Hirdetés

És lehetőleg klasszicista stílusban kell épülnie.

Donald Trumpot, a Fehér Házból januárban távozó amerikai elnököt régóta zavarták a modern stílusú, minimalista, brutalista épületek, és már korábban is megpróbálta átvinni elképzelését, hogy ezek további felbukkanását lehetőség szerint minimalizálja. Ahogy arról a Bloomberg elsőként beszámolt, a most december 21-én aláírt rendeletet kimondja, hogy Washington D.C. összes új kormányépületének lehetőség szerint klasszicista stílusban kell épülnie. A rendelet kiterjed az összes olyan szövetségi bírósági és közigazgatási épületre is Washingtonon kívül, melyek építési költsége meghaladja az 50 millió dollárt.

A Fehér Ház neoklasszicista épülete James Hoban tervei alapján épült 1792–1800 között A Fehér Ház neoklasszicista épülete James Hoban tervei alapján épült 1792–1800 között

A modern építészetet korlátozó intézkedés ötlete először idén februárban merült fel, az akkor megjelent „A gyönyörű szövetségi polgári építészet népszerűsítése” rendelettervezetet erősen bírálta az amerikai építészek intézete (American Institute of Architects - AIA) és a történelmi épületek megóvásával foglalkozó National Trust for Historic Preservation

A tervezethez hasonlóan a végleges kormányrendelet is hosszasan kritizálja a modernista kormányépületeket, különös tekintettel a múlt század közepén, brutalista stílusban épülteket, de olyan megjegyzéseket is tesz, mint hogy a Design Excellence Program keretében 1994 óta megvalósult épületek „néha lenyűgözik az építészeti elitet, de nem az amerikai embereket, akiket az épületek szolgálni hivatottak”.

Amint azt a Bloomberg szerzője megállapította, a rendelet nem teszi kifejezetten kötelezővé a klasszicista építészetet, és nem jelenti a modern épületek teljes tilalmát az ország fővárosában. Mindössze annyit állapít meg, hogy minden új kormányépületnek „szépnek” kell lennie, és hogy „a klasszikus építészet a preferált és alapértelmezett építészet a szövetségi középületek esetében, ha nincsenek olyan kivételes tényezők, melyek másfajta építészetet igényelnek”.

A Bloomberg arról is beszámolt, hogy az úgynevezett Szövetségi Polgári Építészet Fejlesztése Tanács (Council for Improving Federal Civic Architecture) fog majd új ajánlásokat tenni a kormányhivatalnak a rendeletben megfogalmazott építészeti irányelvek alapján. A rendelet alapján a kormányhivataloknak be kell vonniuk a lakosságot, valamit az épületek alkalmazottait is, hogy azok visszajelzést adhassanak a tervezett szövetségi épületekről. 

A témáról korábban itt írtunk, a Melania Trump által megálmodott klasszicista teniszpavilonról pedig itt.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Donald Trump elrendelte: az összes új kormányépületnek „szépnek” kell lennie

Donald Trump elrendelte: az összes új kormányépületnek „szépnek” kell lennie

És lehetőleg klasszicista stílusban kell épülnie.

Belvárosi ékszerdoboz

Belvárosi ékszerdoboz

A Magyar Rádió bontásra ítélt Pagodájának védelmében

Donald Trump elrendelte: az összes új kormányépületnek „szépnek” kell lennie

Donald Trump elrendelte: az összes új kormányépületnek „szépnek” kell lennie

És lehetőleg klasszicista stílusban kell épülnie.

Belvárosi ékszerdoboz

Belvárosi ékszerdoboz

A Magyar Rádió bontásra ítélt Pagodájának védelmében

Donald Trump elrendelte: az összes új kormányépületnek „szépnek” kell lennie

Donald Trump elrendelte: az összes új kormányépületnek „szépnek” kell lennie

És lehetőleg klasszicista stílusban kell épülnie.

Belvárosi ékszerdoboz

Belvárosi ékszerdoboz

A Magyar Rádió bontásra ítélt Pagodájának védelmében

Hirdetés
2024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1