Egy hajóban

„Feltörekvők” sorozatunkban a Pyxis Nautica iroda alapítóival beszélgettünk. 

• Szöveg: Zöldi Anna
• Olvasási idő: …

Monori László, Tóth Dávid és Tótszabó Tamás 2017-ben indították saját irodájukat. A következő években belsőépítészeti munkáik sorra nyerték a díjakat. Az ő nevükhöz fűződik a budapestiek figyelmét megragadó, aranyba csomagolt homlokzatok rejtélye. Más titkokról is faggattuk őket, többek közt az iroda meglepő nevének eredetéről. A Pyxis Nautica alapítói vallanak céljaikról, pályájuk alakulásáról.
 

Honnan érkeztetek az építészet területére?

Tamás: Mindig szerettem rajzolni, különösen a 3D-s modellező programok izgattak, a házakról gimnazista koromban még nem volt sok gondolatom. A „létrehozás” érdekelt, ez vitt az építész karra. Azóta is így működik nálunk a tervezés: a semmiből vonalak születnek, és végül egy telken létrejön a 3D-s objektum. A modellezés mai napig a mindennapi munkánk része, nincs a képzeletre bízva semmi. Erről megoszlik az építészek felfogása, mi azt valljuk, az a jó, ha mindenki tudja, miről beszélünk – a megbízó, a szomszéd, a hatóság. A nulladik lépés persze a funkcionális rend kialakítása, de azután már korai tervezési fázisban fotórealisztikus rendert tárunk a megrendelő elé. A másik, ami az építészetben izgat: a jelhagyás. 2000 körül hobbim volt a graffiti, az építészet pedig voltaképp egyfajta „menőbb graffitizés”: legális nyomot hagyunk a világban, amiért még fizetnek is. 

László: A középiskolában tudatos döntés volt, hogy ebbe az irányba tanulok tovább. Az építészet egyszerre művészet és mérnöki munka, a kettő metszete. Izgalmas a méret, amiben alkotunk: olyan tárgyakat hozunk létre, ami aztán az ember elsődleges környezetévé válik.

Dávid: Én is nagyon korán elképzeltem magam építészként, általános iskolából vannak emlékképeim, hogy vonalzóval fehér lapra házakat rajzolgatok emlékezetből. Célom volt, hogy művészeti képzésbe kerüljek, a pécsi egyetem ennek nagyon megfelelt, mert ott szerteágazó habitusú képzés zajlott, ebben a közegben megtaláltam magamat. Sok minden mást is csináltam közben, részt vettem a pécsi egyetemi rádió munkájában, közösségszervezésben és pályázatokban. Hosszúra nyújtottam az egyetemet, szerencsémre pont a válság ideje alatt, mire végeztem, már volt munka. 

Voltak olyan oktatóitok, akikre mesterként tekintettetek?

Tamás: Számomra fontos volt Makrai Sándor a BME lakó tanszékén, ő később visszahívott oktatni is, konzulensnek. Megosztó figura volt, sarkosan kimondta a véleményét, de sokat jelentett, hogy jó metaforákban gondolkodott, megszemélyesítette a terveket. Ahogy a rajzokra reflektált, az segített elképzelni a házakat. Dolgoztam Sajtos Gáborral, Vincze Lászlóval, az általuk művelt letisztult, egyszerű építészetet igyekszem követni.

Dávid: A pécsi képzés fiatalos volt, négy-öt éve végzett oktatók tanítottak. Bachmann Zoltán, a képzés létrehozója a BME szigorú mérnöki szemléletét igyekezett felpuhítani. Ez azt is jelenti, hogy nem voltak nagy nemzetközi példákkal átitatott toposzok, az alapokat, teret és formát tanulunk. Rétfalvi Donát, Rohoska Csaba és a képzés végén Getto Tamás voltak kiemelkedők, az utóbbitól vártuk, hogy majd a nagy öreg lesz számunkra. De sokkal jobbat kaptunk: nem a saját terveit hozta, nem rajzolt, hanem jó szellemi környezetet teremtett. Fontos volt még a művészettörténet: Kovács Orsolya, a Zsolnay kiállítás kurátora oktatta, összefüggésbe helyezte számunkra az építészettörténetet. 

