Eddig nem látott képeken a felújított Kecskeméti Városháza

Végre egy európai színvonalú, többfunkciós városházát hoztak létre Magyarországon. Erről szóló cikkünket a 189-es, 2024/1-es lapszámból közöljük.

• Szöveg: Pleskovics Viola
• Fotó: Bujnovszky Tamás
• Olvasási idő: …

Mire való egy városháza? Oktalan a kérdés, de mégsem. A hivatali szerepen, okmányügyintézésen, a helyi önkormányzat aktakupacokkal megrakott irodáin kívül egy közösségről mond el valamit kívülállóknak. Német vagy itáliai mintára itt az ideje éppen ezért, hogy tárt karokkal fogadja az átutazókat, de tűzhely is legyen, ami köré a helyiek gyűlnek.

Lechner igen felkapott az elmúlt időszakban: a 186-os lapszámunkban volt szerencsénk ismertetni az Andrássy úti volt Dreschler-palota (Balettintézet) épületének felújítását, míg a most lapozott kiadványban itt van a Postatakarékpénztár központi csarnokának felújítása is. Mindkét épület nagyon fontos jelen oldalakon tárgyalt művünk felfedezésében. Ahogyan a volt Dreschler-palota, úgy a kecskeméti városháza is a historizáló stílus végnapjain szocializálódott, de már kóstolgatja a sajátos szimbólumvilágban tobzódó, Postatakarék épületén is kitárulkozó magyaros szecesszió terepét.

A Pártos Gyulával együtt jegyzett egykori Pest-Pilis-Solt-Kiskun, mai Bács-Kiskun vármegyei mű Lechner olyan kulcsmunkája, amelyről a nagyközönség figyelme mostanság elkalandozott. Ennek oka talán az idők folyamán megváltozott külseje, így az építéskori karakter reanimálása halaszthatatlanná vált. E karakter alatt azt a méltóságot, azt a – többek között – baracktermesztésből felvirágzó városi dicsfényt értem 1895-ből, mely hangos felkiáltás volt anno a Monarchia és Bécs irányába, ráadásul kifejezetten egy magyaros stílusú épületen keresztül.

„Sem magasság, sem mélység nem rettent.” Az építészpáros e mottóval adta be művét a tervpályázati megmérettetésre, s most minden projektgazda, mesterember, restaurátor azon dolgozott, hogy visszatérjünk ezekbe a magasságokba 128 évnyi elhanyagoltság után. A tavalyi átadással ugyanis a legelső átfogó műemléki rehabilitációja zárult most le az épületnek.

2013-tól kezdődött valójában az ominózus díszterem felfrissítése, mely az Országház reprezentatív tereivel említhető egy lapon. Ebben a teremben Kecskemét városához, valamint az 1000 éves magyar múlthoz köthető jelenetek láthatóak, köztük a leghíresebb Székely Bertalannak a vérszerződést ábrázoló seccója is, immáron restaurálva. Felújították Kratzmann Ede gyönyörű ablakegyüttesét, ahogyan megújult a Lechner és Pártos által tervezett bútorzat, a szlavón tölgy burkolatok és a mintegy 12 mázsás csillár is.

2019-től a Modern Városok Program támogatásával követhette a dísztermet immáron a teljes architektúra felújítása. Építészetileg.

Kecskemét ékszerdoboza a hírhedt, 1911-es földrengés óta változott meg. Bár a katasztrófa után maga Lechner tudta instruálni a felújítást, akkorra viszont anyagi forrás, a Zsolnay gyárnak pedig kapacitása nem volt már az átadáskori állapot visszaállítására. Később az épületet szakaszosan tudták csak gondozni, és minden felületére más festések kerültek. Alapos kutatásra volt ezért szükség, hogy egyáltalán a homlokzat visszaállítható legyen. Galambos Gábor projektvezető műszaki ellenőr maga is beleugrott a mély vízbe, és kikutatta például az eredeti hódfarkú cserepek különböző technológiával és színnel készült fajtáit, és az eredeti cifrázatot is kisilabizálta az épületben megtalálható, korabeli akvarell festményről.

Ez a kép árulkodott egyébként – a festőrestaurátori kutatások mellett – a hússzínt megelőző valódi árnyalatról, azaz a most visszanyert lágy homokszínről is. Vele együtt ismét csillognak a restaurált majolika díszítések, a kecskemotívumokban gazdag vakolatarchitektúrák, a megtisztított téglamezők és a restaurált középső rizalit vagány harangjátéka is szépen cseng délben. Belül igazán különleges, hogy a nyílászárók flóderezését megőrizték és végigvitték a folyosók ajtajain – pedig ehhez elég nehéz gyakorlott embert találni manapság.

