Cikcakkban nyit a Balaton felé ez az apartmansor Akarattyán

Ennek az apartmansornak az erőteljes formálása merőben eltér minden környékbeli urbánus formától, de épp az épített környezet karakternélkülisége legitimálja a markáns húzást. Erről szóló cikkünket a 194-es, 2024/6-os lapszámunkból közöljük.

• Szöveg: Zilahi Péter DLA
• Fotó: Mudri László
• Olvasási idő: …

Ember legyen a talpán, aki tudja, hol húzódik Kenese és Akarattya határa. A történelmi és térhasználati összefonódások annyira erősek, hogy a települési szövet(ek) teljesen benőtték e határvidéket. Az, hogy valami váltás történik, csak abból érezhető, hogy Kenese felé haladva a családi ház méretű nyaralók rendezett előkertjei feloldódnak és az ősfák alkotta téri tömeg kezd dominálni. A háttérben néhol a Honvéd üdülő furcsa lerakataival találkozunk – csak, hogy mindenképp emlékeztessen valami a település végére. Ebben a különös, erős karakterűnek semmiképp sem mondható közegben maradt magára egy nagyon nyúlánk telek, amely a maga több mint 200 méteres hosszával befeszül az út és a Balaton közé. Lényegében sík helynek mondható, hatalmasra nőtt fenyők, platánok és nyírfák által díszítve.

A korábban itt álló bungalók felett eljárt az idő. Az új tulajdonosok tulajdonképpen három család szövetsége, akik együtt szerették volna méltó minőségben fejleszteni a helyet. A cél azonban nem kizárólag a saját tulajdonuk gyarapítása volt, hanem egy apartmansorozat megalkotása. Az egyenlőség jegyében elvárás volt, hogy minden lakás a tóra nyisson – legalábbis vizuálisan. Ebből az alapállításból következik a telepítés jól olvasható cikcakk formája. Ez a képlet merőben eltér minden környékbeli urbánus formától, azonban éppen az épített környezet karakternélkülisége az, ami legitimálja az ilyen erős formálást. A tört forma Balatonra néző oldalain kaptak helyet a lakások közösségi terei, míg a másik oldal a közlekedés és a másodrendű funkciók területe.

Az erős szögtörések mégsem maradnak bántóan szikár térfalak, hiszen a blokkokra osztott sorozat egyes elemei között átjáró marad, amely két esetben is a lépcsőházat foglalja magába. Ez a fajta külső lépcsőház jó megoldásnak bizonyul, hiszen alapvetően generál egyfajta könnyed, szellős megjelenést. A harmadik lépcsőház rendhagyóan rásimul a legelső tömbre. Ennek nem pusztán formai oka van, a nyugati blokk valóban rendhagyó. Egyrészről ez az egység tartalmazza a tulajdonosok lakásait, másfelől szabályozási oka is van, hiszen ez a tóhoz legközelebbi elem alacsonyabb magassággal épülhetett csak. A kétszintesség jól működik: a saját építésű stégről, a víz felől szemlélve az épületet barátságos eleganciával köszön be a parti képbe.

Habár üzleti szempontból felmerült a telek sűrűbb beépítése és egy későbbi ütemben ötről nyolcra növelni a tömbök számát, ez egyelőre nem látszik reális célnak. Az utcakép és ökológiai nyom szempontjából természetesen kedvezőbb lenne, ha a mostani beépítés konzerválódna és az így kapott mély előkert közép-hosszú távon is fás ligetként tudna beállni az utcai térsorba. Mindenesetre a most ottlévő fenyők fontos alapértékei a kertnek. Az udvar tudatosan szervezett, lényegében a gyalogos utak fejezik be a cikcakk-kompozíciót és teszik sakktáblás kialakításúvá. Az eltoltan kapcsolódó mezők a lehetőségekhez képest maximalizált intimitást tesznek lehetővé.

A ház tulajdonképpen szakít a modernista időkben kialakult szálloda- és üdülőépítészeti hagyományokkal, amelyek alaptézise a cellás rendszer őszinte megmutatásán alapult, ezáltal egyfajta strukturált ornamentikát létrehozva. Ez a szakítás nem csak a megtört és kifordított tömegalkotásra igaz, de ugyanígy tetten érhető a homlokzati megfogalmazásban. Három szint, három különböző burkolat. Az alsó és felső színek hasonlóak, a felső arisztokratikusabb csillanása különbözteti csak meg őket. A szendvics közepére pedig a szürke kerül. Ha már így, akkor szinte szükségszerű a határozott elkülönítés. Jelen esetben ezt szürke C profilok kezelik, melyek nagyban meghatározzák a ház karakterét.

A burkolt homlokzat – általánosságban véve – önmagában is egy olyan gesztus, amely igyekszik egy épületet a minőségi mérce legfelső polcára helyezni. Számos példát látunk, ahol a burkolás pátosza önmagában marad és nem kerülnek kidolgozásra az apró részletei. Ebben az épületegyüttesben azonban tervező, beruházó és kivitelező egyaránt törekedtek az aprólékos részletmegoldások kidolgozására. Nem is csoda, hiszen fontos érv volt a nagyelemes burkolat mellett az a tény, miszerint az egyik tulajdonosnak a homlokzatépítés a hivatása. E tekintetben önazonosnak is mondhatjuk a házat.

A minőség soha nem korlátozódhat a külcsínre, sőt sokkal inkább a belsőből kell, hogy fakadjon a külsőség. Jelen esetben a lakások méretezése és diverzitása megadja az alapot. Hat lakás kétszintes kialakítású, de ezek között is két típus figyelhető meg. Egy lakás renegát módon viselkedik, míg vannak közel azonos kialakítású garzonok is. A tetőt a „penthouse-ok” zárják a maguk konzolos átmeneti tereivel. Nem a strukturális arányokkal dolgozik tehát a ház, hanem sokkal inkább a funkcionális arányokkal igyekszik finomítani a tömeget. A tornácos kialakítás meglehetősen szikáran, következetesen követi a belső szerkesztési logikát. A parti tömbnél ez a szikárság megbolydul, a homlokzati falak elkezdenek elforogni az alap koordinátától és a pillérek is formát váltanak, könnyedebb íves formával fordulva a víz irányába.

Manapság, ha meghalljuk a társasház vagy apartmanház szavakat egy mondatban a Balaton tulajdonévvel, minimum furcsán érezhetjük magunkat. Sok mai balatoni ház ugyanis nem pusztán modernista vagy más helyi hagyományokkal, de a jóérzésű arányok betartásával is szakít. Ez az épületegyüttes azonban igyekszik a téri léptékekkel és a minőséggel helyesen balanszírozni. A stégen eltöltött néhány percben egy nyugodt kompozíciót, egy helyes arányú házat tudtam szemlélni. Ez pedig ma (is) nagyon értékes.

További képek a cikk végén található galériában!