Egy otthon rétegei

Családi ház a Szalonka utcában.

• Szöveg: Gollob Lilla
• Fotó: Varga Marietta
• Olvasási idő: …

Gollob Lilla írása az OCTOGON magazin 178-as (2022/6-os) lapszámából Varga Marietta poétikus képeivel mutatja be a funkcionális, letisztult, mégis lírai családi otthont, amely üdítő kivétel a budai domboldal vizuális káoszában.

Budaörs egyik meredek, heterogén utcájában épített családi ház mind építészeti, mind életstílus manifesztóként értelmezhető. Az épület szemlélteti, hogy a puritán attitűd nem feltétlen unalmas, az építészeti hangsúlyok nem feltétlen hivalkodóak, a racionális karakter és a lírai részletek pedig harmonikus egységbe képesek olvadni.

A Szalonka utcai családi házban a belső világ fontosabb a külcsínnél, az épület mélyrétegeinek értékeléséhez így türelem és figyelem szükséges. Idővel azonban egyre több finom részlet bukkan fel, ami mind hozzátesz az árnyalt végeredményhez. 

A tervezés során a megrendelő egy letisztult, mindenféle fellengzősségtől mentes, költséghatékony otthon igényét fogalmazta meg, amely építészeti értékében mégis túlmutat a gombamód szaporodó, egy kaptafára készült új építésű családi házakon. Adottak voltak továbbá a Szalonka utcai telek paraméterei, valamint a szomszédos épületek ellenpéldája, amitől mindenképpen szerettek volna elhatárolódni: mind esztétikai értelemben, mind a térformálás szempontjából.

A környéken ugyanis a nyolcvanas, kilencvenes években épült, változatos stílusú és minőségű ingatlanok dominálnak, amelyek kihasználatlan erkélyeikkel és teraszaikkal az utcafront felé nyitnak. A Ginkgo Architects építészei, Oroszlány Miklós, Gulyás Levente és Losonczi Júlia ezekkel az elvárásokkal összhangban egy stílusában puritán, építészeti részleteiben gazdag, minden oldalról körbezárt házat terveztek. 

Az épület teljes tömegével a hátsó kert fele nyit, L alakja formai metaforaként öleli körül a családi élet intimitását. Ez a befelé nyitás fontosabb prioritás lett, mint a panoráma hajszolása, ami szintén ellentmond a környékbeli épületek kialakításának. A befelé nyitás értelemszerűen külső zártsággal is jár. Az utcafront felé eső tömör épületrész egyetlen helyen nyílik csak meg, ami nemcsak a bejáratot jelöli ki, hanem az otthon tengelyét is. Ez a nyitás azonban tudatosan nem marad transzparens: alsó részét a kerítés, felső részét a homlokzat egyetlen hangsúlyos eleme, egy perforált fémlemez zárja el a kíváncsi tekintetektől. A fémlemez funkcionálisan a belátást akadályozza, miközben beengedi a fényt és kifelé nézve pixelessé teszi a külvilágot. Továbbá esztétikai szempontból minimalista ékszerként kapcsolódik az épülethez.

Az indusztriális anyag ezüstös csillogása egyfajta misztikumot is kölcsönöz a háznak, mégsem válik tőle hivalkodóvá vagy giccsessé.

E lyuggatott fémfelület megjelenik a garázsajtón és a bejárati kapun is, míg a kerítés anyaga a ház faláéra rímel. A nyitott és a tömör textúrák ritmikusan váltakoznak az utcafrontról nézve, pepita mintázatot rajzolva ki. Ha pedig teljesen szembe állunk az épülettel, minden egyes tömegrész egy zárt egésszé áll össze. Az összhatás mégsem lett erődítményszerű, vagy riasztó. A kompozíció ennél sokkal szofisztikáltabb nyelvezettel kommunikálja az otthon érinthetetlenségének a fontosságát. Az egyetlen építészeti gesztus, ami mégis expliciten a környezetéhez kapcsolja a házat, a ferde nyeregtető. Ennek íve az utca meredekségével paralel, valamint kijelöli az aszimmetrikus fémlemez felső oldalának lejtését is. 

