A rekonstruált Szent István terem múltja és jelene
2021. augusztus 20-án átadták a Budavári Palota déli összekötő szárnyában a Szent István termet. A korabeli tervek és fotók alapján újjáépített térsor a palota újkori történetének dokumentumaként ad képet a Hauszmann Alajos által tervezett 19. század végi bővítés eredeti megjelenéséről. A több éven át tartó építés során a művészettörténészek és tervezők a korabeli anyagok és technológiák lehető leghitelesebb alkalmazására törekedtek.
Az építés mintaprojektként szolgált arra nézve, hogy milyen feltételekkel és mértékben képzelhető el a palota 19. század végi állapotának helyreállítása, melyet 2012-ben a KÖZTI Potzner Ferenc vezetésével készített teljes körű revitalizációs koncepciója javasolt, és melynek alapvetései nyomán folyik a Hauszmann program azóta is.
Az Oroszlános Udvar a DÉli összekötő szárny újjáépített folyosólyáról nézve
Ahhoz, hogy érthető legyen az eddig helyreállított részek helye a programban, érdemes felidézni, hogyan alakult ki a Palota ma ismert állapota. A Mária Terézia kori barokk királyi palota uralkodói rezidenciává alakításának gondolata a kiegyezés után, I. Ferenc József magyar királlyá koronázásával vetődött fel a magyar uralkodói elitben. A kiépítés egyszerre kívánta hangsúlyozni a Habsburg uralkodó iránti lojalitást és a nemzeti palota jelleget.
„Törekvésünk az, hogy e büszke vár (...) a magyar szent koronához méltó alakban nemzetünknek a trónhoz való ragaszkodásával együtt, egyszersmind hirdetője legyen a magyar kultúrának és művészetnek. " (Hauszmann Alajos)
Hauszmann Alajos Ybl Miklós halála után, az ő elképzeléseit folytatva végezte el a barokk-kori palota bővítését 1896-tól kezdődően. A 19. század végén a mai kupolától a Duna felől nézve balra (délre) eső tömeg, az úgynevezett Mária-Terézia szárny állt a Várhegyen. Ybl nagyívű koncepciója ennek az épülettömegnek a többszörös tükrözésével udvarok köré telepített uralkodói székhelyet vizionált, eredeti terveiből a Krisztinavárosi-szárny (ma OSZK) valósult meg. A koncepció a dunai és a krisztinavárosi oldalon álló szárnyakat északon és délen úgynevezett összekötő szárnyakkal kapcsolta össze, a csatlakozást diadalkapuk sorával oldotta meg ott, ahol a barokk és 19. század végén épült részeket egymáshoz illesztette. Ybl halála után Hauszmann Alajos valósította meg a mai Oroszlános udvarban ezt az elképzelést, majd a barokk tömeget a Dunával párhuzamosan is bővítette, megtükrözve az eredeti barokk palotaszárnyat, ezúttal a Dunára merőleges tengelyre. A kettőt összekötő tömegre új, barokk-neobarokk jellegű kupolát tervezett, és kisebb változtatásokkal, de az egész épületegyüttesen lemásolta a Mária Terézia-szárny homlokzati struktúráját. Az átépítés 1905-re készült el. A Krisztinaváros felőli oldalon a szintén Hauszmann tervei alapján felépült Lovarda és Főőrségi palota tette tejessé a díszudvarokkal kialakított együttest, mely a Szent György tér felé újabb palotákkal közrefogott nyitott térséggel folytatódott.
A háború után sokáig kérdés volt az erősen megrongálódott palota hasznosítása, végül a dunai oldalra a Nemzeti Galéria, a déli összekötő szárnyba és a körülötte feltárt középkori részekbe a Történeti Múzeum, a Krisztinavárosi szárnyba az Országos Széchényi Könyvtár költözött. A háborús sérülések nyomán lehetőség nyílt a palota középkori előzményeinek feltárására, a hatvanas évek műemlékfelújítása tudatosan erre irányult, háttérbe szorítva a historizáló részleteket. A korszaknak a historizmust elutasító művészettörténeti felfogása nyomán a Lovardát és a Főőrségi palotát végül elbontották, a Krisztinaváros felé évtizedeken át szabad kilátást nyitva. A homlokzatok egyfajta egyszerűsített neobarokk architektúrát kaptak, osztatlan nyílászárókkal, melyek megjelenése az épület karakterétől meglehetősen idegen maradt. A belsőben nem állították helyre a 19. század végi díszítést, a korszak modernista stílusában új enteriőröket alkottak. Ezek egy része – a hatvanas években készült terek a Nemzeti Galériában, illetve a Történeti Múzeumban – máig magas minőséget képviselnek, a hetvenes évek végén befejezett Széchényi Könyvtár belsőépítészete azonban már az akkori építőipar gyengeségeit mutatja.
