A KÉK beszélgetése az orosz-ukrán háború nyomán történő kulturális átalakulásról.
Kulturális átalakulás a háború idején címmel szervezett beszélgetést a KÉK - Kortárs Építészeti Központ az orosz-ukrán háborút átvészelni igyekvő ukrán civil szervezetek részvételével. Milyen a háború a helyszínen és nemzetközi kontextusban, mit lehet és mit lehetne még tenni a kultúra megmentéséért?
Bár az est meghatározó témája a kultúrával, építészettel és városi közterekkel foglalkozó szervezetek jelene és közeljövője volt, az első blokkban Marija Jarcsuk, a Dnyipro Kortárs Kulturális Központ és a Kultura Medialna civil szervezetek önkéntesek koordinálásáért felelős munkatársa bemutatta a múltat is. Az alapvetően bemutatkozásnak szánt blokk felszínre hozott egy keserű érzést:
a pergő képek, a bemutatott projektek, a szervezet nehézségei, küzdelmei és sikerei pontosan olyanok voltak, mint bármelyik hasonló európai társáé. Mindaz, aminek a maradékait most megmenteni igyekeznek, fájóan ismerős volt a hazai projektekből, építészeti táborokból, közösségi kezdeményezésekből.
A Kultura Medialna 2013 óta szervez fesztiválokat, kiállításokat, oktatási programokat Ukrajna-szerte, a soraiban profi menedzserekkel, kurátorokkal, művészekkel és aktivistákkal. Akik közül öten már egy hónapja Budapesten húzzák meg magukat, egy velük kapcsolatban álló intézmény segítségével, és április végéig még biztosan maradnak is. Később? Azt jelenleg senki nem tudja, mert mint az est folyamán többször is elhangzott, tervezni, jövőt építeni lehetetlen, teljes a bizonytalanság.
Mit tehetnek?
Alapvető kérdés tehát, hogy mit tehetnek jelenleg? Marija említett néhány gyakorlatias dolgot: a műtárgyakat például igyekeznek megmenteni, a szobrokat bebugyolálják, a grafikákat kiveszik az üvegkeretből, mindent alaposan lezárnak, és pincékbe, óvóhelyekre visznek. Miután a csapat egy része a jelenleg úgy-ahogy nyugodt Dnyipro városában maradt, tudják tartani a kapcsolatot, sokat beszélnek egymással, de – mint a beszélgetés után megjegyezte – sokszor kényszerből is, elvégre a normál hétköznapi rutinok nem működnek, nehezen tudnak projektekre, feladatokra koncentrálni. Ukrajna negyedik legnagyobb, mintegy egymilliós városa a humanitárius segélyek és orvosi eszközök egyik elosztópontja is, így a hangsúly a helyieknek nyújtott segítségre helyeződik.
Jevgenyija Gupkina építész, építészettörténész, az Urban Forms Center NGO alapítója, a lvivi Várostörténeti Központ korábbi munkatársa online csatlakozott a beszélgetéshez, lévén jelenleg is Ukrajnában van. Érdemi munkát ő sem nagyon tud végezni pillanatnyilag, tartja a kapcsolatot külvilággal, és igyekszik felhívni a figyelmet bizonyos nemzetközi jelenségekre. Az világos, hogy ellentétben a műtárgyakkal az épített környezetet sehová nem tudják menekíteni a háború elől, így az egyetlen, amit tehetnek, az a dokumentálás, a károk felmérése, az épített örökség pusztítás előtti állapotának rögzítése. Problémának tartja ugyanakkor, hogy
olyan fontos nemzetközi szervezeteknek, mint az ENSZ, az UNESCO vagy az ICOMOS, nincs semmilyen protokollja háború idejére.
Tehát, amint vége van a háborúnak, tudnak segíteni a helyreállításban, ám amíg a háború tart, gyakorlatilag semmit nem tesznek – az ICOMOS például a Kijev felé tartó 60 kilométer hosszú katonai konvoj megjelenésére egy közleménnyel reagált, amelyben „emlékeztet” arra, hogy a bombázások helyrehozhatatlan károkat okozhatnak számos kulturális kincsben, sok egyéb mellett a Világörökség részét képező kijevi Szent Szófia-székesegyházban.
  |
Ezt láttuk Szíriában is, Aleppo esetében. Mahmud Barakats, egy évek óta Budapesten ragadt egyetemista, akinek a menekültügyi eljárása még mindig nem zárult le, azért mondott egy jó példát az épített környezet megóvására: a mozaikpadlókat homokzsákokkal fedték le, valamennyire megvédve így azokat a károktól.
Másfelől nemcsak a meglévő épületállomány megmentésére gondolhatunk: nemrég átfogó gyűjtést közöltünk a katasztrófahelyzetben gyorsan és olcsón építhető menedékekről, melyeket elsöprő többségben építészirodák – magáncégek – kezdeményeznek és valósítanak meg, jellemzően önkéntesek segítségével.
Jevgenyija arról is beszélt, hogy a bombázások nemcsak az egyes épületeket teszik tönkre, de szétroncsolják a városszövetet, a város struktúráját is, miután az oroszok nemcsak katonai objektumokat támadnak, hanem a civil élet szervezésében nélkülözhetetlen funkciókat ellátó intézményeket is: kórházakat, színházat, oktatási helyszíneket, nagy léptékű lakóépületeket is.
Az előadás végén a közönség soraiból egy hozzászóló, az ungvári Művészeti Akadémia egyik tanára spontán zárszót mondott: „A legfontosabb teendőnk most abbahagyni a háborút. Mert ha nem így teszünk, semmit sem fogunk megmenteni. Semmit. Beszélhetünk az UNESCO-ról vagy a jövőről, de ez semmin sem változtat. El kell magyaráznunk – intézményekben és iskolákban –, hogy mi történik Ukrajnában. Jöhetnek szankciók, tiltakozások, civil segítségnyújtás, számít is valamennyit, de mindenekelőtt abba kell hagyni a háborút.”
A teljes beszélgetést megnézheted itt (kezdés: 22:50-nél):
A rendezvényen humanitárius segélyek gyűjtésébe kezdtek dnyiprói, kijevi és harkovi önkéntes szervezetek támogatására. Adományozni készpénzben lehet a KÉK irodájában vagy ezen a PayPal linken.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
