A Veszprémi Építész Műhely egy műemlék épület maradványainak felhasználásával tervezett családi házat.

Veszprém az elmúlt két évtizedben jelentős fejlődésen ment keresztül. Ennek az időszaknak az egyik leglátványosabb fejlesztése a Séd patak völgyének 2011-ben befejezett rehabilitációja volt. A városrész korábban is látványosan fejlődött, de a fenti fejlesztés hatására a megújulás felgyorsult. A legtöbb, korábban elhagyatottan álló műemlék épület új funkciót kapott és megújult, új villák és családi házak épültek. Ebbe a folyamatba illeszkedik az a lakóház is, melynek tervezése során az építési helyen korábban álló épület arányrendszerének továbbörökítésére, valamint a megmaradt épületrészek felhasználására törekedtek.

Csóka István és családja különösen jó adottságú, a várra néző, közvetlenül a Benedek-hegy lábánál elterülő telken képzelte el jövőbeni otthonát.

A területen húsz évvel ezelőtt még egy műemlék épület állt, melyet a korábbi tulajdonos majdnem teljesen elbontott, csak az utca és a szomszéd felőli falak maradtak meg.

Az építtetők korábbi munkáik alapján keresték meg a Veszprémi Építész Műhelyt a tervezési feladattal. Mind a tervezést, mind a kivitelezést szoros együttműködés jellemezte, ehhez hozzájárult az is, hogy az épület kivitelezési munkáiért az Alupanel Kft. felelt, amelynek vezetője éppen a megbízó családfő, Csóka István.

A sziklaormok árnyékában elterülő telek északi végében, az egykori műemlék épület még álló falainak felhasználásával helyezték el az új házat. A koncepció az volt, hogy az alaprajzilag „L” alakot leíró, földszintes épületet tömegével az épített és természeti környezetéhez illesztik, de fontos cél volt a régi épület tömegének megidézése is.

A fentiek miatt az utcára merőleges, a régi falak felhasználásával épülő fő épülettömeg nyeregtetővel, míg az utcával párhuzamos szárny zöldtetővel készült.

A nyeregtetős épülettömegben a nappali, konyha, kamra és a szülői háló, míg a zöldtetős épületrészben a gyerekszobák, kiszolgáló helyiségek és a két állásos garázs kapott helyet. Az épület nappalija nagy üvegfelületekkel néz a vár irányába. Mind a nappali-étkező helyiségben, mind a gyerekszobákban készült látszóbeton fal illetve mennyezet, melyek a szerkezeti őszinteség reprezentálásán túl jól érzékeltetik az épület belső tereinek változatosságát is. A fenti tér különlegességei még a tetőablakoknak, a nagy üvegfelületeknek és a változó belmagasságnak köszönhetően keletkező vizuális kapcsolatok és fény-árnyék hatások.

A bejárat és az előtér az épület csuklópontjában helyezkedik el, hozzájárulva az eltérő használatú terek megfelelő szeparálásához. Az előtér mindkét végében üvegezett ajtó kapott helyet, így az épületen keresztül is láthatjuk a túloldalon elhelyezkedő sziklafalat. Az épület és a sziklaorom között szűk páció került kialakításra. A nappaliból is megközelíthető, a család élettereként is funkcionáló teraszt az épület tömegéhez illeszkedő, a két épületszárny találkozásánál ívesen beforduló előtető árnyékolja.

Az épület külső kialakításánál az egyszerűségre és homogenitásra törekedtek, azt szerették volna elérni, hogy a ház és a kerítés összefüggő elemként jelenjen meg, ezért lett az épület is és a kerítés is egyszínű, fehér.

Érdekesség az utcára néző homlokzat két ablaknyílása, melyek egyedi megoldásuknak köszönhetően a fényt beengedik a belső térbe, de a belátást gátolják. Ezek a megnyitások a régi falban talált ablaknyílások felhasználásával készültek. A nyílászárók alumínium szerkezetűek és világos szürke színűek, a környezethez történő illeszkedést a hagyományos agyagcserépfedés segíti.

A tömör, a régi kerítés felhasználásával épült lehatárolás mögött húzódó kert a gyerekek számára ideális játékteret biztosít. Az épület előtti teraszt és a kapubehajtót leszámítva a kertben nem található szilárd burkolat, helyette fűvel és növényekkel került beültetésre. A kerti kapuk acél vázszerkezettel és tömör illetve perforált alumínium burkolattal készültek.


Projekt adatok

  • Építtető: Csóka István és Vörösházi Katalin
  • Építész tervező: Veszprémi Építész Műhely Kft.
  • Építészek: Kovács Zsolt György, Beránková Jana, Kovács Dávid
  • Tartószerkezettervező: Szabó Imre - Traverz 50 Kft.
  • Épületgépész tervező: Sasvári Balázs
  • Műszaki ellenőr: Kántor Miklós
  • Kivitelező: Csóka István, Alupanel Kft.



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

BEST OF Deco 2023 | Időtlen intellektus
  • 2023-12-21 13:00
  • Deco

BEST OF Deco 2023 | Időtlen intellektus

Férfias és nőies, modern, kifinomult ízléssel tervezett, ugyanakkor otthonos – családi ház az Insidesign tervezésében.

Kreatív fantázia, avagy  a kígyók ellenszere
  • 2023-12-13 09:00
  • Deco

Kreatív fantázia, avagy a kígyók ellenszere

Hosszúkás telek oldalhatáron álló beépítéssel.

Hull a pelyhes...

Hull a pelyhes...

Hegyi ház az Óriás-hegységben

Hirdetés