Egy hőerőmű másodvirágzása

INOTA [re]opening és a Béke Művelődési Ház csodái.

Szöveg: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka
Olvasási idő: …

Ipari örökség tematikánk jegyében felfrissítjük Bartha Dorka írását, amely személyes hangon mutatja be a nagymúltú és szebb jövőre érdemes Inotai Hőerőművet.

Még laikus szemmel nézve is lenyűgöző építészeti és technológiai remekeknek tűnnek azok az egyenként 60 méter magas, furcsa alakú hűtőtornyok, amik mellett a 8-as úton elsuhanunk a Balaton felé. Idén nyáron és ősszel az Inota [re]opening keretében lehetőségünk volt nem csak bemászni egy ilyen kürtőbe, de bejárni a szomszédos volt Béke Művelődési Házat is. Ahol aztán tényleg csak kapkodtam a fejem Bernáth Aurél seccoja, a villámszóró kezű elektromosság istennőjének domborműve és Picasso szeretőjének arcképe között. Na, de nézzük, hogy került öt Kossuth-díjas művész Várpalota szomszédságába, avagy mi ez a hely, ahol egyszerre vagyunk egy Wes Anderson filmben, egy posztapokaliptikus sci-fiben és egy hamisítatlan retró időutazós tripen is.

Az 50-es évek Rákosi-korszakának legnagyobb ipari presztízsberuházása, a vas és acél országának delejes álma – nagyjából ennyit tudtam az Inotai, leánykori nevén November 7. Hőerőműről. Meg a Balatonra menet mindig lenyűgöztek a már említett hatalmas, furán hajló hűtőtornyok a 8-as út mentén. De vajon mi van a gyár lezárt területén? Milyen volt itt a világ, amíg égett a szén és pörögtek a turbinák? Milyen élmény lehet egy torony belsejéből felnézni az égre? Az Inota [re]opening és a Túrajó sétájának a keretében nem csak, hogy mindenre választ kaptunk, de még sokkal több elképesztő dolgot is megmutattak.

Inota egykor az ország fejlődésének és modernizálásának a szimbóluma volt, közel 1000 ember munkahelye, presztízst jelentett itt dolgozni. „Ötéves tervünk kiemelkedő alkotása az Inota erőmű” – vallja büszkén az 1951 júliusi filmhíradó, miközben boldog magyar és csehszlovák munkások még boldogabban építik a jövőt és az ipari komplexumot.

Az üzembe helyezés kitűzött céldátuma még ebben az évben Sztálin születésnapja, december 21. volt, ám ahogy egy ilyen fontos beruházásnál az illet, az önkéntes munkafelajánlások és feszített ütemű üzembehelyezés mellett már november 7-én, a „nagy októberi szocialista forradalom” évfordulóján megkezdhette a próbaüzemét.

Az erőműben szén felhasználásával villamosenergiát állítottak elő, ezt részben a szomszédos alumíniumkohó használta el, részben a lakossági igények kielégítésére szánták.

Az 1953-as Pajtás újság szerint a kész Inotai hőerőmű 2100 háztartás egynapi villamosenergiaszükségletét biztosítja.

A kemény fizikai munkát végző dolgozóknak a szórakozás is kijár, és hogy a szabadidejüket a lehető leginspirálóbb környezetben tölthessék el, megszületett az erőmű szomszédságában álló Béke Művelődési Ház terve, már az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után.

Az épület tervezője Szabó István volt. Ez azért is nagyon érdekes, mert ebben a politikailag még feszült légkörben egy olyan építészt kértek fel, aki munkáival mindig feszegette a határokat. Ő tervezte a Magyar Rádió legendás Pagodáját, ami a II. világháború utáni rövid modernista időszak egy kicsi, ám annál fontosabb épülete, de az ő munkája a Mindenszentek Plébániatemplom a Farkasréti temető mellett, és a földre hullott UFO-nak becézett, egészen különleges kialakítású Ildikó téri református templom is. A művház is egészen modern megjelenést kapott, egyértelmű az eltávolodás a korábbi időszak kötelezővé tett szocreáljától.

Az építtetők szó szerint fogták a korszak legnagyobb művészeit – kegyvesztetteket és kegyelteket – akinek ki kellett dekorálniuk kívül-belül az épületet. Alig van egy szabad falfelület, ahol épp nem egy mozaikot, domborművet, homborművet vagy seccót csodálunk.