A belsőt a külsőhöz hasonlóan funkcionális, mégis érzékeny értékek alapján alakították ki. Az építészek elmondása szerint feszes szervezésre volt szükségük ahhoz, hogy minden megrendelői kívánság beleférjen a 150 négyzetméteres alapterületbe: a közös terek, a privát szobák és egy dolgozó helyiség is. Ezáltal külön törődést igényelt tervezői oldalról, hogy a „cipőkanalas” megoldások ne eredményezzenek összecsapott kompromisszumokat.

Az otthon szíve egyértelműen a földszint, ahol az árnyékoló fémlemez mellett néhány bútorelemet is úgy terveztek, hogy szűrő hatásokat érjenek el. A bejárati ajtón belépve ugyanis totális kilátás nyílna a hátsó kertre, az egyedi konyhaszekrények viszont megtörik a teljes átláthatóságot. A koncepció fontos eleme volt az is, hogy az alsó szint funkcionálisan elválasztott térrészletei – mint az előszoba, konyha, étkező és nappali – egymásba áramoljanak, mégis lehetőséget adjanak az elvonulásra. Így ajtók helyett itt is szűrő hatású építészeti megoldásokkal játszottak az építészek.

Mindez talán a nappaliban valósul meg a legérzékletesebben, ami az L alakú épület tömör, az utcafronttal merőleges szárnyában helyezkedik el. A többi, mindennapi nyüzsgésben használatos tértől ezt a sarkot egy szintkülönbséggel választották el. Ez a földbe süllyesztett megoldás szépen összecseng a tér pihenés-orientált rendeltetésével: megérkezés a lelassulás zónájába.

A végletekig átgondolt, precízen megkomponált alsó szint ellenében a következő szint szándékosan efemer jellegű. Itt találhatóak a háló- és gyerekszobák, amelyeket csupán gipszkarton falak választanak el egymástól. Ez magában rejti a megújulás lehetőségét az új téri kapcsolatokra, amelyek majd a gyerekek kirepülésével kapcsolatban merülhetnek fel.

Az egész projekt kulcsa a kevesebb a több elve: költséghatékonynak és puritánnak maradni úgy, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokat egy-egy jól megválasztott részletre összpontosítják. Így, ahogyan a csupasz homlokzatot ékszerként koronázza egyetlen dísze, a beltér vizualitása is egy központi látványelem köré csoportosul. A ház két szintjét összekötő, lebegő hatású egykarú fémlépcső a maga egyszerűségével uralja a teret. A árnyékolólemez és a hangsúlyos lépcső egymás közvetlen közelében lépnek párbeszédbe és árnyjátékba egymással.

Nem véletlen az sem, hogy a lépcsőn túl az enteriőr egyik legfontosabb attrakciója a fény és az árnyékok dinamikája. Az észak-déli tájolású épületet ugyanis minden oldalról körüljárja a nap, a folyton mozgásba lévő árnyékok pedig változatos mintákkal, avagy újabb rétegekkel gazdagítják a tereket. A „fény-orgiához” a felső szint kelet-nyugati megnyitása is hozzájárul, ami által a már korábban emlegetett, az épület tájolásánál háttérbe szorult panoráma is feltárul. Az enteriőr színeiben is minimalista marad: a fehér, a sötétszürke és a tölgyfa kontrasztjára épít. 

A végeredmény egy racionális karakterű, lírai részletekkel teli otthon. Egy tökéletes alap a harmonikus családi atmoszféra megteremtéséhez. A hektikus látképű környék közben egy esztétikai leckét is kapott. Nem harsány kioktatást, inkább csak egy visszafogott példát arra, hogy ilyenformán is lehet az új építésű családi házakról gondolkodni. 

Ginko Architects | Web | Facebook

További képek a galériában!