Az egyéb belső javítások gondos helyreállítási praxist tükröznek. Mindent, amit lehetett, megmentettek és restauráltak, amit pedig ki kellett egészíteni – így például a metlachi padlócsempe vagy a lépcsőház kőkorlátainak egy részét –, ott a pótlásokat konzervatívabb módon a régi részektől kicsit különböző színnel jelezték.

Leszögezhetjük, hogy építészeti szempontból tehát nem panaszkodhatunk. De elég-e a frissen festett felületek szaga, a tisztított téglatextúrák látványa, és az új gépészet által nyújtott komfort ahhoz, hogy egy épület megújuljon? Nem.

Ahhoz, hogy egy örökség ma hasonló jelentőséggel bírjon, meg kell találnia a helyét a mai társadalmi elvárások közepette is. A városvezetés – élén Szemereyné Pataki Klaudia polgármesterrel –, valamint Virág Zsolt kecskeméti művészettörténész, a kiállítás kurátora, a lezárult Nemzeti Kastély- és Várprogram volt miniszteri biztosa, aki sok műemléki rehabilitációban, azok turisztikai vonzerővé fejlesztésében vett részt, dolgozták ki a hazánkban eddig egyedülálló, új városháza-hasznosítási koncepciót.

Egy élményalapú városházáról eszünkbe juthat a német gyakorlat, az úgynevezett Ratskeller, ahol a városháza a város egyik legjobb fogadóját rejti. Másik oldalról ott az olasz, legtöbbször középkori épületekben működő, tárlatvezetésekben gazdag városháza-típus, amely részben múzeumként működik. A Kecskeméti Városháza mint az Alföld kultikus műemléke abszolút alkalmas a két műfaj egyedi vegyítésére oly módon, hogy hagyományos hivatali szerepe is megmarad a maga több mint 5000 négyzetméterén.

Ez a mix és turisztikai megközelítés kiváló hajtómotor, ami amúgy valamelyest az eredeti koncepcióban is benne volt. Lechnerék egyik korai, 1893 áprilisi tervváltozatán ugyanis a földszinten képzeltek el egy városi múzeumot, amely azonban végül eltűnt a későbbi tervekről, most azonban, 128 év múltán, valóban megvalósult egy mai, interaktív várostörténeti tárlat.

Itt aztán nem gondolnánk, hogy egy városházán járunk. Rengeteg vizuális élmény ér minket egy tudáscsomaggal, 310 téma rövid feldolgozásával, az ezzel járó intellektuális döbbenettel, hogy mennyi minden is fűződik Kecskeméthez. Kezdve Mikszáth Beszélő köntösétől a helyi Pannónia Filmstúdió Vízipók-csodapókján át Kodály Zoltán egész világra kiterjedő hatásáig.

A popkulturális ingereken túl az építészet iránt érdeklődők Lechnerről, vagy épp egy ide tervezett szecessziós giga víztorony tervéről merülhetnek el egy designjában is lehengerlő utazásban, de a gazdaságtörténetért rajongók se aggódjanak, mert nagyon is érdekes a „puszták metropoliszának” gyümölcs- és konzervipari történetéből átlibbenni a Mercedes gyár nyújtotta változásokba. Ugyanúgy a városháza épületében, a város főterének egyik legjobb üzlethelyiségében mindemellett még a Lechner Kávéház is megnyílt helyi különlegességekkel.

Hogy egy igen behatárolt épülettípust így fel lehessen oldani kulturális és társadalmi konfrontáció nélkül – azaz, hogy a használó önkormányzati hivatal, a városlakó és a turista is boldog maradjon –, arra nehéz precedenst teremteni, de itt pontosan ezzel van dolgunk. Sikerült egy bürokratikus funkciónak kulturális kapcsolatot teremtenie azzal a várossal, amit valójában szolgál, de az egész országgal is. Kecskemét legyen hát a prototípus az átgondolt magyar műemlékvédelemre: ahol építészeti és művészettörténeti szempontokon túl egy ház lelkére és dimenzióinak kulturális kitágítására is volt energia rentábilisan koncentrálni.

További képek a galériában!