Kezdésnek még csak kívülről járjuk körbe az épületet… Máris megállunk a főhomlokzat előtt, ahol hasonlóan a klasszikus timpanonokhoz, mégis azokat formailag megújítva a hét négyzetben a művészeteket gyakorlásával jellemüket nemesítő munkásokat találunk. Ezeket a negatív, bevésett domborműveket más-más alkotó készítette, a zene Búza Barna, a fényképezés Marosán László, tánc Kiss Sándor, a, szobrászat Csontos László, az olvasás Barta Lajos, a rajzolás Kiss Kovács Gyula, a színjátszás Garami László műve.

A főút felőli homlokzaton található a szén feldolgozását ábrázoló hombormű a villámszóró kezű elektromosság istennőjével, amely Somogyi József és Pátzay Pál munkája. A hátsó, egykori étteremhez vezető bejárat fölött pedig Ambrózy Sándor gyümölcsszedő asszonyai láthatóak.

Az épületbe belépve sem kell csalódnunk. Rögtön a bejárat mellett baglyok, mókusok, fák, madarak üdvözölnek minket a mozaikokon, ezek Rozsda Endre alkotásai, de van itt egy János vitéz mozaik is, sárkánnyal, Iluskával és fess lovasokkal.

Az ebédlőben Kovács Margit hihetetlenül értékes, 1957-ben elkészül Körtánc kerámia domborműve van a falon. Hatalmas, 2x4 méteres méretével vonzza a tekintetet.

Ha azt gondoltuk, mindent láttunk, az épület már nem lephet meg minket, kellemes csalódásra kell felkészülni. A közösségi térben a Bóbitát is illusztráló Hincz Gyula Ünneplők című alkotásának előadásra készülő fiataljai és Fónyi Géza Almaszüretének gyümölcsszedői néznek farkasszemet. Ezek a mozaikok egy-egy közepes lakás alapterületével vetekednek, a maguk 40-50 négyzetméterével. Külön érdekesség, hogy Hincz alakjai erős hasonlatosságot mutatnak Picassónak az élettársáról, Françoise Gilot-ról készült képeivel.

Az emeleti könyvtárban a korszak egyik legünnepeltebb képzőművészének, Bernáth Aurélnak a seccoja inspirálta az egykori dolgozókat – az idilli tájban, a nagyfeszültség alatt lazító boldog munkások mellett olvasgathatták Marx és Lenin összes műveit.

Búcsúzóul még benéztünk az egykori színház-és moziterembe is, ahol ugyan újabb műalkotásokat nem találtunk, de ennek szimplán az építészeti kialakítása volt lenyűgöző.

Visszatérve az elhagyatottan álló gyár területére, átvágva az ipari örökség lassan pusztuló emlékei között, megérkeztünk a már olyan sokszor látott hűtőtornyok aljába. Nem tűnnek kicsinek az autóútról sem, de a tövükben állva kifejezetten félelmetesnek hatnak, belülről pedig észbontóak. Egy egészen picike ajtón keresztül tudunk csak bemászni a belsejébe, ahol olyan, mintha egy vulkán aljában kuporognánk. Az éjszakába hajló égből csak egy kis kört látunk, aztán amikor elindul a zene és audiovizuális vetítés, el is veszítjük minden realitásérzékünket. Ez a típusú hűtőtorony ráadásul magyar világszabadalom, a világ számos pontján épült ilyen, a szakma Heller–Forgó-féle légkondenzációs berendezésként ismeri, tervezői, Heller László és Forgó László után.

Az erőmű 2001 óta nem üzemel, a gondok 1977-től kezdődtek, ahogy a technológia avult el és a szén minősége romlott, illetve a környezetszennyezés egyre látványosabb méreteket öltött. Ráadásul a vas és acél országának elhibázott koncepciója helyett is átcsúsztunk már a kedélyes, kádári fridzsiderszocializmusba és legvidámabb barakkba.

Most viszont úgy tűnik, itt a lehetőség, hogy egy újabb generáció ismerje meg egészen máshogy az épületet, az Veszprém-Balaton 2023-hoz kötődő Inota [re]opening bejárásoknak és zenés happeningeknek biztos lesz folytatása.