A 2010 után indított Hauszmann program jegyében a hauszmanni elképzelés helyreállítása zajlik, ám míg a historizáló részletek legalább részbeni visszaállítása egyértelmű iránynak tűnik, nem tisztázott a palota leendő funkciója, illetve használata, és ezzel párhuzamosan a belső terek építészeti kezelése sem. A terv, mely szerint a Nemzeti Galéria és a Széchényi Könyvtár kiköltöztetésével egy vegyes funkció – államigazgatási, reprezentatív és történeti múzeumi terek – kapnának helyet a palota újjáépített historizáló belső tereiben, sok kritikát kapott, mind funkcióját, mind művészettörténeti hitelességét illetően. A vitának a sajtóban számos nyoma fellelhető, itt most nem érdemes részletezni, a koncepció alapján visszaépített épületrészekkel szemben azonban épp a kritikák nyomán nagyon erős követelményként jelentkezett a történeti hitelesség. Eleve olyan részek épültek az elmúlt hat évben vissza, amelyek egyrészt hitelesen dokumentáltak voltak, másrészt anélkül is megépülhettek, és hasznosíthatók, hogy a palota egészére kiterjedő végleges koncepció a használatot illetően megszületett volna. A Hauszmann program eddig megvalósult részei: a Lovarda, a Főőrségi palota és a déli összekötő szárnyban a Szent István terem ezen felül egyfajta mintaprojektként szolgáltak a már nem létező 19. századi építéstechnika reprodukálhatóságát illetően, illetve ahhoz, hogy az esetleges további helyreállítás, visszaépítés mértékéről és módjáról döntés szülessen.
A most átadott Szent István terem és környezete, amely az újkori palotatörténeti kiállítás részeként fogja reprezentálni a palota historikus enteriőrjeit, Buda 1945-ös ostromakor teljesen megsemmisült. A terem egy 1897-es határozat nyomán született, és nem maradt egyedül: a palota három szárnyában három díszterem készült, mindhárom más, nevével összhangban álló historizáló belsővel. A termek elhelyezése és dekorációs programja az akkori politikai viszonyokról árulkodik. A főhelyre, a dunai szárny főtengelyébe, a kupola alá természetesen a neobarokk díszítésű Habsburg terem került, vele átellenben, a város felőli oldalra a magyar történelmi múltat jelképező, neoreneszánsz díszítésű, nemzeti jellegű Hunyadi terem. A kettő közé, a déli összekötő szárnyba helyezték el az európai magyar államiság kezdetére, a kereszténység felvételére emlékeztető, neoromán karakterűnek szánt Szent István termet. Szent István alakja egyfajta összekötő kapocsként a nyugathoz tartozást szimbolizálta, a terem ikonográfiája is ennek jegyében született.
„A három korszakot megjelenítő három terem együttese mintegy a magyar nemzet kereszténység felvétele utáni történetének és a Habsburg ház legitim uralkodásának kontinuitását volt hivatva érzékeltetni.” (Dr. Rostás Péter : A BUDAVÁRI PALOTÁBAN 1900 KÖRÜL KIALAKÍTOTT „TÖRTÉNELMI" DÍSZTERMEK, Tanulmányok Budapest múltjából, 34., 2009)
|
|
A maga korában is kissé konzervatív díszítésről – ne feledjük, hogy azidőtájt már javában virágzott a szecesszió, illetve a nemzeti építészeti törekvések – az alkotó, a hatalom ízlését biztonsággal és magas művészi színvonalon szolgáló Hauszmann így vallott:
Gelb Miksa ülőgarnitúrája
Ennek ellenére a Szent István terem enteriőrje természetesen nem a kora középkor, hanem a 19. század végének polgári ízlését és kényelmét tükrözi, méghozzá uralkodóhoz méltó pompával. Az újjáépített terem ikonográfiája az utókor számára már kevésbé értelmezhető, annál inkább hatásos a századvég iparművészetének magas színvonala. Eleve a kerámiagyáros Zsolnay Vilmos volt az, aki egy majolikaburkolattal díszített terem kialakítását az uralkodónak javasolta, a programot azonban Hauszmann tervei alapján valósították meg, aki a korszak legkiválóbb faipari és textilműhelyeit vonta be a munkába. A mintegy 80 négyzetméteres, tehát nagyobb szobányi alapterületű helyiséget az akkori fogalmak szerint a lehető legpazarabb módon alakították ki. Hauszmann mellett az Akadémia történeti bizottsága elnökeként Pauler Gyulának az Árpádházi királyokat megjelenítő ikonográfiai program kidolgozásában, Györgyi Kálmánnak, a Hauszman-iroda munkatársának a belsőépítészeti részletek kidolgozásában volt tervezői szerepe.
