Díjat nyert a Millennium Gardens

A Millennium Gardens irodaház lett az Év Kereskedelmi Fejlesztése a Hungarian Real Estate Awards-on.

• Szöveg: Zöldi Anna
• Fotó: Bujnovszky Tamás
• Olvasási idő: …

A budapesti Millennium Gardens irodaház első fázisa nyerte el Az Év Kereskedelmi Fejlesztése díjat a Hungarian Real Estate Awards-on, Magyarország egyik legprominensebb ingatlanpiaci díjátadóján. Az „A” kategóriás új irodaház a TriGránit húsz évvel ezelőtt útjára indított városfejlesztési projektjének záró darabja. A 37 000 négyzetméteres épület az utolsó abban a sorban, amely a Boráros tértől a Gregersen köröndig tartó irodafolyosót alkotja. Az alábbiakban közöljük korábbi, Záróakkord című írásunkat a projektről, az OCTOGON magazin 180-as (2022/8-as) lapszámából.
 

Annak idején a TriGránit és személyesen Demján Sándor nagyszabású városfejlesztési ambíciókkal kezdett a terület átalakításához. Még az ezredforduló idején fogalmazódott meg a pesti belváros kiterjesztésének gondolata, aminek keretében a HÉV vonalán egy üzleti-kulturális negyedet álmodtak a Duna-partra, az úgynevezett Millennium Városközpontot. 1999-ben az állam az összes beépítetlen telket eladta a TriGránit érdekeltségébe, amely el is kezdte a fejlesztéseket. Az út mentén zárt sorban irodaházak, a part felé a Dunára néző sétány, a Rákóczi híd lábánál pedig kulturális létesítményekkel övezett körönd alkotta a tervet. 2002-ben adták át meglehetősen dicstelen körülmények között a Nemzeti Színházat, majd következett a MŰPA, ketten együtt a kultúrát voltak hivatottak képviselni a hajdani gyárnegyedben, és hosszú ideig kissé magányosan álldogáltak a HÉV és a villamos sínjei közé zárva. Aztán lassacskán a Boráros tértől kezdtek felsorakozni az irodaházak a Duna felőli oldalon, és a csúnyácska Nemzeti Színházat mára már az út felől jótékonyan takarják, a Soroksári út túloldalán pedig számos tömböt rehabilitáltak, ipari és lakótömbök újultak meg.

A várva várt élet mégsem költözött be az újonnan létrehozott városnegyedbe, holott a városi adottságok kitűnőek és a fejlesztési feltételek is abba az irányba hatottak, hogy ne csak épületeket emeljenek, de a közterületek is megújuljanak. Összefüggő zöld sétány halad végig az irodasor és a folyó között, van bicikliút, viszonylag kedvező közlekedés. A házakat úgy tervezték, hogy földszinti tereik nagy üvegfelületekkel nyíljanak a parkosított sétány felé, mégsem sikerült tartósan jelentős szolgáltató vagy kereskedelmi funkciókat bevonzani. Közel s távol a MŰPA korántsem baráti árú és választékú büféje az egyetlen teraszos vendéglátóhely, ahonnan pazar ugyan a panoráma, mégsem csábít arra, hogy a Boráros tértől odáig sétafikáljunk. Hiába a zöld parti sétány, nincs miért végigbattyogni rajta. Utolsó felvonásként, a MŰPA-val szemben, az út túloldalán, a hajdani Vágóhíd helyén, sokak nagy bánatára gigantikus lakónegyed épült, illetve épül, talán ez meglódítja majd a parthasználatot.

Ami az építészeti megjelenést illeti, nincs igazán miért felkapni a fejünket, se pro se kontra. Mondhatnánk, korrekt és kulturált minden, a Duna menti irodasor kissé karakter nélküli, olyan, amilyen egy azonos időben épült kortárs negyed lehet.

Igazán sok játékosságot nem is várhatunk az azonos párkánymagasságú, az építési helyszínt maximálisan kitöltő kubusoktól. A szabályozás előírta, hogy az épületek földszintjén átjárást kell biztosítani a Duna-part felé, ez az utcaszinten szellősebb kialakítást eredményezett, ám a kialakított lehetőséget több helyen a bérlők később lezárták. Kérdés, milyen lehetőségek nyílnak az építészeti invenció számára a szabályozási paraméterek, a hatósági követelmények és a befektetői elvárások szabta szűk keresztmetszetben. Lényegében a ház bőre tervezhető, ott nyílik lehetőség karakteres építészeti állításokra. Csíkozhatjuk keresztben vagy hosszában, lehet kockás vagy random, ez a fajta „konfekcióépítészet” nem kúszik a bőr alá. Az irodaterek belső kialakítását már a bérlő tervezteti, az épület tervezőinek csak a közös használatú terekben van lehetőségük a belsőépítészetet formálni. 
 