László: A már említett Rohoska Csabán kívül Börcsök László volt emlékezetes, ő kiemelten foglalkozott azokkal, akiket tehetségesnek talált. Félévente nyugat-európai tanulmányutakat szervezett, így voltunk a Ruhr-vidéken, Svájcban. Engem is visszahívtak óraadónak az Ybl-re, épülettervezést korrigálok, konkrétan a társasház-tervező félévben. 

Hárman három felől jöttünk, és ez nagyon hasznos.

Tamás a BME-n végzett, Laci az Ybl-ön, aztán Pécsett szerezte a mesterdiplomát, és van egy energetikai szakmérnök képesítése is – azt sem hagyjuk a gépészre! Dávid végig Pécsre járt, minden képzésen más volt az erősség, a közös munkában ez összeérett, összeadódik. A BME erős műszaki képzést nyújtott, ami máig táplálja a munkánkat, de a prezentáció, illetve az építészet elméleti kérdései kevesebb hangsúlyt kaptak. A pécsi képzés fiatalabb, ott inkább a tervezésen, az ideákon volt a hangsúly. 

A ti generációtok már teljesen a gépi tervezés világában szocializálódott. Mit jelent ez a munkában, más házak születnek így szerintetek?

Az első években a mai napig elvárás a kézi rajz, ami nem minden esetben értelmes. Inkább mélyebb szoftverismeretet, gépi technikákat kellene oktatni. Persze a szabadkézzel gondolkodás más előnyökkel jár, a gondolat inkább rajzban jön, érzi az ember a léptéket. Amikor nem fix semmi, akkor jó a skicc, a gép a hatékony feldolgozásban segítség, illetve a kooperációban – ez már a praxisban előnyt jelent. Szabadkézzel az ember hajlamos az esztétika javára csalni, aztán ezt kell valahogy a valósággal összehozni, a skiccet és a gépi modellt iterálni. Persze sokat mond, hogy milyen irányban csaltál, ennek is van tanulsága a házra nézve. Géppel dolgozva távolabbi a kapcsolat a gondolat és az eredmény között. Azért a ceruzának is van varázsa: annak, hogy képes vagy a gondolataidat magad editálni.

Hogy jött létre a közös iroda?

Külföldi tapasztalatok után – Tamás és László Dániában, Dávid Franciaországban volt Erasmus-szal – a LAB5-ben találkoztunk, mindhárman egy időben dolgoztunk ott. Jó munkahelyi környezet volt, és úgy gondoltuk, máshová már nem megyünk alkalmazottnak, inkább saját vállalkozást indítunk. Egy-két munka alapján, most vagy soha alapon 2017-ben először hárman álltunk össze. Kezdetben otthonról dolgoztunk, az első kis irodánk a Donáti utca - Szalag utca sarkán álló, Reimholz Péter által tervezett házban volt. Sokat számított a jó építészeti minőségű környék, itt nap mint nap a város jó arcával találkozik az ember. Szűk körben bővültünk, évről évre, most tízen vagyunk, ez a második helyszínünk, a Millenáris mellett egy tetőteraszos irodában.   

Honnan ered az iroda nem mindennapi neve?

Korábban az Octogonon a logónkkal kapcsolatban volt már egy cikk, most csak röviden, két dologban voltunk biztosak: ne legyen betűszó, és ne legyen benne az architecture semmilyen formában. Persze ütős nevet akartunk, olyat, amit mindenki megjegyez. Közös szenvedélyünk a hajózás, a hajósok pedig hagyományosan a csillagképek alapján tájékozódnak. A Pyx egy három csillagból álló csillagkép (tájoló csillagkép), a Pyxis Nautica pedig a tengeri tájoló neve. A majdnem teljesen egy vonalban sorakozó három csillag kifejezi hármunk viszonyát is: Dávid inkább az égben jár, Laci a földhöz van közelebb, Tamás kettőnk között az összekötő kapocs.

