Rekordszámú nevezésből választják ki az 50 épületet, amelyek közül majd kikerülnek a világ leginnovatívabb és legszebb téglaépítészeti alkotásai.

Megkezdődött a Brick Award, a világ egyik legnagyobb becsben tartott téglaépítészeti díjának értékelési folyamata. A beérkezett rekordszámú nevezésből az előzsűri választja ki azt az 50 épületet, amelyek közül jövő tavasszal, szakmai zsűri közreműködésével kerülnek ki a világ leginnovatívabb és legszebb téglaépítészeti alkotásai.

Megkezdődött a világ egyik legnívósabb téglaépítészeti díjának, a Brick Award ’22 (BA) győzteseinek kiválasztása. A folyamat ezúttal is kétlépcsős. Az első szakaszban három építészeti újságíró (Anneke Bokern Hollandiából, Christian Holl Németországból és Andres Kurg Észtországból) értékeli a pályaműveket és együttesen alakítják ki az 50 projektből álló szűkített listát. A hármasnak meglehetősen komoly portfoliót kell áttekintenie, hiszen a kétévente átadott Brick Award legújabb kiírására rekordszámú, 789 (53 országból) nevezés futott be.

Delft levéltára kívülről és belülrőlFotó: Brick Award

Jövő tavasszal egy öt tagú, építészekből álló független zsűri választja ki a kategóriagyőzteseket és a nagydíjas alkotást. A bíráló bizottság tagjai:   
a holland Ingrid van der Heijden, a Civic Architects alapító partnere,  
a dán Jesper Gottlieb, a Brick Award ’20 Közös munka (Working together) kategóriájában győztes projekt, Delft város levéltárának egyik alkotója,  
a szlovén Tina Gregorič, a Bécsi Műszaki Egyetem építészprofesszora,  
a német Wilfried Kuehn, a Kuehn Malvezzi építésziroda alapító partnere,   
illetve a kanadai Brigitte Shim, a torontói Shim-Sutcliffe Architects alapító partnere, a Torontói Egyetem Építészeti, Tájépítészeti és Tervezői Karának oktatója.
 
A Brick Award díjat 2004-ben a Wienerberger AG hívta életre azzal a céllal, hogy bemutassa és elismerje a nemzetközileg is kiemelkedő téglaépítészet eredményeit. A BA mára a terület egyik legnívósabb, szakmailag is kiemelkedő értékű elismerése lett. Ez részben annak köszönhető, hogy bár a díj hátterét a Wienerberger biztosítja, hangsúlyozottan független szakmai zsűri dönt az alkotásokról. Ennek köszönhetően az elmúlt közel két évtized alatt a Brick Award a téglaépítészet területén az egyik legjelentősebb építészeti elismeréssé vált.   

A 20-as kategóriagyőztes Maya Somaiya könyvtár - Fotó: Brick Award

„A Brick Award kimondott célja, hogy a szélesebb nagyközönséggel is megismertesse, és egyúttal díjazza azokat a munkákat, ahol az innovatív tervezés és építészeti koncepció, illetve a tégla profi és előremutató felhasználása együtt jelenik meg.

Az értékelési szempont részei az építészeti minőség és a projekt esztétikája a formát és kialakítást tekintve. Olyan alkotásokat keresünk, amelyeknek a rendeltetésnek való megfelelés, a kulturális környezetre való reagálás, a fenntarthatóság és az energiahatékonyság nemcsak hogy része, de ezekből olyan egységet képeznek, amelyek a jövő téglaépítészetének ikonikus példái lehetnek” – magyarázza Heimo Scheuch, a Wienerberger AG vezérigazgatója.  

A Brick Awardra a Megosztott terek (Sharing public spaces), a Mintha otthon lennél (Feeling it home), a Közös munka (Working together), az Eredeti ötletek (Building outside of the box) és az Együtt élni (Living together) kategóriában lehetett nevezni. A győzteseket, illetve a fődíjas alkotást 2022 júniusában, Bécsben jelentik be és ezzel egyidőben át is adják az elismeréseket.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Átadták az Ingatlanfejlesztési Nívódíjakat

Átadták az Ingatlanfejlesztési Nívódíjakat

Összesen 41 nevezés érkezett.

Újabb nemzetközi elismerést kapott Gutowskiék pátyi temploma

Újabb nemzetközi elismerést kapott Gutowskiék pátyi temploma

A Dezeen Awards 2020-on dicséretben részesült.

Újabb jelentős szakmai díjat nyert a WING

Újabb jelentős szakmai díjat nyert a WING

Idén ismét elhódította a Portfolio Property Awards elismerést. 

Hirdetés