Beszéljünk a Blaháról!

Végéhez közeledik a főváros nagy léptékű közterületi beruházása.

• Szöveg: Zöldi Anna
• Olvasási idő: …

Amikor természetközeli építészetről beszélünk, zöld lankák, kies ligetekben megbújó kis lakok, sok fa – természetes és épített, – víz és hűs árnyékot vető lombok jutnak az eszünkbe. Ám az agyat tikkasztó kánikula idején nem árt arra is gondolni, hogy az emberiség jelentősen nagyobb, és egyre tovább növekvő hányada ma már városokban él, onnan menekül a zöldbe. A városi közterek nem véletlenül állnak a 21. század urbanista szakemberei figyelmének fókuszában, a városi természet megóvására, alakítására, fejlesztésére sokkal több gondot és figyelmet kell fordítanunk. A júliusi, természettel harmonikus építéssel foglalkozó tematikánk jegyében ezúttal az emberi faj természetes közegét, a várost vesszük szemügyre, a Blaha Lujza tér felújításának ürügyén.
 

Sok karakteres jelzővel illethetjük a Blahát, de ezek között a szép biztos nem fog szerepelni. Holott a város ikonikus helyéről van szó: „A Blaháról”. Legalább olyan ronda és lepusztult volt, mint a Moszkva tér fénykorában, az utóbbi letűnt, máig hiányzó városi bája nélkül. A feltételek nagyjából hasonlóak: hatalmas forgalom, többféle építészeti és szociális karakterű városrész találkozásánál. 

A városi terek összetett formációk, nem csak morfológiailag, hanem elsősorban funkciójukban különböznek az utcáktól. Utóbbiak a haladás, mozgás „szervei”, a terek viszont megállásra késztetnek. Létrejöttük történetileg is ehhez kapcsolódik, a városi lét értelmét adó vásárok, piacok foglaltak maguknak először kiterjedt területet az utcák szövetében. A tér nem az utcák hiánya tehát, nem köztes terület, hanem egy minőségileg más műfaj. 

A polgárosodással az európai városokban a piaci funkció fokozatosan háttérbe szorult. A városi igazgatást, később a kultúrát befogadó, színvonalas középületekkel szegélyezett, a 19. században már sokszor parkosított térségek karaktere megváltozott, tervezetté vált.

Egy-egy csinos tér a rajta korzózókkal a város erejének, méltóságának szimbólumává vált.

Ahogy aztán a városi ember létének értelme egyre inkább a mobilitás lett, úgy teltek meg a város ütőerei, és kerültek stroke-közeli állapotba, kiszorítva a sétafikáló népséget nem csak a hömpölygő forgalom mellől, de a terekről is. A hajdani pompás közterek szimpla közlekedési csomópontokká degradálódtak, újfajta vásártérré avanzsáltak, ahol már nem az áru, nem is a kultúra vagy a gondolatok, hanem az „emberáru” cserélt gazdát. Fentiek ékes példája a Moszkva/Széll Kálmán tér, és bizony a Blaha is. 
 

A 21. századi városfejlesztés régen – igazság szerint már a huszadik század derekán – felismerte, hogy a városok túltöltődésének egyetlen ellenszere, ha élhető centrumokat hozunk létre, ahol legalább a közösségi létezés látszata megteremtődik. Ennek a gondolatnak köszönhetik születésüket a plázák, amelyek szülőatyjuk, Victor Gruen elképzelései szerint a hiányzó városi köztereket pótolták volna – Amerikában. Gruen európai volt, innen vitte magával a polgári nyüzsgéssel teli városi tér ideáját.

Európa történeti városszövetében a terek helye máig adott, a 21. századi urbanisztika feladata azokat új élettel megtölteni.

Ma a városi köztér feladata, hogy közösségi élményekkel szolgáljon a kultúra, a gasztronómia és a szociális kapcsolatépítés terén, különös tekintettel a párkapcsolatokra.

A huszadik század motorizációjának térhódítása után ez nem kis kihívás. Sajnos az a helyzet, hogy ha valódi változást szeretnénk elérni, akkor a belvárosokból teljes egészében ki kellene tiltani az átmenő autós forgalmat – ezt egyelőre kevés helyen merik meglépni. Holott a napnál világosabb, hogy még a legszélesebb városi utak, Budapesten például a nagykörút keresztmetszetét arra a modellre tervezték, amikor még naponta tíz lovaskocsi száguldott rajta végig. Ha valóban az élhetőséget tartanánk szem előtt, vissza kellene térni Reitter Ferenc tervéhez, aki csónakkal járható csatornát álmodott ide, de legalábbis villamoson, biciklin és mentőautón kívül nem nagyon szabadna beengedni más forgalmat. Az egyik irányú közlekedési sávot végig be lehetne zöldíteni, középen villamos a másik oldalon vegyes bicikli, illetve eseti célforgalom – máris csodájára járna a világ Budapestnek.
 

