A rendkívül gazdagon díszített, városképi jelentőségű Gross ház aprólékos munkával újul meg.

A Deák Ferenc teret a Szomory Dezső térrel egy lélegzetvételnyi kis utca, a Sütő utca köti össze. Itt, a belváros közepén található egy kerületi helyi védelem alatt álló történeti épület, a Gross ház, amelynek homlokzatát most újítják fel a BZS50 Műterem és a Grafit Műterem tervei alapján. A felújítási tervet a Grafit Műterem foglalta össze az Octogonnak.

A Sütő utca torkolata a Deák tér felől – Fotó: Fortepan (adományozó: UVATERV)

A zártsorú beépítésű, körülépített, trapéz alakú belső udvaros, többlakásos nagypolgári lakóépület jelen állapotában is őrzi építéskorabeli jellegét, megmaradt épületszerkezetei és épületdíszei hitelesen reprezentálják a századforduló utáni bérpalotaépítés historizáló neobarokk architektúráját, keverve copf díszítőművészettel.

A bérház 1911 és 1913 között épült Gross Zsigmondné megbízásából, két épület bontása után a két telek összevonásával kialakult telekre. A tervek Fellner Sándor irodájában készültek, először Mauer József, majd Kende Ignác foglalkoztak az épület tervezésével. Az első engedélyezési tervek 1910-ben készültek, majd 1911-13 között a terv többször alakult, finomodott, ezek a tervek tekinthetőek véglegesnek. A homlokzatról az eredeti tervek nem fellelhetőek, de feltételezhető, hogy a kor építőmesteri az építészekkel együtt dolgozva, közös munkával hozták létre a homlokzat megvalósult díszítését. Az ezt követő időszakból nem maradt fent hiteles dokumentum, csupán néhány archív felvételen látható az épület.

A II. világháborúban homlokzat jelentősen sérült, feltehetően ekkor bontották el az íves átfordulásnál lévő monumentális koronázó tornyot.

1962-ben esett át a ház egy teljes körű felújításon, jelentős szerkezeti és díszítésbeli kiegészítésekkel, valamint újragyártásokkal, de az architectúrában jelentős kár nem keletkezett a felújítás során. Későbbi kisebb felújítási munkák során már nem tudták hozni az építészetileg egységes megjelenést. Ezek a beavatkozások és az elmúlt húsz-harminc év felújítási, jókarbantartási és veszélymentesítési munkálatai évről évre rontották a homlokzat egységességét.

A jelenlegi felújítási terv az egykori kétszintes, monumentális torony helyreállítására is tesz utalást – Forrás: Grafit Műterem

Összességében az épület jelenleg is reprezentálja karakterét és stílusát még akkor is, ha részleteiben már kezd egyre távolabb lenni építéskorabeli megjelenésétől, és az egyéni törekvések összes rossz stílusjegyét magán hordozza.

Az épület homlokzata igazodik az utcavonalhoz, a Sütő utcai homlokzat ívesen fordul át a tér felé, az átfordulás nagyjából 1/3 részen osztja a teljes homlokzatot. Összesen három oromzatos, 17 tengelyes épületen a földszint és a félszint egységes lábazati sávot alkot, amelyen részben tagolt, részben egybefüggő üvegportálok sorakoznak, pillérszerűen egybefogott sima kváderkő kiképzésű felületek között. Fölötte négy egybefüggő szint, alul kirakatszintet lezáró erkélysor határolással, felül a 4. emelet előtt elfutó erkélysorral, melyet a homlokzat teljes hosszában végigvonuló közép-tengelyen kiemelt meanderdíszes attikasáv zár le.

A homlokzat kártérképe az átfordulásnál bontva

A főtengelyeken rizalitos kiemelésű és enyhe kiülésű kétszintes szegmensív alaprajzú zárterkélyek teraszosan lépnek hátra, felette erkély és íves záródású, hangsúlyos francia barokk jellegű, áttört mellvédű meander attikás oromfallal és koronázó csúcsdísszel. A főkapu fölött kétszintes zárterkély felett pillérekkel alátámasztott loggia, és íves tömör meander mellvédes terasz található. Az íves átfordulásnál a lábazat felett 2+1 emeletet átfogó loggia, előtte fejezetes oszlopokkal, illetve páros pillérrel tagolt, felette teraszosan hátraléptetve, melyet a tetővel együtt kiemelt barokkos keretezésű manzárdablakkal egybefogott oromzat zár le.

A vakolt felületű homlokzatot, illetve profilozott és ornamens díszekkel, valamint párkányokra ültetett faragott kő terméskő szobrokkal díszítették. Jellemzőek növényi motívumok, füzérminták, illetve a rizalitokon a jeleneteket ábrázoló képek. Az erkélyek korlátjai és a főbejárati kapu gazdagon díszített kovácsoltvas.

A részletes felmérés után elkészült értékvizsgálati dokumentációban és a felújítási tervben az épület minden dísze aprólékosan kirajzolva jelenik meg, követhetővé téve a kötelezően elvégzendő munkálatoktól a jövőbeni lehetőségekig terjedő kategóriafokozatokat. Ez utóbbi az egykori kétszintes, monumentális torony helyreállítására is tesz utalást.

Védett homlokzat felújítási terve, Sütő u. 2.
Budapest, Sütő utca 2. - Fehér Hajó utca 16. 
Építtető: Budapest V. Sütő utca 2. Társasház megbízásából a Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő Zrt. Társasházkezelője
Tervezés ideje: 2020

Tervezők
BZS50 Műterem: Galina Zoltán (É/1 01-4162), műemléki szakértő (21-0239)
Grafit Műterem: Varga Piroska DLA (É 01-6274); építész munkatársak: Horváth Marcell Gergely, Papp Borbála
Lézerszkennelés: Fekete Attila, Photo.mertic Kft.
Statika: Miklós Zoltán, Privaterv Kft. 
Kelecsényi Kristóf, művészettörténész, kutató munkatárs




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A Vaslady új színben

A Vaslady új színben

Elkészült a Nyugati Pályaudvar felújítása

Hirdetés