A Millennium Gardens esetében az alaprajz a telek szabálytalan trapéz formájából adódott. Az irodahelyiségeket két toronyba szervezték, köztük az utca szintjén egy nyitott passzázzsal átjárást tudtak a tervezők a Duna felé biztosítani. Ez az átjáró összekapcsolja a Soroksári utat a parttal, és mivel az egyik torony parti traktusát büfé, illetve étterem bérli, remélhető, hogy kissé megélénkül majd a közönségforgalom. A fedett passzázsba jó időben ki tud települni az étterem terasza is, ahonnan az épület pozíciójánál fogva már a kulturális intézményekkel közrefogott köröndre látni. 

Az eredetileg szabályos alakzatot formázó térfalakkal megtervezett körönd egyelőre inkább fekete lyuk, körülötte három különböző architektúra próbál párbeszédbe elegyedni, a negyedik pedig fájón hiányzik. A MŰPA teljesen érthető módon teraszával a páratlan dunai panoráma felé fordul, a Nemzeti Színház valamilyen érthetetlen okból a fenekét, konkrétan a gazdasági bejáratát mutatja a térnek. A most még parkolókat befogadó üres telek amilyen hasznos, annyira érezhető a topográfiai hiány. Az ide álmodott Kongresszusi Központ elvérzett, a telek ismét az államé, sorsa egyelőre ismeretlen, de kitüntetett helyzeténél fogva nyilván beépül egyszer. Az új irodaház az egyetlen, amely az eredeti szabályozási vonalhoz igazodó alaprajzzal épült, ennek folytán viszont a ma egyébként divatosnak tűnő éles szögű sarokkal fordul a központinak megálmodott körönd felé. Nem irigylésre méltó annak a leendő tervezőnek a helyzete, aki a most ideiglenes felvonulási területnek tűnő teret kívánja majd vonzó városi köztérré alakítani. 

A Finta Stúdió vezető tervezője, Szabó Tamás János, a projekt felelőse ugyan a belülről, a funkció felől organikusan kibomló tervezésben hisz, ami egy irodaprojekt korlátai között kevésbé lehet jelen, ám azt is vallja, hogy mindenféle feltétel mellett lehet értelmes minőséget létrehozni, ha tisztában vagyunk azzal, hol húzódnak a határok, és meddig terjednek a lehetőségek. A Millennium Gardens esetében hamar kiderült, hogy a megbízó sávablakokat szeretne az épületen viszontlátni.

Az épület karakteres külsejét a homlokzati burok plasztikus megmozgatásának köszönheti.

A megbízót dicséri, vállalta az ezzel járó plusz költséget. A konzolosan kiugró födémsávok között mélyen visszahúzott, padlóig üvegezett felületek ezzel a megoldással nem igényeltek külön homlokzati árnyékolást, a hővédelmet belső árnyékolókkal meg lehetett oldani. Az 5-6 méteres konzolok lehajlását a két szintet összefogó, haránt irányú vasbeton pengefalak csökkentik. A fehér födémsávok finom szögtörésekkel megformált folytonos vonala tagolja a homlokzatot, enyhíti az éles szögtörések okozta sokkot. A konzolos megoldásnak a belső szempontjából további haszna, hogy a padlóig lefutó üveg mögött állva sem fogja el tériszony a bent tartózkodót, mert a mélység nem közvetlenül a lábánál nyílik. A födémsávok plasztikája belülről finom formai játékként érvényesül. 

A Finta iroda munkája a közösségi területek belsőépítészete is, amely első körben a megvalósultnál költségesebb megoldásokat tartalmazott. Az ilyen projektek esetében megszokottnak tekinthető „olcsósítás” szerényebb anyaghasználattal, de megőrizte az eredeti, a növényvilág által ihletett tematikát. Habár az üveg elmaradt, a speciális tapéták így is feltűnően elütnek a szokásos minimál kötelező jellegtelenségétől.

Üde, romantikus, mégis decens színvilág üdvözli a közlekedőterekben bóklászót, amelyek – bár ezt manapság nem illik nevén nevezni – határozottan nőies karaktert mutatnak.

Nem véletlenül, az alkotók zöme valóban a valaha gyengébb nemnek titulált alfajhoz tartozik. Ha mellőzzük a gyanúsan szexista kiszólásokat, akkor is meg kell állapítani, hogy az egyeniroda egyenlabirintusában egyfajta meglepő otthonossággal örvendeztetnek meg a liftek környékének és a recepciónak a burkolatai. Hasonlóan játékos a passzázsban elhelyezett, zártszelvényből hegesztett biciklitárolók színkavalkádja.

A ma már kötelező minőségen túl, ami a zöld és energiahatékony működtetést illeti, a tervezők igyekeztek egyedivé varázsolni, amit csak lehetett. A ház igényes záróakkordja a Soroksári úti irodasornak, amely egyik végén a MŰPA-val és a Nemzeti Színházzal, a másikon Csontos Csaba jóval korábbi posztmodern irodaházával érdekes tükre a 20. századvég és a 21. század építészeti ízlésének.