Mi az iroda profilja? 

Négy fő területre koncentrálódtak az eddigi munkáink. A műemléki felújításra váró, főképp irodaházzá alakítandó épületek jelentik az egyik irányt, ezen kívül a lakossági építészet, (családi házak, nyaralók tervezése), az iroda- és üzlet-belsők és a különleges technológiákat befogadó ipari épületek – vitamingyártás, pékség, cukrászda tervezése. A jelenlegi legnagyobb feladatunk is ez utóbbi körbe tartozik: a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának új épülete, mely oktató-kutató és gyártó funkciót egyesít egy tömbön belül. Mindben irány más szemléletet, tudást kíván, de mindent elvállalunk, minden jöhet, nem válogatunk.

Nem ragadunk bele egy vágányba, az általános vizuális kultúrát minden területen szeretnénk emelni. 

Budapesten az aranyba csomagolt belvárosi homlokzatokkal keltettek feltűnést.

Jelenleg négy aranyba burkolt ház várja a rekonstrukció megindulását. Manapság általánosságban sok rehabilitáció van, ami a mi praxisunkban is erősen jelen van. Mindez nem előzmény nélküli, a jelenlegi gazdasági helyzet következménye. Annak idején egyébként a nagyon újítónak tűnő Bauhaus is az akkori gazdasági folyamatba illeszkedett, az akkori történeti fordulópontot követte le. A relációteremtés most is napi feladat. A praxisunk szempontjából persze fontos, hogy az irodatervezés karakteresen meg tud jelenni a piacon.

Külön izgalom egy meglévő, saját történettel rendelkező házzal foglalkozni: a kapott értékleltárt kortárs értékkel párosítani.

Egy ilyen ház erősen definiálja magát és példa arra, hogy Budapesten ilyet is lehet. Az aranyfólia azt fejezi ki, hogy nem megkérdőjelezhető értékről van szó. Szerencsére találkoztunk egy olyan fejlesztővel – műgyűjtő is egyébként – aki intelligens hozzáállással felfedezte, hogy ebben speciális lehetőség rejlik. Ezek a munkák persze mindig az eredeti házról szólnak, az elviszi showt.

Hárman vezetitek az irodát, hogy zajlik a közös munka?

Mindenről belső diskurzus folyik, de minden projektnek van vezetője. Mivel óvatosan bővültünk, volt idő a gyakorlati organizációba belerázódni. A lassú, organikus növekedésben hiszünk, már dupla létszám is lehetne, de nem erőltetjük. Az egyetem ezt nem tanítja, az oktatók többségének nincs, nem is lehet nagy, élő praxisa. Az egyetemen a szép házakat díjazzák, a szőlőszem simogató, szociálisan érzékeny projekteket, nem mesélnek a valóságról. A piaci körülmények más szempontokat hoznak be: a munkákat le kell zárni, fizetést kell adni, a megbízóval kommunikálni – ezek prózai szempontok. Sok megrendelőnk jön mástól, akitől nem kapták meg, amit akartak. Olyan is volt, hogy elvállaltunk valamit, de felhívtuk a figyelmet, hogy rossz az irány – ez a megbízó végül el is ment. Minden megrendelő más, és tény, hogy nagy felelősség egy másik ember pénzét költeni. Nincs egy feladatra sem abszolút megfejtés, vannak jó gondolatok, amik közül végül egy teljesedik ki, de a párbeszéd nem maradhat el. Ezért is jó szakmagyakorlóként menni óraadónak , tudunk arról is beszélni a hallgatóknak, hogy miről szól az egyetem utáni élet. A valóság prózaibb – a megrendelő a legfajsúlyosabb tényező és nem is az egyetlen a sorban, nélkülözhetetlen a kommunikáció, a megegyezés is. 

A prózai valóság dacára mik az ideáljaitok?