Az ország vezető cégei működtek közre a mintegy 400 ezer koronát felemésztő enteriőr kivitelezésében. A tölgy- és diófából mintázott, mandalával, illetve négy állatfigurával ékes parketta a Neuschloss-gyárban készült, ezen Gelb Miksa dúsan mintázott két ülőgarnitúrája kapott helyet. Thék Endre munkája a két méter húsz centi magas diófa lambéria, illetve a faragott és részben aranyozott díszekkel kialakított kazettás mennyezet. A faburkolat fölötti selyembrokát tapéta Haas Fülöp műhelyében készült. Az ablakokra kövekkel és gyöngyökkel kirakott, aranyhímzésű bársonyfüggönyök kerültek, a szemközti fal közepén pedig a terem fő ékessége, a hatalmas Zsolnay kandalló ékeskedett. Roskovics Ignác kartonjai nyomán körben a falon tíz Árpád-házi személyiség életnagyságú portréja látható, és szintén ő festette az ajtókeretek lunettáiban található történelmi jeleneteket. Noha a palotát központi fűtéssel és villanyvilágítással látták el, Kiessling Rezső bronzcsillárai és Jungfer Gyula kovácsoltvas munkái gondoskodtak a múlt atmoszférájáról. A pazar iparosmunkával előállított terem berendezése ráadásul szétszedhető volt, hisz elvitték az 1900-as Párizsi Világkiállításra, ahol díjat is nyert, ezután foglalta el végső helyét a palotában.
A Zsolnay kandalló
A most megépült és augusztus végéig ingyenesen (majd ezután borsos belépő ellenében) látogatható terem pontos mása az eredetinek, egészen a spaletta-reteszekig és a függönyhúzókig bezárólag. A hiteles másolatokhoz egyrészt korabeli fotók és tervek, másrészt mélyre ható kutatómunka, művészettörténeti analógiák, a felsorolt cégek egyéb munkái jelentették a forrást Dr. Rostás Péter művészettörténész, a Szent István-terem újjáépítésének vezető szakértője, és Angyal Tibor építész, a terem tervezője számára. A korabeli technológiákhoz értő mesterek felkutatása szintén nagy feladatot jelentett, a textilek például most is, mint annak idején, olasz szövőműhelyben készültek. A semmiből visszaépített tér minden – egyébként jogosan felvethető – műemléki szempontú kritika dacára lenyűgöző módon közvetíti az akkori pompát és gazdagságot. Azt százegynéhány év távlatából már lehetetlen eldönteni, hogy ezt születéskori művészi színvonalának, a hiteles rekonstrukciónak, vagy a 19. századi iparművészetet illető mai szemléletünknek köszönheti.
Persze ahhoz, hogy azt lássuk, amit az elmúlt századvég embere látott, nem csak szemet, fejet is kellene cserélnünk. A két kor múlthoz való viszonya közötti különbség mindenesetre elgondolkodtató:
Ilyen értelemben valóban helytálló a terem újjászületését elindító és felügyelő művészettörténész, Rostás Péter definíciója, miszerint a terem 1:1-es modellje valósult meg in situ. Ha az érvelést elfogadjuk, akkor a jelenkori Szent István terem múzeumi tárgy, nem az élő történelem része, és ekként kell rá tekintenünk.
  |
A történelmi kontextus feldolgozására a terem köré szervezett kamarakiállítás szolgál, ahol Gulyás Gábor kurátor A Budavári Palota csodája című kiállítás keretében Szent István alakját, illetve a terem testvér-darabjait állítja fókuszba, illetve Havadtőy Sámuel Szent István intelmeit feldolgozó szakrális installációja fogadja a látogatót. A kereszt alakban elhelyezett, képzőművészeti eszközökkel úgyszólván kegytárggyá transzformált ajtók labirintusán át közelíthetjük meg a tényleges ajtót, amely az újjáépített terembe vezet, előbb azonban elmerenghetünk az államalapító király ma is felettébb aktuális gondolatain alázatról, bölcsességről és más kívánatos államfői erényekről.
A terem rekonstrukciójával együtt megújult a déli összekötő szárny homlokzata is, pontosabban a kőburkolat helyreállításával és az eredetik, illetve analógiák alapján újragyártott nyílászáróival visszanyerte a Hauszmann-féle átépítés idejében kialakított küllemét. Ugyanígy helyreállították a homlokzat mögötti folyosószakasz Hauszmann által tervezett belső architektúráját is, amelynek egyes részleteit – párkány- és stukkó-töredékeket – megtalálták az előzetes falkutatás során. A rekonstruált részek az újkori palotatörténeti kiállítás felől közelíthetők meg, annak részeként funkcionálnak, illusztrálva, hogyan festettek a palota terei Hauszmann beavatkozása nyomán.
  |
A mintaprojekt tanulságai egyrészt bizonyították, hogy technikailag megoldható a historizáló enteriőr minőségi rekonstrukciója, ugyanakkor meglehetősen nehéz elképzelni, hogy a több tízezer négyzetméternyi palotabelső ebben a szellemben és minőségben épüljön újjá. Nem csak az anyagi és logisztikai korlátok miatt; legyen bármi is a felújítás művészi koncepciója, még mindig kétséges a palota használata, illetve az, hogy milyen értelmes, közcélú, és fenntartható funkcióval lehet értelmesen megtölteni a hatalmas területet a jelenlegi, kulturális hasznosítás helyett. Márpedig az ámulatba ejtő művészi teljesítmény csak akkor válik legitimmé, ha a nagy anyagi áldozatok árán létrehozott produktum megtalálja helyét egy erős koncepció egészében, és szervesen integrálódik a 21. századi magyar társadalom egészébe.
Még több kép a galériában!
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