Ettől még messze vagyunk, a forgalmi csomópontok újratervezésénél azonban legalább érvényesülnek a humán és ökológiai szempontok. A közlekedés prioritását sajnos nem sikerül felülírni, így marad a „térművészet”, amely igyekszik mérsékelni a városi létből fakadó ökológiai hátrányokat is. Vizet fakasztunk a térkőből és fákat ültetünk, amik sajnos lassan nőnek. Lassan, de biztosan.

A Blaha igazi város közepi borzalom volt évtizedeken keresztül. Valójában nem is tér, hanem gigantikus útkereszteződés, a huszadik századi Budapest két legforgalmasabb útjának csomópontja volt, amelynek kegyelemdöfést a metró átadása adta meg a hetvenes évek elején. Ne legyünk azonban igazságtalanok, ami mai szemmel infernó, az a maga idején egy darabig nagyon is jól, valódi központként funkcionált. 

Nevét 1920-ban kapta Blaha Lujza népszínművész-énekesnőről, a „nemzet csalogányáról”, aki a közelben lakott, nem véletlenül, ugyanis 1875-től 1965-ig, kilenc évtizeden keresztül itt állt a Nemzeti Színház, amelyet a metró építése kapcsán robbantottak fel. A színház a 19. századi kulturális virágzás szimbólumaként került a város közepére, a tér másik nevezetes, máig itt álló épülete, az 1926-ban átadott Corvin Áruház viszont már egy új szemlélet terméke.

A tér forgalma és központi elhelyezkedése a kereskedelem számára tette vonzóvá, ahogy később a teret keresztező Rákóczi utat is. A ma kihalt üzletportálok láttán nehéz elképzelni, hogy egy generáció bonyolította a Nagykörút/Rákóczi út koordinátarendszerében évtizedeken keresztül a teljes karácsonyi készülődést. A Corvin a szocializmusban is megtartotta előkelő pozícióját, immár a kor korszerű, alumínium homlokzatburkolata mögött, és még a rendszerváltást is túlélte egy hosszan működő, mérsékelt árú kínai alapon nyugvó áruházzal. A maradék tereket birtokba vette a város, a felső szinten alternatív művészeti terek nyíltak – ez volt a MÜSZI – legfelül pedig mozi és buli várta az odáig merészkedőket. Igazi városi termék volt tehát, amit a fejlesztői vágy végül megtalált magának, és a mai kulturkampfnak megfelelően külsőleg „felújít” múlt századi állapotába, belül pedig nyilván a központi helyszínhez méltó nívós lehetőségeket kínál majd, jó pénzért. 

A tér evolúciójához tartozik még másik két nevezetes épület sorsa: az 1894-ben megnyitott EMKE a közeli New York Kávéházzal együtt a 20. század kávéházi kultúrájának jeles színhelye volt, a szocializmus idején bisztróvá és étteremmé sorvadt, ma pedig – micsoda meglepetés – bank működik a helyiségeiben. A Sajtóháznak, amelyet 1949-ben hoztak létre több épület összevonásával, viszont már helye sincs, illetve csak hűlt helye van: elbontották és egy szolid méretű pláza került a telkére. A tér átellenes sarkán álló, 1892-ben épített sarokház utcaszintjén volt az 1960-as évektől Budapest első, 24 órán keresztül üzemelő üzlete, az úgynevezett Éjjel-nappali CSEMEGE, ma a LIDL kaszál ugyanitt.

A Nemzeti Színház felrobbantásával keletkezett űrt elfoglalta az utca népe, amely itt különös elegyet alkot: a metróból kiözönlő átszállók keverednek a belváros felől igyekvőkkel, és a nyolcadik, illetve hetedik kerület kevésbé szerencsés, itt rekedt rétegeivel. Az innen induló Népszínház utca hírhedt hely, nem csak a hazai nyomorultak, de a legkülönfélébb nációk képviselőinek gyűjtőhelye is, autentikus török, afrikai és arab üzletekkel. A Blaha minden irányból határ, elválasztja a bel és külvárost, a körút elegáns és kevésbé fancy szakaszát, a föld alatt pedig még távolabbi vidékeket köt össze.

A szocializmus idején az akkori standardnak megfelelő térelemekkel igyekeztek csinosítani, a felrobbantott színház helyét Janus-arcú emlékkő őrizte, közepén domború térplasztikákon víz csordogált, körben betonnal szegélyezett ágyásokban fű nődögélt. Ahogy azonban veszített kereskedelmi, illetve kulturális jelentőségéből, egyre inkább lepusztult, és már csak a galambok, hajléktalanok és késsel hadonászó marcona városlakók jelentették a kuriózumát. Ráfért tehát a dzsentrifikáció, amit a főváros elég szerény keretből ugyan, de nagy körültekintéssel mostanra majdnem végre is hajtott.

