagyunk, gondolkodunk, vannak ötleteink, ezeket pedig véghez is tudjuk vinni. Úgyhogy azt hiszem, mind a várandósságot, mind az azt követő időszakot illetően szükség lenne érzékenyítésre. A gyermekek megítélése is működhetne másképp, nem szerencsés elvárni, hogy a felnőttek kénye-kedve szerint csöndben legyenek a sarokban.
Mondtad, hogy gyerekkorodban anyukád rendszeresen elvitt magával a kivitelezésekre. Jó lenne, ha a férfiak mellett is megjelennének gyerekek, ami által nem csak a nőkhöz kapcsolnánk gondolatban a gyerekeket.
Köszönöm, hogy ezt kiemeled! A Prezi példájánál is említhettem volna, hogy emlékeim szerint ott a férfi munkatársak részéről is várták a gyerekeket. A saját korábbi munkahelyeimet is említhetem, ahol a férfi alapítók gyerekei is rendszeresen megjelentek az irodában. Meglátásom szerint a munkavállalóknak erőt ad ez a fajta légkör és elfogadás.
  |
Kérlek, mesélj az aktuális munkáidról is, hogy arról is képet kaphassunk, most mivel foglalkozol!
Jelenleg a bublaboratory fenntartható növény és design műhelyem kissé háttérbe szorult, legtöbbet a Théque Atelier keretén belül, a férjemmel dolgozunk közösen. Jelenleg számos olyan projektünk fut, mely keretében az értékmentés a fő feladat, például egy Kádár-kocka újragondolása, egy somogyi műemléki épület és pajtájának felújítása, valamint több Balaton-felvidéki présház újragondolása. Nagyon szeretjük ezeket a projekteket, mert az értékmentés és fenntarthatóság kérdése elsődleges számunkra, különösen ebben a szakmában. Engem mindig érdekelt a műemlékvédelem, illetve a meglévő épületekhez való viszonyulás kérdése. Ezért is voltak számomra igazán kedvesek a SAUNNA kollektiv Nagymező utcai közösségi terébe, általunk szervezett eseménysorozatok az újrahasznosítás, megújuló energiák vagy épp a klímatudatosság témakörében és a tavalyi év egyik nagyobb tervezői munkája, a Veszprémi Érseki Palota megújítása, ami épp most valósul meg.
Théque Atelier | Web | Instagram
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
