Szövérdi Gáspár János és családja kriptáját a székelyföldi Gyulakután találták meg.

Bethlen Gábor konstantinápolyi követének, Szövérdi Gáspár Jánosnak és családjának az 1600-as évek elején épített kriptáját találták meg a székelyföldi Gyulakután, a református templom szentélyében végzett ásatások során – írta az Erdélyi Református Egyházkerület portálja, a Református.ro.

A gyulakutai református templom - Fotó: MTI / Kiss Gábor

A 4,3 méter hosszú, 2,7 méter széles, 2,3 méter belmagasságú, 70 centiméter vastag téglafalakkal körbevett boltozatos kriptát – a jelek szerint – nem bontották ki azóta, hogy két felnőtt férfit, három felnőtt nőt és öt gyermeket temettek bele. Az ő maradványaik kerültek most elő az ásatások során. Gál Szilárd, a Maros Megyei Múzeum régésze az MTI-nek elmondta: a jelek arra utalnak, hogy a Küküllő vagy a környező patakok áradásakor

a kripta a mennyezetéig megtelt vízzel. Így az oda eltemetettek maradványait és a velük eltemetett ékszereket a kriptában lerakódott 60-70 centiméter vastag iszaprétegből kaparták most elő.

A régész elmondta: egy olyan karikagyűrűt találtak, amelybe Szövérdi Gáspár János feleségének, Bethlen Zsófiának a neve van belevésve. Emellett további három aranygyűrű és egy arany ruhadísz került elő az iszapból.

A történészek előtt ismert volt az a tény, hogy a Bethlen Gábor bizalmasának számító Szövérdi Gáspár János a gyulakutai Lázár János özvegyét, Safarith Krisztinát feleségül véve alapozta meg a vagyonát. Bethlen Zsófia a követ második felesége volt. Szövérdi Gáspár János és Bethlen Zsófia neve a műemléktemplom kazettás mennyezetének az egyik kazettáján is szerepel. A mennyezetet ugyanis az ő támogatásukkal készítették 1625-ben. Bethlen Zsófia jegygyűrűje vezette a régészeket arra a következtetésre, hogy a Szövérdi család tagjai nyugszanak a kriptában. 

Az ásatásokat a műemléktemplom tervezett helyreállítása tette szükségessé. Az ásatások során egy kisebb, Árpád-kori templom alapját is feltárták.

A nagyobb képekért és a feliratokért kattints a galériára!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Bethlen követének az 1600-as évek elején épített kriptáját találták meg

Bethlen követének az 1600-as évek elején épített kriptáját találták meg

Szövérdi Gáspár János és családja kriptáját a székelyföldi Gyulakután találták meg.

Újraéled az Inotai Hőerőmű

Újraéled az Inotai Hőerőmű

Fény- és audiovizuális kísérletek, elektronikus zene és egy elhagyatott, titokzatos gyárkomplexum – ezek várnak július 16-án, ha az újranyitó Inotára látogatsz.

Fészek a fák között

Fészek a fák között

A zebegényi 12 lábú ház.

Hirdetés