Lesz megint víz, lesznek fák – ősszel ültetik el őket, tekintettel a nagy forróságra – méghozzá rendkívül korszerű módon. A főtájépítészt, Bardóczi Sándort idézve:

„A reggeli zápor szépen kirajzolja a készülő burkolatban azokat a fehér kis köröcskéket. Ha valaki belenagyít, jól kivehetők. Nos oda (mindegyikbe!) fa kerül. Egy komplett kiserdő. Blaha Liget.

Még mielőtt elindul a “milyen kicsi helye lesz a fáknak” kommentháború, mindenkit megnyugtatok: a Blahán a lényeg a felszín alatt húzódik. A fásítás zónájában összefüggő szerkezeti talajt kapott 80 cm vastagságban a tér, ezzel létrehozzuk Budapest legnagyobb stockholm módszerrel előkészített ültetőközegét. A kiselemes burkolat teljes mértékben vízáteresztő, szakszóval: szárazon rakott, s nincs alatta cement kötésű réteg, ún. CKT. A csapadékvizet így teljes mértékben hasznosítani fogják a fák. Amelyek gyökerei a felszín alatt össze tudnak kapcsolódni, létrehozva a wood wide webet. Miért jó mindez? Mert a felszíni vizet nem kell elvezetnünk, így villámesőzéskor nem terheli túl a csatornát. A fák elpárologtatják a vizet, ezáltal hűtik a környezetüket, csökkentik a hőszigetet. A fák immunrendszere a gyökérzónában van. Ha össze tudnak kapcsolódni, egymást is erősítik. Hogyan segíthetjük ebben őket a tér átadása után egyszerű térhasználóként?

•  Nem lakatolunk oda a törzsükhöz járművet, mert a törzs szállítószövetei megsérülhetnek. 
•  Nem engedjük a kis fáknál pisilni a kutyát: a kutyapisi nem tesz jót a fejlődő fák gyökerének.
•  Nem dobáljuk bele a faverembe a csikket: a cigarettából, füstszűrőből kioldódó anyagok mérgek a fáknak. 
•  Nem síkosságmentesítünk konyhasóval. A nátrium és a klór elpusztítja a talajt, szikesít és megöli a talajéletet. 
   

A fotón kiemelt kazettákban már beültetett fák és megtartott nagy lombú, most is árnyékot adó fák láthatók. Ezeket az új fákat már korábban, tavaly ősszel el tudtuk ültetni, mert a munkavégzéstől védettebb helyen a munkagépek már nem voltak veszélyesek rájuk. Azért tettük ezt, hogy minél hamarabb túl legyenek az ültetési sokkon, s elinduljon a lombosodásuk. Ezek a méretű előnevelt fák azok, amelyek már elég nagyok, hogy láthatók legyenek, de még viszonylag gyorsan ( néhány év alatt) túljutnak az átültetés okozta sokkon, s meg tud indulni a tényleges fejlődésük. Minél nagyobb egy fa, annál nagyobb sokk éri. Ezért fák esetében nem nagyon tudunk időt venni. Ki kell várnunk, míg kifejlődnek. 

A burkolási munkák, az utcabútorozás még zajlik az elkerített téren, közben a faiskolákban készülődnek az új fák, és a kiemelt kazetták cserje és évelőanyaga az őszi beültetésre. Amikor annak szezonja van jön a második hullám: a befejező kertészeti ültetési munkák.

A Corvin áruház előtti nagy növénykazetta nem tartalmaz régi fákat. Ennek oka, hogy itt korábban egy teljesen burkolt, aszfaltozott parkoló állt, nem volt zöldfelület. Most azzá tettük.”

Megújultak buszmegállók, két új gyalogátkelőhely létesült a Rákóczi út és a Nagykörút csomópontjában. Az új gyalogátkelőhelyek középszigettel készültek, a mai városi trendnek megfelelően mind a négy ágban felszíni, akadálymentes, hangjelzéssel kiegészített gyalogosátkelő lesz. A köztérfelújítások nagy álma mindig az, hogy emelkedik a térhasználat nívója, ami a Blaha esetében igencsak kívánatos. Bár voltak sokkal merészebb tervek is a csomópont modernizálására, széles fasor a Rákóczi út közepén és hasonlók, a mostani felújítás is óriási lépés, amely remélhetően felértékeli ismét a város kellős közepét. Már csak a Nagykörút autómentesítését várjuk!