Igyekszünk folyamatosan jelen lenni, nem csak a tökéletes képet mutatni magunkról. Persze mindent próbálunk magas minőségben csinálni, az elmélet pedig közben alakul. Tavaly tavasszal, a covidos karantén idején csináltunk házon belül egy workshopot – az eredménye fent van a honlapunkon. Fiktív családi házat tervezhetett mindenki megkötések – büdzsé, megbízó – nélkül. Sok közös állítás született, a közös alap ezek szerint megvan. Minden tervünkben próbálkozunk az izgalommal, de nehéz eljutni egy jó házhoz, sok a szereplő, és nem mindig közösek az érdekek. 

Milyen a kapcsolata ennek a generációnak a korábbiakkal, a hivatalos szakmai szervezetekkel, építészeti közélettel? 

A hivatalos szakmával nincs intenzív kapcsolatunk, más generáció, más célokkal, ideálokkal. Ugyanakkor nem hiszünk a fiatalok kontra idősek paradigmában, nem feltétlenül vagyunk egymás konkurensei. A negyvenes generációt sajnos kinyírta a válság. Megfigyelhető a megrendelői oldalon is egyfajta szakértői hozzáállás, nincs megkérdőjelezhetetlen nimbusza az építésznek, mint ahogy az a történeti korokban lehetett. Szerveztünk egy beszélgetős estet a mi generációnkból alakult irodákkal az általunk tervezett Irányi palota báltermében. Ott volt többek között az Urba, a Paradigma Ariadné, a Stúdió Nomád, a Batlab, a Quarta, Weiszkopf András. Vetítettünk egymásnak, elmondtuk, miken dolgozunk. Mi kezdeményeztük és szeretnénk rendszeressé tenni, fontos, hogy ne izoláltan létezzünk. A szakma aktuális gondjainak megoldását nem várhatjuk a hivatalos intézményektől, a közös érdekérvényesítés a mi generációnk felelőssége.

Hová szeretnétek eljutni a nem túl távoli jövőben? Milyen az ideális építészet?

Nem kell, hogy minden épület zseniális legyen, elég, ha minden utcában van egy megváltó gondolatot viselő ház.

Persze a furcsa épületeknek is megvan a helye. Sokan szidják a sztárépítészetet, de a más lépték, más gondolkodás színesti az összképet. Mint a filmeknél: ott is van hollywoodi gigaprodukció, meg szerzői kis költségvetésű. A Magyar Zene Háza nagy erénye, hogy megérinti a laikusokat, reklámot csinál a kortárs építészetnek. Jó lenne, ha változna a fejlesztői mentalitás, ha többen látnák be, hogy az építészeti érték is forintosítható.

Ami a saját praxisunkat illeti, nem csak mestermunkákra törekszünk, sokkal inkább arra, hogy legyen tartalom, utána tudjuk a palettát szűkíteni. Szívesen folytatnánk a nagyobb léptéket, de elsődleges cél a jó minőség. Öt év múlva nagyjából egy 15-20 fős iroda lenne ideális. Néha felmerül, hogy jó lenne, ha mi magunk lennénk a saját megrendelőnk, úgy csinálhatnánk házat, ahogy szeretnénk. A távlati cél saját beruházásban építeni, afféle etikus ingatlanfejlesztőként. Külföldön van ilyen: „architect as developer”. Ez az építészet csúcsa, amikor te vagy egy személyben a megbízó és a tervező. Egyelőre a saját lakásainkban, meg persze saját irodáinkban tudtuk ezt megvalósítani, tehát a legszűkebb környezetünk már rendben van. Néha úgy érezzük, hogy egy robogó vonaton ülünk öt éve. A Covid ebből kicsit visszavett, nagy projektek nehezen indulnak be, de a mikroprojektek – nyaralók, családi házak – viszont besűrűsödtek. Úgy látjuk, a magánemberek szeretnék a pénzüket befektetni. Nem vagyunk pesszimisták a jövőt illetően. 

Pyxis Nautica | Web | Facebook | Instagram

További képek a galériában