Díjat is nyert ez a felújított, kulturális funkcióval ellátott csűr Erdélyben

Kultúrcsűr vált a Hargita megyében található mezőgazdasági épületből az újjászületése után. Erről szóló cikkünket a 191-es, 2024/3-as lapszámunkból közöljük.

• Szöveg: Octogon
• Fotó: Bujnovszky Tamás
• Olvasási idő: 2 perc

A felújításra váró műemlék-vízimalom portájához tartozó csűrt egy többfunkciós közösségi tér kialakítása céljából újíttatta fel a település önkormányzata. Az egyre romló állapotú épületet korábban darabjaira szedték, lefedték, eltárolták, hogy majd jobb időkben újjáépítsék. A felújított épület sajátos karakterisztikáját két tervezői döntés határozza meg. Először is a leromlott faanyagot bontott épületfával pótolták, valamint a téliesítés igénye miatt a régi csűrbe egy igényes, kortárs belső burkot illesztettek.

Az épület különlegessége, egyedisége, a külső és a belső kéreg egymáshoz igazítása, a ház a házban koncepció csak bentről válik nyilvánvalóvá. Az eredeti funkcióból adódóan a széna tárolására használt csűr téliesítése haszontalan pazarlásnak minősült volna egykoron, a funkcióváltás azonban lehetőséget biztosított az építészeknek egy játékos, abszolút kortárs ötlet kivitelezésére. Ez a pazar ötlet nem csupán gyakorlatiassága miatt figyelemre méltó – az épületet közösségi programok helyszíneként kívánják hasznosítani –, de rögtön létre is jött a diszkusszió a régi és az új, a tradicionális és a kortárs között.

Az új épületnek hátsó kapura már nincs szüksége, de ennek megidézése egy kedves játékra adott lehetőséget. A hátsó csűrajtó nyitása mindkét irányba ugyanazt a látvány eredményezi: az eredeti gerendázatét.

Játék a múlt feledésre ítéltetett, több száz év érlelte tapasztalatai és a jelen frivolabb és érzelemmentesebb térhasználata között a jórészt szabadon hagyott alsó szint felett kialakított galéria, az egykori odor megidézése, ahová a szekerekkel behordott szénát hányták fel a gazdák. A külső, ismétlem, pótolt gerendázat is karakteresen idézi meg a múltat, az eredeti ácsmunkát. A bontott, szekercével faragott anyag illeszkedése nyilvánvalóan sohasem lehetett tökéletes, és az így keletkező nyílások résein egészen meghökkentő fény–árnyék-hatások részese lehet a látogató, amit csak fokoznak a szabálytalan közönként és méretben létesített nyílászárók – ezek a külső héjra néző, a műemlékes kutatónyílásokra emlékeztető ablakok, amelyekből a gerendázat néz vissza – által kínált látvány különös misztériuma.

A tervezők egy helyütt azonban teljes hozzáférést akartak biztosítani az eredeti külső héjazathoz. Az emeleti feljárat külső oldalán meghagyták az eredeti gerendázatot, ahol megtapogathatóak ezek a réges-régi textúrák, ahová a vakolatot hordozó léceket erősítették.

Fotó: Bujnovszky Tamás

Ahogy arra már felhívtuk a figyelmet, az eredeti épülettípus karakteresebb vonásait kortárs elemekkel, ötletekkel frissítve őrizték meg a tervezők. Ilyen geg a nagy csűrajtó pandantja a hátsó fronton. A keresztcsűrök előzékkapuja jellemzően nagyobb, mint a hátsó, ahol az üres szekér kihajtott. Az új épületnek funkcionálisan egy hátsó kapura már nincs szüksége, de a hierarchia azt kívánta meg, hogy a nagy, beüvegezett megnyitás mellett a hátsó kapu megidézése is legalább ilyen hangsúlyt kapjon. Ebből egy kedves játék lett, ahol a hátsó csűrajtó nyitása mindkét irányba ugyanazt a látványt eredményezi: az eredeti gerendázatét.

A régi építőanyag nagy részével együtt a zsindelyek is megsemmisültek, így teljesen új zsindelyezésre volt szükség. Zetelakához közel, Varságon még őrzi a közösség néhány tagja annak mesterségét, hogy melyik fát melyik évszakban kell kivágni, hogy ilyen zsindelyeket lehessen pattintani. Lőrincz Barna, Dénes Péter kimondottan nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy az a mesterségbeli tudás, ami egy ilyen autentikus épület felhúzásához szükséges volt, az most, a felújítással is felidéződjön és fizikai valójában is jelenjen meg.

Az épület különlegessége, egyedisége, a külső és a belső kéreg egymáshoz igazítása, a ház a házban koncepció csak bentről válik nyilvánvalóvá

„Visszakapni valamennyit az elveszett időből”, fogalmazták meg a tervezők az ars poeticájukat. A 900 éves, községközponti rangú település a Nagy-Küküllő völgyében, a Hargita-hegység nyugati oldalán, Székelyudvarhelytől 12 km-re, Hargita megyének mintegy a közepén terül el. A fafeldolgozásáról és faáruiról híres település lakosainak száma 1910-ben 4724 volt, 1992-ben alig valamivel kevesebb, 4602.

Tavaly a Kultúrcsűr nyerte el a Romániai Építészek Szövetsége által szervezett Országos Építészeti Biennálé „Rurális revitalizáció” kategóriájának fődíját.

További képek a galériában!
 

1 / 9 fotó