Komoly tervei vannak az Emirátusnak a 3D technológiával kapcsolatban.

Az Egyesült Arab Emírségek vezető szerepre tör a 3D technológiában – írta a NEW technology nyomán a Realista.hu. A Dubai 3D nyomtatási strarégia célja az új technikát a mindennapok szolgálatába állítani.

Az Egyesült Arab Emirátusok alelnöke és miniszterelnöke, Mohammed bin Rasid al-Maktum sejk elmondta: a terveket a gyakorlatba szeretnék átültetni.

„A jövő minden aspektusa a 3D nyomtatási technológiáktól függ, a lakhatásunktól az utcákon és a járműveken át a viselt ruházatig vagy a fogyasztott élelmiszerig.

Ez a technológia hozzáadott gazdasági értéket teremt a következő időszakban. A technológia átalakítja majd a gazdaságokat, hiszen a szakképzetlen munkaerő alkalmazása csökken, különösen az építőiparban” – fogalmazott a sejk.

2030-ra a dubaji építkezések 25 százaléka 3D nyomtatási technológián fog alapulni, és ezt az arányt a piaci igényeknek megfelelően növelik majd. Ez az építőipari munkaerő csökkentésén túl hozzájárul ahhoz is, hogy kevesebb legyen az építkezéseken keletkező hulladék, így a környezetszennyezés is mérséklődik.

A 3D nyomtatás globális piaca 2020-ban eléri a 120 milliárd, 2025-re pedig várhatóan a 300 milliárd dolláros értéket.

Fotó: Unsplash




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Amikor tetoválás lesz az építészetből

Amikor tetoválás lesz az építészetből

Ben van Berkel az építészet és technológia viszonyáról beszélt a Keletiek Nyugaton, nyugatiak Keleten: Építészkongresszus 2019 konferencián.

Melyik város ne akarna egy Calatrava-hidat?

Melyik város ne akarna egy Calatrava-hidat?

Emiel Lamers a Keletiek Nyugaton, nyugatiak Keleten: Építészkongresszus 2019 konferencián az építészet globálissá válásáról is beszélt.

Rönkkápolnát épített John Pawson a bajor biciklistáknak

Rönkkápolnát épített John Pawson a bajor biciklistáknak

Pihenés, szemlélődés egy délnémet kerékpáros túraútvonalon - John Pawson 61 farönkkel gondoskodott erről. 

Hirdetés